Az autópálya-építési stratégiára vonatkozó állítólagos külföldi befolyásról szól a korrupcióval gyanúsított, és szökése miatt körözés alatt álló volt szociáldemokrata képviselő, Sebastian Ghiţă által – az általa finanszírozott – Romania TV-n közzétett legújabb videó, amelyben azzal vádolja meg Florian Coldeát, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatóhelyettesét, hogy letartóztatással fenyegette meg Victor Ponta volt miniszterelnököt, ha nem az egyes nyugati körök által preferált autópályát építik meg.
2017. január 10., 16:362017. január 10., 16:36
Ghiţă azt állítja, jelen volt, amikor Coldea konkrétan börtönnel fenyegette meg a volt kormányfőt, ha a kormány a Brassó–Comarnic-autópálya megépítése mellett dönt, nem pedig „az európaiak\" által akart Piteşti–Nagyszeben-sztrádaszakaszt. Állításai alátámasztására egy videofelvételt mutatott be, amelyen állítólag ő látható Coldea társaságában saját, Cheián álló villájában. A felvételen azonban csak Ghiţă azonosítható egyértelműen.
Ghiţă szerint a 2015 februárjában lezajlott találkozón felrótta Coldeának, hogy egész Románia fejlődését visszatartja a Brassó–Comarnic-sztráda megépítésének akadályozásával, a kormány ugyanis ezt tekinti prioritásnak. A szökésben levő politikus azt állította: Coldea erre dühösen azt mondta, az európaiaknak a Pitești–Nagyszeben-sztráda kell, mert ott fut az egyik fő európai közlekedési folyosó nyomvonala, a fejlesztésre szánt európai források megmaradt részéből pedig fegyvereket kell vásárolni.
Ghiţă azt állította, hogy ez volt az utolsó, nem hivatalos találkozója Coldeával, akivel addig baráti viszonyt ápolt, két hét múlva, február 17-én pedig mind Ponta, mind pedig ő azzal szembesült, hogy bűnvádi eljárást indítottak ellenük, és Ponta családját is beidézték az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályhoz (DNA).
A Piteşti–Nagyszeben-sztrádaszakasz évek óta viták kereszttüzében áll, egyik legfőbb követelője a Renault gépkocsigyártó, amely a Piteşti melletti Mioveni-ben működteti a Dacia-gyárat. A Renault szerint a dél-erdélyi autópályával kapcsolatot teremtő szakasz szükséges a nyugat-európai export érdekében, nélküle minden egyes gépkocsi legyártása 30 euróval többe kerül, ezért azzal fenyegetőzött, hogy Marokkóba költözteti a gyártást Romániából. A Dacia dolgozói tüntettek is az autópályaszakasz megépítéséért.
Ghiţă szerint azért indult eljárás ellene, mert megtagadta, hogy tévécsatornáját „az ügyészek, a szolgálatok és Johannis államfő rendszerének\" szolgálatába állítsa, mivel „a rendszer nem szereti a független bírákat és a kényelmetlen kérdéseket feltevő újságírókat\". Azt állította, a rendszer szolgálatában álló sajtóorgánumok lejárató kampányokat folytatnak, illetve a rendszer bűnvádi dossziék garmadájával tartja sakkban a kormányt és a parlamentet.
Eközben a rendőrség cáfolta Ghiţă azon korábbi állítását, hogy az ő egyik cégétől kapott pénzből egy magáncég finanszírozta az Országos Befektetési Alap csődje miatt külföldre szökött, és távollétében szabadságvesztésre ítélt Nicolae Popa hazaszállítását Indonéziából. A rendőrség közölte: Popát saját forrásokból hozatták haza, a repülővel történő szállítást lebonyolító céget pedig versenytárgyaláson választották ki. Mint megírtuk, Ghiţă azzal is megvádolta Coldeát, hogy Washington nevében megzsarolta Pontát Laura Codruţa Kövesi kinevezése érdekében a DNA élére.
A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.
Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.
A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
szóljon hozzá!