Azért már járja az országot. Mircea Geoană pénteken a horezui kolostort is meglátogatta Vâlcea megyében
Fotó: Facebook/Mircea Geoana
Nem utasítja el bizonyos pártok támogatását, de ha indulni fog az államelnök-választáson, akkor azt kizárólag független jelöltként fogja megtenni – jelentette ki pénteken Râmnicu Vâlceán Mircea Geoană.
2024. augusztus 16., 18:572024. augusztus 16., 18:57
2024. augusztus 16., 19:222024. augusztus 16., 19:22
A NATO főtitkárhelyettese egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy azért ragaszkodik a függetlenséghez, mert véleménye szerint az az ország elnökének Románia összes polgárát képviselnie kell.
„Ezért gondolom azt, hogy olyan államfőre van szükségünk, aki együttműködik a pártokkal, és az alkotmányt tiszteletben tartva mindenki érdekeit képviseli. És úgy vélem, hogy ez politikai és történelmi szükségszerűség Románia számára” – magyarázta az Agerpres szerint. Kérdésre válaszolva Geoană elmondta, hogy
Emelt fővel készülök elhagyni egy fontos hivatalt. Remélem, a románok büszkék arra, hogy egyik nemzettársuk ilyen magas szintre jutott, én pedig készülök életem következő fejezetére” – jelentette ki. Mircea Geoană pénteken az államelnök-jelöltségét támogató szervezet, a Románia Újjászületik Mozgalom meghívására látogatott Vâlcea megyébe.
A nyári politikai uborkaszezonban ismét a figyelem középpontjába került Mircea Geoană, a NATO idén leköszönő román főtitkár-helyettese, aki hosszú ideje lebegteti, hogy elindul az idei államfőválasztáson.
Mircea Geoană NATO-főtitkárhelyettes ugyanakkor pénteken Râmnicu Vâlceán kijelentette, hogy
A diplomata elmondta: öt évvel ezelőtt, Donald Trump amerikai elnök mandátumának idején születetett az a döntés, hogy a NATO-főtitkárhelyettesi posztot ne automatikusan az amerikaiak kapják meg, hanem valamelyik új tagállam. „Én voltam az, akinek sikerült megszereznie ezt a tisztséget” – idézte fel Geoană.
Kifejtette, hogy a NATO-ba vagy az EU-ba újonnan belépő országok az alapító államokkal azonos jogokkal rendelkeznek. „Ha valaki később érkezik egy csapatba, nem jelenti azt, hogy kevesebb joga van a vezetéshez, a csúcsra kerüléshez. Ezért én személy szerint örülnék, ha az újabb NATO-tagállamok valamelyikének jelöltje lenne az utódom” – magyarázta. Mircea Geoană ötéves NATO-főtitkárhelyettesi megbízatása október elsején jár le.
Geoană emlékeztetett arra, hogy a helyetteséről Mark Rutte főtitkár dönt. Reményét fejezte ki, hogy egy hölgyre esik majd a választása, mert szerinte szükség van női vezetőkre.
Az országos katasztrófavédelmi felügyelőség hétfő este bejelentette, hogy a belügyminiszter jóváhagyta a vészhelyzet kihirdetését az árvíz által sújtott Galac és Vaslui megyében.
Az országos földfizikai intézet hétfő este 5,2-ről 5,4-re módosította a Buzău megyében aznap 17:40-kor bekövetkezett földrengés erősségét.
A belügyminisztérium a légirendészeti főfelügyelőség egyik Black Hawk helikopterét is beveti az áradások által megrongált Galac megyei infrastruktúra helyreállítására.
A Nemzet Útja (Calea Neamului) Egyesület elnöke, Mihai Tîrnoveanu hétfőn bejelentette, hogy függetlenként versenybe száll egy Kovászna megyei képviselői helyért, és elkezdi az indulásához szükséges támogató aláírások összegyűjtését.
A Richter-skála szerint 5,2-es erősségű földrengés rázta meg a szeizmológiai szempontból aktív Vrancea térségét és Buzău megyét hétfőn délután – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A korábban általa vezetett Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi listájának vezetőjeként elindulhat Klaus Iohannis államfő az idei parlamenti választáson – legalábbis egyes körök ezt fontolgatják a párt vezetésén belül.
Marcel Boloş pénzügyminiszter hétfőn bejelentette, hogy valamennyi árvízkárosult háztartás 10 000 lejt kap az azonnali szükségletek fedezésére, és az áradások halálos áldozatainak családjai további 10 000 lejben részesülnek.
Az Európai Unió lakosságának 6,8 százaléka súlyos anyagi és szociális nélkülözésben élt tavaly, 0,1 százalékkal többen, mint egy évvel korábban – mutat rá hétfői jelentésében az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.
Egyik párt sem tud majd önállóan kormányt alakítani az év végi parlamenti választások után, kénytelenek lesznek politikai szövetséget kötni – jelentette ki hétfőn Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Útmutatót dolgozott ki az igazságügyi minisztérium arról, hogy a szexuális erőszak vagy zaklatás áldozatai hova, hogyan, mikor és kihez fordulhatnak segítségért.
szóljon hozzá!