Geoană: a PSD és a PNL nélkül is lehet politizálni Romániában, érthetetlen a két párt összebútorozása

•  Fotó: Helsinki.mae.ro

Fotó: Helsinki.mae.ro

A kormánykoalíciót alkotó, az európai parlamenti választásokon közös listával induló Szociáldemokrata Párton (PSD) és a Nemzeti Liberális Párton (PNL) kívül is van élet, nem feltétlenül szükséges a támogatások – jelentette ki Mircea Geoană, a NATO főtitkár-helyettese, aki a várakozások szerint független jelöltként indulhat el az idén esedékes államfőválasztáson.

Krónika

2024. április 08., 09:012024. április 08., 09:01

Geoană vasárnap este a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozott arról, hogy elfogadná-e azt a felállást, hogy a PSD és a PNL közös elnökjelöltje legyen.

Leszögezte: a két párt magánügye, milyen számításaik vannak, és milyen közös jelölteket indítanak.

„Szerintem a románokat kevésbé érdekli a politikai játszma, szerintem hibát követnek el, amikor azt a benyomást próbálják kelteni, hogy le akarják zárni a játszmát. Ezt állampolgárként érzem, nem pedig a NATO vezetőjeként.

Idézet
Úgy érzem, mintha megpróbálnák lezárni a játékot, és azt mondanák, hogy csak mi és csakis mi, és nélkülünk semmi sem történhet. Nélkülük is meg lehet csinálni.

Nem tudom megjósolni, hogy az önkormányzati választások után mi fog eldőlni, valószínűleg nekik is dönteniük kell. A rendszerváltás utáni időszakban még soha nem volt olyan, hogy öt hónappal az elnökválasztás előtt ne tudtuk volna, kik a nagy romániai pártok jelöltjei” – mutatott rá Geoană.

Hozzátette, az, ahogyan most zajlanak a dolgok, „nem hasznos” az ország számára, ezért alapjaiban kell átalakítani a politizálás módját.

„Aki hajlandó részt venni ebben az egészséges, szükséges, kötelező erőfeszítésben Románia érdekében, az a barátom és esetleges szövetségesem. De a politikai játszmák nem érdekelnek. Nem érdekel semmi más, csak az ország, a népem, ennek az országnak az érdeke, Románia tisztelete” – szögezte le.

A NATO főtitkár-helyettese egyúttal keményen bírálta a két pártot a választási koalíció létrehozása miatt.

Úgy értékelte,

a romániai politikum lemaradt a romániai társadalom átalakulási folyamatai közepette, továbbra is nepotizmus, klientúraépítés és nagy mértékű korrupció jellemzi.

Rámutatott: érthetetlen, miért állított közös listát az eltérő politikai családba tartozó PSD és a PNL.

Idézet
Olyan emberként, aki foglalkozott a politikával, nem értem, hogy miért akarnak közös listákat az EP-választáson. A PSD és a PNL két különböző politikai családhoz tartozik. Valaki mutatott nekem egy képet, amelytől majdnem belehaltam a röhögésbe, egy craiovai képet, amelyen Tudose és Rareș Bogdan együtt látható. Tényleg nevetséges lenne, ha nem a saját választóik elárulásáról lenne szó”

– jelentette ki Geoană, aki korábban a PSD elnöke és államfő-jelöltje volt.

Mint arról beszámoltunk, bár Geoană korábban azt mondta, a PSD felajánlotta, hogy beáll mögé, ha elindul függetlenként, a PSD ezt cáfolta, és mind a PSD, mind a PNL vezetői jelezték, nem lennének hajlandóak Geoanát támogatni, ha függetlenként indulna el az elnökválasztáson.

A két nagy párt illetékesei szerint párttámogatás nélkül nem lenne esélye senkinek a győzelemre.

Ugyanakkor a közvélemény-kutatások egybehangzóan azt mutatják, hogy amennyiben Geoană elindulna függetlenként, a polgárok többsége rá szavazna.

korábban írtuk

Geoană: a PSD felajánlotta, hogy támogatnak, ha függetlenként elindulok az államfői tisztségért
Geoană: a PSD felajánlotta, hogy támogatnak, ha függetlenként elindulok az államfői tisztségért

A kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) felkérte Mircea Geoană helyettes NATO-főtitkárt, hogy a párt támogatásával induljon el függetlenként az államfő-választáson – legalábbis ezt állítja maga Geoană.

korábban írtuk

Ciolacu: meg sem fordul a fejemben, hogy a PSD a függetlenként induló Geoanát támogassa az elnökválasztáson
Ciolacu: meg sem fordul a fejemben, hogy a PSD a függetlenként induló Geoanát támogassa az elnökválasztáson

Gúnyosan reagált Marcel Ciolacu miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) kedden kedden Mircea Geoană helyettes NATO-főtitkár állítására, miszerint a PSD felajánlotta, hogy a párt támogatja őt, ha függetlenként elindul az államfő-választáson.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 16., péntek

A romániai zsidóság vezetői az antiszemitizmus veszélyére figyelmeztetve buzdítanak a diktatúra elleni kiállásra

A Romániai Zsidó Közösségek Szövetsége (FCER) pénteken állásfoglalást tett közzé az elnökválasztás második fordulójával kapcsolatban.

A romániai zsidóság vezetői az antiszemitizmus veszélyére figyelmeztetve buzdítanak a diktatúra elleni kiállásra
2025. május 16., péntek

Macron csattanós választ adott az őt lediktátorozó AUR-vezérnek

Videókapcsolatot létesítve beszélgetett egymással pénteken Emmanuel Macron francia elnök Nicuşor Dan bukaresti főpolgármesterrel, akit támogatásáról biztosított a vasárnapi romániai államfőválasztáson.

Macron csattanós választ adott az őt lediktátorozó AUR-vezérnek
2025. május 16., péntek

Hamis hírek, valótlanságok terjednek a választások kapcsán – A kormány, a belügy és a külügy is cáfol

Hamisak a választási csalásokról szóló híresztelések – figyelmeztetett pénteki közleményében a román belügyminisztérium. A bukaresti külügy és a kormány is hamis információk terjedésére hívja fel a figyelmet.

Hamis hírek, valótlanságok terjednek a választások kapcsán – A kormány, a belügy és a külügy is cáfol
2025. május 16., péntek

George Simion elsöprő győzelmet vizionál

George Simion, a szélsőséges és magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) államfőjelöltje „nagyívű győzelemről” beszélt a Donald Trump volt tanácsadójának, Steve Bannonnak adott interjúban.

George Simion elsöprő győzelmet vizionál
2025. május 16., péntek

Simion autistázása után a szélsőjobboldali POT elnöke arra kíváncsi, szenved-e valamilyen mentális zavarban Nicușor Dan

A szélsőjobboldali Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke, Anamaria Gavrilă pénteken felszólította Nicușor Dan független elnökjelöltet, hogy közölje: szenved-e valamilyen mentális zavarban.

Simion autistázása után a szélsőjobboldali POT elnöke arra kíváncsi, szenved-e valamilyen mentális zavarban Nicușor Dan
2025. május 16., péntek

A Greenpeace romániai szervezetének feloszlatását kéri a Romgaz a Neptun Deep-projekt elleni hadjárat miatt

A Romgaz román állami földgázvállalat bírósági keresetet nyújtott be, amelyben a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet romániai fiókintézménye, a Greenpeace CEE (Central Eastern Europe) Alapítvány feloszlatását kéri.

A Greenpeace romániai szervezetének feloszlatását kéri a Romgaz a Neptun Deep-projekt elleni hadjárat miatt
2025. május 16., péntek

Belföldön Dan, külföldön Simion az esélyesebb, a részvétel lehet a döntő az INSCOP vezetője szerint

A választási részvétel lesz a döntő tényező az elnökválasztás második fordulójában – vallja Remus Ștefureac, az INSCOP közvélemény-kutató intézet igazgatója.

Belföldön Dan, külföldön Simion az esélyesebb, a részvétel lehet a döntő az INSCOP vezetője szerint
2025. május 16., péntek

Kelemen Hunor: az RMDSZ nem venne részt egy kisebbségi kormányban

A jövendőbeli kormány megalakulhat széles többséggel, de meghatározott időre lehetne szó technokrata kormányról is – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, hangsúlyozva azonban, hogy pártja nem venne részt egy kisebbségi kormányban.

Kelemen Hunor: az RMDSZ nem venne részt egy kisebbségi kormányban
2025. május 16., péntek

Felmérés: minimális, hibahatáron belüli előnye van az egyik jelöltnek

Nicușor Dan, Bukarest függetlenként induló főpolgármestere minimális, hibahatáron belüli eredménnyel vezet George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje előtt.

Felmérés: minimális, hibahatáron belüli előnye van az egyik jelöltnek
2025. május 16., péntek

Simion autistának nevezte Nicușor Dant, majd „bocsánatot kért”

Botrányt okozott George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje, miután autistának nevezte ellenfelét, Nicușor Dant, akivel a vasárnapi második fordulóban csap össze az elnöki tisztségért.

Simion autistának nevezte Nicușor Dant, majd „bocsánatot kért”