Fotó: Giurgiu megyei katasztrófavédelem
Vasúti baleset történt szerdára virradóra a dél-romániai Giurgiu megyében: összeütközött két magán vasúttársaság mozdonya.
2023. május 17., 10:382023. május 17., 10:38
2023. május 17., 11:562023. május 17., 11:56
A baleset a Bukarest-Giurgiu szakaszon, Toporu és Chiriacu állomások között következett be. A beszámolók szerint az egyik mozdonyvezető
A két mozdonyvezetőt sérülésekkel kórházba szállították, mindkettejüket megszondáztatták, ennek nyomán kiderült, hogy egyikük ittas volt:
Egy, a balesetben érintett harmadik személy elutasította, hogy kórházba szállítsák. Az értesülések szerint
ennek nyomán onnan egy kilométerre összeütközött a másik mozdonnyal. A két mozdony nem siklott ki, de jelentős mértékben megrongálódott. A pályaszakaszon több járatot is törölni kellett. Az ügyben a vasúti baleseteket vizsgáló hatóság és a giurgiui ügyészség is vizsgálatot indított.
A balesetben az egyik kalauz meghalt, három másik személy megsérült. Romániában évek óta okoz problémát az elavult vasúti infrastruktúra, a régi mozdonyok gyakran kigyulladnak, és a sínek állapota is egyre rosszabb, ami a menetidőre is kihat.
Rodrigo Maxim vasutas szakszervezeti vezető szerint az ilyen és hasonló balesetek oka egyrészt a személyzet hiánya, másrészt az alacsony fizetés. A Digi 24 hírcsatornának nyilatkozva elmondta: egy mozdonyvezető ma 3300 lej körüli bért kap, ezért aztán a fiataloknak ezért sincs veszíteni valójuk, az idősebbeknek pedig azért, mert sokan a nyugdíj mellett vállalnak további szolgálatot.
Maxim szerint ezért a kormány feladata az lenne, hogy végre fogadja el azokat a jogszabályokat, amelyek méltányos bérezést tesznek lehetővé a vasúti alkalmazottak számára.
A romániaiak több mint kétharmada szerint nőtt az utóbbi időben a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma – derül ki az INSCOP Research friss felméréséből.
Rendezni kell az elszaporodott medveállomány ügyét Romániában – jelentette ki Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerdán.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
Zivatarokra figyelmeztető másodfokú, vagyis narancssárga riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat több kelet-erdélyi, moldvai és munténiai megyére.
Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.
Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.
Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
szóljon hozzá!