Bogdan Licu ügyvivő legfőbb ügyész megfellebbezte a kislány örökbefogadásáról született bírósági döntést
Fotó: ProTv
Románia ügyvivő főügyésze megtámadta az örökbefogadásról szóló rendeletet, és az eljárás lezárultáig nem engedné ki az országból azt a román kislányt, akit a múlt héten rohamrendőrök kíséretében emelt ki a nevelőcsaládjától egy ügyész Baia de Aramă településen.
2019. június 24., 18:192019. június 24., 18:19
2019. június 24., 18:242019. június 24., 18:24
Egyre nagyobb hullámokat vet a nevelőszüleitől rohamrendőrökkel elvett román kislány ügye, amelynek kapcsán a legmagasabb szintű beavatkozás történt kormányzati szinten. Bogdan Licu ügyvivő legfőbb ügyész hétfőn délután bejelentette, az igazságszolgáltatásban észlelt visszaéléseket vizsgáló ügyosztály nyomozást indított az Egyesült Államokban élő, örökbe fogadó szülőknek átadott Baia de Aramă-i nyolc éves Sorina ügyében.
Licu közölte, nem tűr visszaéléseket az igazságügyi rendszeren belül, és nem hajlandó leplezni sem a hibákat, majd hozzátette: az ügyben eljáró ügyész magatartásának törvényességén kívül a vizsgálatok azt a célt szolgálják, hogy maradéktalanul tiszteletben tartsák a jogait. „Sorina addig nem hagyhatja el az országot, amíg meg nem bizonyosodom afelől, hogy tiszteletben tartják a fizikai és lelki épségét” – szögezte le az ügyvivő főügyész.
Bár Licu délelőtt még úgy vélekedett, a román hatóságoknak nem áll módjukban megtiltani az örökbe fogadó szülőknek, hogy elutazzanak Romániából a kislánnyal, késő délután kéréssel fordult a Mehedinți megyei törvényszékhez annak érdekében, hogy ún. elnöki rendelettel akadályozza meg a gyermek kiléptetését, amíg az ügyben indult bűnvádi eljárásokban megtörténik a bizonyítékok begyűjtése.
Az esetleges kiutazási tiltás azután merült fel, hogy Ana Birchall igazságügy-miniszter a nap folyamán úgy foglalt állást: Sorina ügyében nyilvánvaló visszaélés történt, és az ügy tisztázásáig meg kell akadályozni, hogy a gyermeket kivigyék az országból.
Az országos visszhangot kiváltó incidens a múlt héten történt a Mehedinţi megyei Baia de Aramă településen, ahol egy craiovai ügyész álarcos rendőrök kíséretében kivonszolta a 8 éves kislányt nevelőszüleinek otthonából, hogy átadja egy, az Egyesült Államokban letelepedett román házaspárnak, amely örökbe fogadta a gyermeket. Az esetről közzétett videófelvételeken a kislány nagyon sír, és azért küszködik, hogy ne szakítsák el hivatásos nevelőanyjától, aki hét éven át nevelte. A craiovai ítélőtáblai ügyészség érintett ügyésze, Maria Piţurcă az eset kapcsán azt mondta, a kislány nagyon izgatott, zaklatott volt, amikor érte mentek, neki kellett közbelépnie, hogy megnyugtassa, aztán sikerült ölbe vennie, és átadnia az őt örökbe fogadó házaspárnak.
A Sorinával való bánásmód hatalmas visszatetszést váltott ki egyszerű polgárok, valamint kormányzati illetékesek részéről egyaránt. Vasárnap mintegy százötvenen tiltakoztak – az ügy kipattanása óta immár harmadszor – a craiovai ítélőtábla döntése ellen, amellyel jóváhagyták, hogy az Egyesült Államokban élő román házaspár örökbe fogadja a nyolcéves Baia de Aramă-i kislányt. Miközben a tüntetők kétségbe vonják az örökbe fogadó család jó szándékait, kiderült, a nevelőanya – aki hét éven át nevelte a kislányt – korábban többször is megtagadta a gyermek átadását, ezért szerződést bontott vele a gyámhatóság, így – a hatóságok szerint – a nő jogtalanul tartotta magánál a gyermeket.
Időközben a lányt örökbe fogadó nő sajnálkozásának adott hangot a múlt heti incidens kapcsán, ám szerinte nem volt más megoldás, mint a hatóságok segítségével elszakítani nevelőszüleitől a gyermeket. Ramona Săcărin a Digi24 hírtelevíziónak úgy nyilatkozott: Sorina éppen a nevelőcsaládjánál élt át traumákat, ott ugyanis azt beszélték be neki, hogy külföldre viszik, ahol eltávolítják a belső szerveit. A nő elmondta, az utóbbi napokban a kislány teljesen természetesen viselkedik, és nem adja jelét annak, hogy traumát élt át a nevelőszüleitől való elszakadás miatt.
A kormányfő ugyanakkor úgy vélekedett, hogy egyszerűbbé kell tenni az örökbefogadási eljárást. Dăncilă hozzátette, részletes jelentést kért valamennyi illetékes minisztériumtól az ügyben, szerinte alaposan ki kell vizsgálni, hogy az állami intézmények szakszerűen, törvényesen jártak-e el az örökbefogadás, továbbá Sorinának a nevelőcsaládjából való kiemelése kapcsán. A miniszterelnök nem rejtette véka alá: azért is érinti érzékenyen az ügy, mert annak idején ő is örökbe fogadta nevelt fiát.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.
Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
szóljon hozzá!