Sebastian Burduja lefaragná az állami vállalatok költségvetését
Fotó: Facebook/Sebastian Burduja
Sebastian Burduja energiaügyi miniszter bejelentette vasárnap, hogy nem fogja aláírni a minisztérium alá tartozó állami vállalatok bevételi és kiadási költségvetését, ha azok nem hozzák meg a költséghatékonyságot növelő intézkedéseket. Az állami cégeknek csökkenteniük kell a vezetői állásokat vagy a bérköltségeket.
2025. január 26., 19:132025. január 26., 19:13
2025. január 26., 19:182025. január 26., 19:18
Az energiaügyi miniszter vasárnap a Digi24-nek nyilatkozva azt mondta, a minisztérium alárendeltségébe tartozó állami vállalatokhoz két héttel ezelőtt eljuttatott egy felhívást, amelyben azt kéri tőlük, hogy 30 százalékig terjedően csökkentsék a vezetői állásokat, 20 százalékig terjedően pedig a bérköltségeket, főleg az adminisztratív, gazdasági és műszaki személyzet soraiban. A kormány költségcsökkentő intézkedéseit elsősorban az állami szektorra akarják kiterjeszteni.
Példaként említette az Oltenia energetikai üzemet, ahol – mint mondta – nem szándékoznak elbocsátani a bányászokat vagy a hőerőművek munkásait, de
– szögezte le. Hozzátette, ezektől az intézkedésektől egymilliárd lej megtakarítását remélik.
Azt is elmondta, az energiaügyi minisztérium honlapján két hónapon belül mindenki számára elérhetővé válnak a minisztérium alárendeltségébe tartozó vállalatok költségeire, a vállalatvezetők juttatására, vagyonnyilatkozatára, beszerzési szerződésekre és szponzorálásokra vonatkozó adatok, tákékoztat az Agerpres hírügynökség.
Bár Marcel Ciolacu azt ígérte, hogy nem lesznek adóemelések, az általa vezetett új kormány hétfőn elfogadta azt a megszorító csomagot, amely új adók bevezetése mellett adókedvezményeket töröl el, és befagyasztja a nyugdíjakat és a közalka
Az Országos Egészségbiztosító Pénztár (CNAS) szerdán közzétette A biztosított kézikönyve (Ghidului asiguratului) harmadik kiadását.
A legfőbb ügyészség ügyészei szerdán dokumentumokat foglalnak le a bukaresti kulturális igazgatóságon a Hollandiában ellopott régészeti kincsek ügyében – közölték a nyomozóhatóság képviselői az Agerpres hírügynökséggel.
Magyarországi tárlatra is kihat, hogy a hétvégén Romániában talált dák műkincseket loptak el egy hollandiai múzeumból: a Buzău Megyei Múzeum bejelentette, hogy átgondolja a hosszúkás koponyájú „hercegnő” sírjában<
Új nyomra bukkant a holland rendőrség az asseni Drents Múzeum kirablása ügyében, ahonnan a hétvégén Romániából odaszállított dák műkincseket – a Coțofenești-sisakot és három dák karkötőt – loptak el.
Újabb dróntámadásokat indítottak az orosz erők az ukrajnai infrastruktúra ellen, nem messze Tulceától, ezért a román légierő két F-16-os vadászgépe légtérellenerző repülést hajtott végre – közölte szerda reggel a védelmi minisztérium.
Csökkennek a személyi kiadások az állami apparátusban, egyszeri anyagi juttatást kaphatnak a kisnyugdíjasok, ugyanakkor emelkedhet az ingatlanadó – többek között ezek az intézkedések kerültek terítékre a kormánykoalícióban.
Menesztették kedden a Román Nemzeti Történeti Múzeum igazgatóját, Ernest Oberlander-Târnoveanut a Hollandiában elrabolt dák műkincsek ügyében – jelentette be Natalia Intotero kulturális miniszter.
Ciprian-Constantin Șerban képviselőházi elnök kedden közölte, hogy az intézmény szervezeti felépítésének tanulmányozása nyomán 240 állásról állapították meg, hogy felszámolható.
Mégsem fog Klaus Iohannis leköszönő államfő abban a bukaresti luxusingatlanban lakni, amelyet a gyanú szerint az ő számára újítanak fel jelentős összegű közpénzből.
A kormány kedden elfogadta a május 4-i elnökválasztási folyamat menetrendjét rögzítő határozatot – jelentette be Mihai Constantin kormányszóvivő.
szóljon hozzá!