Adriean Videanu volt gazdasági minisztert is felmentette a legfelsőbb bíróság
Fotó: gov.ro
A bukaresti legfelsőbb bíróság öttagú bírói testülete jogerősen felmentette a Romgaz-Interagro ügyben bűnszervezet létrehozásával és sikkasztással vádolt volt gazdasági minisztert, Adriean Videanut, illetve Ioan Niculae üzletembert.
2024. május 29., 18:482024. május 29., 18:48
2024. május 29., 18:492024. május 29., 18:49
A testület ezzel megerősítette a 2022 decemberében hozott alapfokú döntést, amelynek értelmében nem történt bűncselekmény. Az öttagú bírói testület többségi szavazással elutasította a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) és a Romgaz vállalat fellebbezését. A testület egyik bírája különvéleményt fogalmazott meg:
Az ügyben érintett volt Varujan Vosganian volt gazdasági miniszter is, de a parlament kétszer is – 2013-ban és 2015-ben – elutasította mentelmi jogának megvonását. A per során a bírák kizártak több, az ügyészek által összegyűjtött bizonyítékot, többek között a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által lehallgatott beszélgetések felvételeit is. A Románia nemzetbiztonságára vonatkozó 1991/51-es törvény alapján végzett lehallgatások ugyanis az alkotmánybíróság döntése értelmében nem használhatók fel bizonyítékként a büntetőperekben.
A DIICOT 2017-ben összeállított vádirata szerint 2005-ben a bukaresti Interagro vállalat főrészvényese és elnöke, Ioan Niculae bűnszövetkezetet hozott létre azzal a céllal, hogy jóval a piaci ár alatt vásárolhasson földgázt a Romgaz földgázkitermelő vállalattól. Ezt úgy valósították meg, hogy a vállalat olyan árkedvezményeket kínált az Interagrónak, amelyekre utóbbi nem lett volna jogosult. Ráadásul – a vonatkozó törvényi előírások megszegésével – a belföldi termelésű földgázból vásárolhatott az Interagro, ami hozzávetőlegesen négyszer olcsóbb volt, mint az importgáz – állította a vádhatóság.
A DIICOT szerint Ioan Niculae közbenjárt a gazdasági minisztérium vezetőségénél, hogy – az illegális ügyletek leplezése érdekében – a tárca olyan rendeleteket és memorandumokat adjon ki, amelyek kimondják, hogy minden ipari nagyfogyasztó kedvezményes áron juthat földgázhoz. Valójában azonban ezt az előírást kizárólag az Interagróval szemben alkalmazták, sem a marosvásárhelyi Azomureş vegyi kombinát, sem a bukaresti Electrocentrale-ELCEN nem részesült ilyen kedvezményekben, bár utóbbi vállalatok jóval kisebb adósságot halmoztak fel a Romgazzal szemben, mint az Interagro - állították az ügyészek.
A vádhatóság 2017-ben kiadott közleménye arra is kitért, hogy Adriean Videanu miniszteri mandátuma alatt hagyta jóvá a kormány azt a rendeletet is, amelynek értelmében az ipari fogyasztókat kizárólag az importgáznál jóval olcsóbb belföldi termelésű földgázzal látják el. Az akkori DIICOT-közlemény értelmében az Interagro Rt. 282 630 330 lejjel károsította meg a földgázkitermelő vállalatot.
Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.
Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
szóljon hozzá!