Felrótt nyelvhasználat-korlátozás – magyarellenes megnyilvánulásokról is szó esik az amerikai külügyi jelentésben

Felrótt nyelvhasználat-korlátozás – magyarellenes megnyilvánulásokról is szó esik az amerikai külügyi jelentésben

Fotó: Facebook/U.S.Department of State

A magyar közösséget ért sérelmekre is kitér az amerikai külügyminisztérium által az emberi jogok 2018-as romániai helyzetéről összeállított országjelentés.

Balogh Levente

2019. március 14., 19:242019. március 14., 19:24

2019. március 15., 05:242019. március 15., 05:24

A magyar hivatali anyanyelvhasználat korlátozását és a kisebbségektől elvett ingatlanok visszaszolgáltatásának késlekedését is szóvá teszi az Egyesült Államok külügyminisztériumának az emberi jogok romániai helyzetére vonatkozó jelentése, amely a 2018-as helyzetet taglalja. A szerda este nyilvánosságra hozott dokumentum szerint számos esetben érkeztek beszámolók arról, hogy

a helyi hatóságok nem ültették gyakorlatba azon törvényi előírást, miszerint azon településeken, ahol egy kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot, az útjelző tábláknak kétnyelvűeknek kell lenniük.

Kitérnek Mihai Tudose volt miniszterelnök tavaly januárban a székely, illetve a magyar zászlók kitűzése kapcsán tett kijelentésére is, miszerint ha ilyesmi előfordul, a felelősök is ott fognak lógni mellettük. Megjegyzik: a diszkriminációellenes tanács ezért figyelmeztette az ex-kormányfőt. A magyarellenes megnyilvánulások közül emellett még egy áprilisi, a Bukaresthez közeli Voluntari-ban a helyi csapat és a Sepsi OSK között lejátszott labdarúgó-mérkőzésen lezajlott incidenst említenek meg, amelynek során a stadion hangszóróiból magyarellenes dal bömbölt.

A közvetlenül a magyar közösséget érintő ügyek közül ennyiről történik említés,

arról a magyar közösség által koncepciós, politikai indíttatású eljárásról, amelynek során terrorizmus vádjával szabadságvesztésre ítéltek két kézdivásárhelyi férfit, nem történik említés,

sőt a vonatkozó fejezetben csak annyi áll: Romániában nincsenek politikai foglyok.

A többi kisebbséget ért sérelem kapcsán említés történik a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusai által a német közösségre tett sértő kijelentésekről, amelyekben azt sugallták, hogy a Német Demokrata Fórum náci gyökerű szervezet. A jelentés kitér a roma- és zsidóellenes megnyilvánulásokra is.

Az ingatlan-visszaszolgáltatás témájában szóvá teszi a kisebbségi tulajdonú ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának hosszas elhúzódását.

A dokumentum kitér a korrupció helyzetére is, megjegyezve: az továbbra is országos szintű problémát jelent, annak ellenére, hogy több magas rangú politikust elítéltek korrupció miatt. A dokumentum szerint a korrupció még mindig elterjedt a közszférában, a korrupcióellenes törvényeket nem alkalmazzák hatékonyan, a korrupciós ügyekben született ítéletek pedig következetlenek.

A kenőpénz továbbra is elterjedt a közszférában, különösen az egészségügyben.

Említést tesz a rendfenntartó erők által elkövetett erőszakról is, amely esetében elmaradt a felelősök elmarasztalása. A külügyi jelentés kitér a börtönviszonyokra is, amelyeket súlyosnak nevez, és megjegyzi: a cellák túlzsúfoltak, így a román börtönök nem felelnek meg a nemzetközi előírásoknak. Emellett továbbra is gondot jelentenek a rabok ellen a börtönhatóságok, illetve a többi rab által elkövetett erőszakos cselekmények.

Magyarországról szólva a külügyminisztérium jelentése megállapítja, hogy az ország többpárti parlamenti demokrácia, és idézi az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választási megfigyelőinek jelentését, miszerint

az alapvető emberi és szabadságjogokat tiszteletben tartják, de „ellenséges légkörben gyakorolják”.

A jelentés szintén az EBESZ-re hivatkozva állapítja meg, hogy a tavalyi választásokon „a kormányzati tájékoztatási kampány jelentős részben megkülönböztethetetlen volt a Fidesz kampányától, egyértelmű előnyt biztosítva ezzel a Fidesznek”. A dokumentum megemlíti, hogy jelentés érkezett a civil szervezetek politikai megfélemlítéséről és a működésüket érintő jogi megszorításokról.

A jelentés nyilvánosságra hozatalakor Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az emberi jogi visszaélések feltárásával és az emberi jogokat tiszteletben nem tartó országokra gyakorolt nyomással lehet változást elérni. A sajtótájékoztatón Mike Pompeo mindenekelőtt az Iránban, Dél-Szudánban, Nicaraguában és Kínában uralkodó helyzetet marasztalta el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Geoană: a PSD és a PNL nélkül is lehet politizálni Romániában, érthetetlen a két párt összebútorozása

A kormánykoalíciót alkotó, az európai parlamenti választásokon közös listával induló Szociáldemokrata Párton (PSD) és a Nemzeti Liberális Párton (PNL) kívül is van élet, nem feltétlenül szükséges a támogatások – jelentette ki Mircea Geoană.

Geoană: a PSD és a PNL nélkül is lehet politizálni Romániában, érthetetlen a két párt összebútorozása
2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

A főtitkári babérokra vágyó Iohannis szerint Románia a biztonság és stabilitás pillére a keleti szárnyon

Románia teljes mértékben azonosul a NATO demokratikus értékeivel, és a fekete-tengeri térség és a keleti szárny biztonságot és stabilitást nyújtó pilléreként felelősségteljesen és határozottan cselekszik a Szövetség érdekében – fogalmazott Klaus Iohannis.

A főtitkári babérokra vágyó Iohannis szerint Románia a biztonság és stabilitás pillére a keleti szárnyon
2024. április 06., szombat

Olaf Scholz német kancellárt fogadta Marcel Ciolacu, terítéken volt a schengeni csatlakozás kérdése is

Románia továbbra is számít Németország támogatására a teljes körű schengeni csatlakozás megvalósításában – hangsúlyozta Marcel Ciolacu miniszterelnök szombaton, amikor Olaf Scholz német kancellárt fogadta a bukaresti kormány székházában.

Olaf Scholz német kancellárt fogadta Marcel Ciolacu, terítéken volt a schengeni csatlakozás kérdése is
2024. április 06., szombat

Hiába szöktek meg a büntetés elől, újabb négy román állampolgár élvezheti a hazai börtönkörülményeket

A Román Rendőrség pénteken négy olyan személyt hozott vissza az országba, akik ellen büntetés-végrehajtási vagy előzetes letartóztatási parancsot adtak ki Romániában.

Hiába szöktek meg a büntetés elől, újabb négy román állampolgár élvezheti a hazai börtönkörülményeket
2024. április 05., péntek

Megszabadult a nyomkövetőtől a botrányhős román szenátor által erőszakkal vádolt férj

Visszavonta pénteken a bukaresti második kerületi bíróság egyik bírója a Diana Şoşoacă férje, Silvestru Şoşoacă ellen kiadott távoltartási parancsot, így a férfinek elektronikus nyomkövetőt sem kell viselnie.

Megszabadult a nyomkövetőtől a botrányhős román szenátor által erőszakkal vádolt férj
2024. április 05., péntek

Egyre több gyereknek magas a vérnyomása, akár 5-6 évesek is gyógyszeres kezelésre szorulnak

Egyre gyakoribb a magas vérnyomás gyerekeknél; szív-érrendszeri rendelleneségek, vesebetegségek, genetikai rendellenességek és hormonális zavarok egyaránt állhatnak a gyerekkori magas vérnyomás hátterében.

Egyre több gyereknek magas a vérnyomása, akár 5-6 évesek is gyógyszeres kezelésre szorulnak
2024. április 05., péntek

Kiskorú megerőszakolása és gyermekpornográfia miatt helyeztek előzetes letartóztatásba egy férfit

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy gondjaira és felügyeletére bízott 11 éves kiskorút – közölte pénteken a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT).

Kiskorú megerőszakolása és gyermekpornográfia miatt helyeztek előzetes letartóztatásba egy férfit
2024. április 05., péntek

Egyre jobban elöregedik és fogy a romániai népesség

Tavaly tovább erősödött a demográfiai elöregedés jelensége: a 65 éves és annál idősebb népesség több mint 27,5 százalékkal haladta meg a 0-14 éves népesség számát – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.

Egyre jobban elöregedik és fogy a romániai népesség
2024. április 05., péntek

Hivatalos: leadták a PSD és a PNL közös EP-választási listáját a Központi Választási Irodában

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői pénteken benyújtották a Központi Választási Irodához (BEC) a PSD-PNL választási szövetség jelöltlistáját a június 9-ei európai parlamenti választásokra.

Hivatalos: leadták a PSD és a PNL közös EP-választási listáját a Központi Választási Irodában