Fotó: Facebook
Tömeges kettős szavazás kockázata áll fenn a magyar állampolgársággal is rendelkező román választópolgárok esetében a májusi EP-választáson Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Pártja (PMP) elnöke szerint.
2019. április 30., 15:172019. április 30., 15:17
2019. április 30., 16:402019. április 30., 16:40
Az ellenzéki alakulat vezetője kedden közösségi oldalán posztolt nyílt levelében arra kérte Viorica Dăncilă román miniszterelnököt, hogy akadályozza meg a kettős, román és magyar állampolgársággal rendelkező szavazók „lehetséges választási csalását”. A Traian Băsescu volt államfő által alapított párt vezetője Facebook-bejegyzésében azt sérelmezte, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök április elején az EP-választási felkészülésről egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel annak érdekében, hogy a májusban megújuló EP-ben a lehető legerősebb legyen a magyar képviselet.
Az ellenzéki pártvezér szerint a román kormánynak meg kell akadályoznia, hogy a mintegy félmillió, magyar állampolgársággal is rendelkező romániai magyar – a Romániában leadott szavazata után – a magyarországi pártlistákra is voksoljon a romániai magyar külképviseleteken, vagy akár úgy, hogy május 26-án „átszállítják” e célból Magyarországra. Tomac kifejtette: Romániában fontos előrelépés volt a többes voksolás megakadályozására a voksolók személyi azonosító számát valós időben regisztráló informatikai rendszer bevezetése, de ez a rendszer nincs összekapcsolva egy hasonló magyarországi adatbázissal és nem képes kiszűrni a kettős állampolgársággal rendelkezők esetleges visszaéléseit.
„Tisztelt miniszterelnök asszony! Az a körülmény, hogy az ön pártja szövetségben áll a Fidesz romániai kirendeltségének számító RMDSZ-szel, nem menti fel azon kötelezettsége alól, hogy a választások tisztasága felett őrködjék” – figyelmeztette Dăncilát az MTI által idézett ellenzéki pártelnök. Tomac azt állítja, a 2018. április 8-án rendezett országgyűlési választáson „autóbuszok százai keltek át a magyar–román határon, és szállítottak román állampolgárokat Magyarországra, ahol többségük a Fideszre és Orbán Viktor miniszterelnökre szavazott”. A román parlamentben mintegy hatszázalékos súlyt képviselő, a magyarellenes hangulatkeltést korábban is rendszeresen alkalmazó ellenzéki párt kétszámjegyű választási eredményt remél az EP-választáson, a közvélemény-kutatások szerint azonban kétséges, hogy túllép-e az ötszázalékos választási küszöböt.
Az EP-választáson az uniós állampolgárok elvileg abban az országban adhatják le voksukat, ahol a lakóhelyük található. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján elérhető tájékoztatás szerint Magyarországon az ország területén lakóhellyel rendelkező nagykorú magyar állampolgárok, valamint az EU más tagállamainak magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgárai voksolhatnak, amennyiben nyilatkozatot tettek arról, hogy választójogukat Magyarországon kívánják gyakorolni.
Nem szavazhat a magyarországi EP-választáson az a magyar választópolgár, aki az EU más tagállamában kérte névjegyzékbe vételét – figyelmeztet a hatóság. A levélszavazás lehetőségére a Magyarországon élő, érvényes magyarországi lakcímmel nem rendelkező, illetve a külföldön élő, az EU-n kívüli lakóhellyel rendelkező magyar választópolgárok figyelmét hívta fel a Nemzeti Választási Iroda.
Ilie Bolojan miniszterelnök a Hivatalos Közlönyben szerdán közzétett határozataiban megszabta az öt kormányfőhelyettes feladatkörét.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) megfellebbezte a ploiești-i bíróság ítéletét Elena Udrea feltételes szabadlábra helyezéséről – értesült szerdán ügyészségi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Csütörtökön elsőfokú hőségriasztás van érvényben 15 nyugat- és dél-romániai megyében – figyelmeztetett szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Orosz, ukrán és moldovai állampolgárokat hamis román személyazonossági okmányokhoz juttató Botoșani megyei hivatalnokok ellen indított büntetőeljárást a legfőbb ügyészség.
Oroszország szerda hajnalban újabb dróntámadást intézett a román határ közelében lévő ukrán civil infrastruktúra és folyami kikötők ellen, ezért a román légierő két F-16-os harci gépet küldött a térségbe megfigyelés alatt tartani a román légteret.
A Richter-skála szerint 3,6-os erősségű földrengés történt szerdán 7 óra 19 perckor Vrancea megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy a kormány nem készül leépítésekre az egészségügyben.
Alkotmányellenesnek nyilvánította kedden az alkotmánybíróság a volt államfőket megillető juttatásokat eltörlő törvénymódosítást – értesült hivatalos forrásokból az Agerpres. A keresetet Traian Băsescu kezdeményezte 2022-ben.
A romániai polgárok többsége szerint Románia rossz irányba halad, és az Ilie Bolojan vezette új kormány sem lesz képes jó irányba fordítani – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Keddi ülése után a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) állásfoglalást tett közzé, amely szerint a bírák és ügyészek bérezése és nyugdíjazásuk rendszere nem kiváltság, hanem a jogállásuk alapvető eleme.
2 hozzászólás