Fotó: Gov.ro
Jogerősen egy év és nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte pénteken a bukaresti ítélőtábla Mirel Paladát, a román kormány volt szóvivőjét, amiért egy közúti ellenőrzés során megtagadta, hogy biológiai mintát vegyenek tőle véralkoholszintjének meghatározására.
2024. május 17., 17:132024. május 17., 17:13
Alapfokon a főváros második kerületének bírósága két év és két hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Victor Ponta vezette kormány szóvivőjét, az ítélőtábla azonban ezt egy év nyolc hónapra enyhítette. Az ítélet szerint ugyanakkor Palada két évig felügyelet alatt marad, és 90 napig közmunkát kell végeznie a második kerületi közterület-fenntartó vállalatnál vagy a főváros temetőgondnokságánál.
Mirel Paladát tavaly állították bíróság elé biológiai mintavétel megtagadásának vádjával. A volt kormányszóvivőt 2020. október 8-án állították meg egy közúti ellenőrzés során a rendőrök, akiknek gyanús volt, hogy alkoholt fogyasztott. Az igazságügyi orvostani intézetbe vitték, de a vérvételt megtagadta.
Mirel Palada 2020 decemberében hat hónap felfüggesztett börtönt kapott, amiért 2017-ben megütötte Mihai Goţiut, a Mentsétek meg Romániát (USR) volt szenátorát egy televíziós adás szünetében.
Tárcaközi munkacsoport létrehozását rendelte el Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök az elárasztott parajdi sóbánya megmentése érdekében – közölte a kormány sajtóirodája.
A körvonalazódó koalíciót alkotó pártok vezetői az új kormány szerkezetéről tárgyaltak pénteken Nicușor Dan államfővel, és megállapodtak abban, hogy nem technokrata miniszterelnök, hanem politikus fogja vezetni a kormányt.
Lezárult a létszámcsökkentés folyamata a szenátusban, a 147 megszüntetett állással 17,5 millió lejt takarít meg évente az állam – közölte pénteken Ilie Bolojan házelnök.
A tanügyi szakszervezetek pénteken bejelentették: ellenzik a pedagógusok kötelező óraszámának növelését az oktatásban, amire sajtóértesülések szerint a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot előkészítő munkacsoport tett javaslatot.
Cáfolta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) az elnökválasztáson alulmaradt George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vádjait, miszerint a második forduló előtt Romániában járt a francia külügyi hírszerzés igazgatója.
Az alkotmánybíróság csütörtöki döntése korlátozza a köztisztségviselők vagyonának átláthatóságát, és erre a parlamentnek kell megoldást találnia – jelentette ki Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök pénteken.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nyerné meg a parlamenti választásokat, ha most vasárnap várnák az urnákhoz a polgárokat – derül ki a Sociopol legfrissebb felméréséből.
Pénteken kezdődnek a kormányalakítási tárgyalások az Európa-barát politikai alakulatokkal – nyilatkozta péntek reggel Nicușor Dan államfő.
Ro-Alert üzenetet kapott péntekre virradóan a Tulcea megye északi részén élő lakosság arról, hogy az Ukrajnában dúló háború következtében tárgyak hullhatnak a légtérből.
Nicușor Dan államfő szerint a vagyonnyilatkozatokat titkosító alkotmánybírósági határozat „ütközik a demokrácia egyik alapvető elvével, a közhivatal gyakorlásának átláthatóságával”.
szóljon hozzá!