Fegyelmi eljárás indult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács rendőrökkel hepciáskodó alelnöke ellen

•  Fotó: Videófelvétel

Fotó: Videófelvétel

Az Igazságügyi Felügyelet szerdán közölte, hogy elindította a fegyelmi vizsgálatot Daniel Horodniceanu ügyész, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) alelnöke ellen az őt forgalomban megállító rendőrökkel szemben tanúsított magatartása miatt.

Krónika

2023. június 14., 11:062023. június 14., 11:06

Az Agerpres-nek elküldött válaszában az Igazságügyi Felügyelet közölte, hogy elindította az előzetes fegyelmi vizsgálatot, de azt is leszögezte, hogy „a fegyelmi vizsgálat a fegyelmi eljárás bizalmas és kötelező szakasza, amelynek során megállapítják a tényeket és azok következményeit, az elkövetés körülményeit, valamint minden olyan egyéb bizonyító erejű adatot, amely alapján a fegyelmi vizsgálat alá vont ügyész bűnösségét vagy ártatlanságát meg lehet állapítani”.

A közlemény szerint

a vizsgálat befejezését követően az igazságügyi felügyelők a vizsgálat eredményétől függően vagy fegyelmi eljárást indítanak Daniel Horodniceanu ellen és az ügyet a Legfelsőbb Bíróság ügyészi fegyelmi osztálya elé utalják, vagy ejtik az ügyet.

Az Igazságügyi Felügyelet május 8-án jelentette be, hogy hivatalból vizsgálatot indít annak megállapítására, hogy Daniel Horodniceanu ügyész, a CSM alelnöke elkövetett-e fegyelmi vétséget az őt megállító rendőrökkel folytatott párbeszéd során.

Daniel Horodniceanut, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács alelnökét egy Iaşi megyei községben állították le a rendőrök május 5-éről 6-ára virradóan, mert nem jelezte előzési szándékát. Közölték vele, hogy szabálysértést követett el, és figyelmeztetésben részesítették.

Ezt követően nyilvánosságra került egy videofelvétel, amelyben Daniel Horodniceanu – aki korábban a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) főügyésze volt – azt kérdezi az őt megállító rendőröktől, tudják-e, hogy kicsoda ő.

A felvétel tanúsága szerint az ügyész azzal fenyegette meg a rendőrt, hogy felveszi a kapcsolatot feletteseivel.

A videofelvétel nyilvánosságra kerülése után Daniel Horodniceanu sajtónyilatkozatot tett közzé, amelyben kijelentette, hogy nem követett el semmiféle közlekedési szabálytalanságot, és az őt megállító két rendőr valójában ismerte őt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. október 07., hétfő

Mától rendőrök vadásszák a mobilozó gépkocsivezetőket

„Figyeld az utat!” név alatt futó európai rendőrségi akció keretében ettől a héttől a romániai közutakon is kiemelten a mobiltelefon használatot ellenőrzik a rendőrök.

Mától rendőrök vadásszák a mobilozó gépkocsivezetőket
2024. október 07., hétfő

A romániaiak közel egy harmadát fenyegette a szegénység tavaly

A tisztes munka nemzetközi napja alkalmából kiadott hétfői közleményében az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség megállapította, hogy az elmúlt évtizedekben Románia csak szerény lépéseket tett a jóléti állam megvalósítására.

A romániaiak közel egy harmadát fenyegette a szegénység tavaly
2024. október 07., hétfő

Érdekkonfliktussal gyanúsítják Torda polgármesterét

Érdekkonfliktust állapított meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) Cristian Octavian Matei tordai polgármester esetében.

Érdekkonfliktussal gyanúsítják Torda polgármesterét
2024. október 07., hétfő

Egy kamion rakterében elrejtőzve próbált átszökni a határon 25 iraki és szíriai állampolgár

Egy konzerveket szállító nyerges vontató rakterében elrejtőzve próbálta törvénytelenül elhagyni Romániát hétfő reggel a nagylaki autópálya-határátkelőnél 25 iraki és szíriai állampolgár.

Egy kamion rakterében elrejtőzve próbált átszökni a határon 25 iraki és szíriai állampolgár
2024. október 07., hétfő

Másodszor is elkaszálták Şoşoacă indulását az államfőválasztáson

Befogadhatatlanként elutasította vasárnap este a Központi Választási Iroda (BEC) Diana Şoşoacă elnökjelöltségének iktatását. Az S.O.S. Románia párt elnöke fellebbezhet az alkotmánybíróságon.

Másodszor is elkaszálták Şoşoacă indulását az államfőválasztáson
2024. október 06., vasárnap

Kevéssel a határidő előtt Şoşoacă ismét benyújtotta jelölési iratcsomóját

Diana Şoşoacă ismét benyújtotta jelölési iratcsomóját a Központi Választási Irodához (BEC), amely vasárnap 18 órakor kezdődő ülésén vitatja meg az igénylést – nyilatkozta az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke, a BEC tagja, Toni Greblă.

Kevéssel a határidő előtt Şoşoacă ismét benyújtotta jelölési iratcsomóját
2024. október 06., vasárnap

Sok sofőrnek ugrott a jogosítványa gyorshajtás, alkohol, drog miatt

Az elmúlt 24 órában közel 3000 bevetésük volt a belügyi szerveknek, több mint 9000 szabálysértést állapítottak meg és bevontak 586 gépkocsivezetői jogosítványt – közölte vasárnap a Román Rendőrség.

Sok sofőrnek ugrott a jogosítványa gyorshajtás, alkohol, drog miatt
2024. október 06., vasárnap

Nicolae Ciucă szerint vörös vasfüggöny hullana Romániára, ha túlnyerné magát a PSD

Az elnökválasztás győzteséről a román választópolgárok fognak dönteni, nem a színfalak mögötti játszmák és egyes intézmények kompromittálása – jelentette ki szombat este a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nicolae Ciucă.

Nicolae Ciucă szerint vörös vasfüggöny hullana Romániára, ha túlnyerné magát a PSD
2024. október 05., szombat

Nem indulhat az államfőválasztáson a botrányhős Şoşoacă, a PSD-t sejtik a döntés mögött

Az alkotmánybíróság szombaton helyt adott a Diana Iovanovici-Şoşoacă elnökjelölése elleni óvásoknak, és megsemmisítette a Központi Választási Iroda (BEC) korábbi határozatát, amellyel iktatták Şoşoacă jelölési dossziéját.

Nem indulhat az államfőválasztáson a botrányhős Şoşoacă, a PSD-t sejtik a döntés mögött
2024. október 05., szombat

Létrejött a Jobboldali Erők Szövetsége, megvan az államfőjelöltjük

A Jobboldali Erők Szövetségének kongresszusa jóváhagyta szombaton a Jobboldal Erejéből, a Népi Mozgalom Pártjából, a Jobboldali Alternatívából és a Maniu-Mihalache Nemzeti Parasztpártból álló szövetség létrehozását.

Létrejött a Jobboldali Erők Szövetsége, megvan az államfőjelöltjük