Ezután számolják ki, hányan részesülnek nyugdíjkiegészítésben

nyugdíjkiegészítés

Később dől el, hányan kapnak nyugdíjkiegészítést Képünk illusztráció

Fotó: László Ildikó

A költségvetés parlamenti elfogadása utáni hetekben derül majd ki, hogy kik részesülnek majd a kisnyugdíjasok közül az idei évre betervezett egyszeri nyugdíjkiegészítésben, és mekkora lesz a támogatás összege – jelentette ki szombaton a pénzügyminiszter.

Krónika

2025. február 01., 14:282025. február 01., 14:28

2025. február 01., 14:392025. február 01., 14:39

Tánczos Barna az idei költségvetés tervezetét jóváhagyó kormányülés után tartott sajtótájékoztatót. Elmondta, hogy a költségvetésben 2 milliárd lejt irányoztak elő a kisnyugdíjasok egyszeri támogatására. Arról azonban még nem született döntés, hogy milyen kritériumok alapján folyósítják majd a nyugdíjkiegészítéseket.

Közlése szerint a kritériumok kidolgozása és a nyugdíjkiegészítések összegének megállapítása a munkaügyi minisztérium feladata lesz.

„A költségvetés elfogadása után a munkaügyi minisztérium a lehető leghamarabb elkészít néhány alternatívát, és a koalíció fog dönteni” – magyarázta az RMDSZ-es tárcavezető.

Kifejtette azt is, hogy még nem vitatták meg, hány részletben történnek majd a kifizetések, illetve nem rögzítették a nyugdíjnak azt a szintjét sem, amelyik alatt támogatásra jogosult a nyugdíjas.

Mint ismert, Marcel Ciolacu második kormánya salátarendeletének megszorító intézkedései között szerepel többek között, hogy idén befagyasztják a nyugdíjakat és a közalkalmazottak bérét. Ezt megerősítették a szombaton elfogadott költségvetésben is. Az eddigi koalíciós egyeztetéseken ugyanakkor felmerült, hogy a kisnyugdíjasok – akiknek időskori juttatása nem haladja meg a 3000 lejt – egyszeri anyagi juttatásban részesüljenek ebben az évben.

korábban írtuk

Kormánykoalíció: képben a kisnyugdíjasok egyszeri juttatása és az ingatlanadó emelése
Kormánykoalíció: képben a kisnyugdíjasok egyszeri juttatása és az ingatlanadó emelése

Csökkennek a személyi kiadások az állami apparátusban, egyszeri anyagi juttatást kaphatnak a kisnyugdíjasok, ugyanakkor emelkedhet az ingatlanadó – többek között ezek az intézkedések kerültek terítékre a kormánykoalícióban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Az ügyvivő államfő kinevezte az ügyvivő miniszterelnököt

Cătălin Predoiu miniszterelnök-helyettest, belügyminisztert, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnökét nevezte ki ügyvivő miniszterelnökké kedden Ilie Bolojan ügyvivő államfő.

Az ügyvivő államfő kinevezte az ügyvivő miniszterelnököt
2025. május 06., kedd

Egyöntetűen Nicușor Dan támogatása mellett döntött a PNL vezetősége

Egyöntetűen Nicușor Dan támogatása mellett döntött a PNL vezetősége – jelentette be Cătălin Predoiu, a párt ideiglenes elnöke.

Egyöntetűen Nicușor Dan támogatása mellett döntött a PNL vezetősége
2025. május 05., hétfő

Sovány vigasz, apró szépségflastrom: Simion csak harmadik lett abban a községben, ahol az AUR központi székhelye működik

Bár George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldlai pártok államfőjelöltje a voksok több mint 40 százalékával első helyen végzett a megismételt elnökválasztás vasárnapi első fordulójában, azért minden neki sem jött össze.

Sovány vigasz, apró szépségflastrom: Simion csak harmadik lett abban a községben, ahol az AUR központi székhelye működik
2025. május 05., hétfő

EBESZ-megfigyelők az elnökválasztásról: nagyobb átláthatóságra van szükség

A romániai elnökválasztás kulcsfontosságú aspektusait nem felügyelték kellőképpen, a hatóságok reakciója pedig javult ugyan, de erőtlen és átláthatatlan volt – állapította meg az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ).

EBESZ-megfigyelők az elnökválasztásról: nagyobb átláthatóságra van szükség
2025. május 05., hétfő

Simion több szavazatot kapott az első fordulóban, mint Băsescu 2009-ben, Ponta 2014-ben vagy Iohannis 2019-ben

Nagy hátránnyal indul Nicușor Dan független jelölt az elnökválasztás május 18-ai második fordulójában a szélsőséges, magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) színeiben az első fordulóban taroló George Simionnal szemben.

Simion több szavazatot kapott az első fordulóban, mint Băsescu 2009-ben, Ponta 2014-ben vagy Iohannis 2019-ben
2025. május 05., hétfő

Nicușor Dan támogatására szólít fel nyílt levelében Kelemen Hunor

Az egyedüli helyes döntés, ha a második fordulóban a magyarellenes jelölt ellen szavazunk, és Nicușor Dant támogatjuk! – írja az RMDSZ honlapján közzétett nyílt levelében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Nicușor Dan támogatására szólít fel nyílt levelében Kelemen Hunor
2025. május 05., hétfő

Nicuşor Dan: Romániában véget ért egy politikai korszak és egy politikai stílus

A második fordulóba jutott független államelnökjelölt, Nicuşor Dan hétfőn délután tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, a romániai társadalomnak szüksége van vitára, és ő optimista, hogy az állampolgárok május 18-án helyesen fognak dönteni.

Nicuşor Dan: Romániában véget ért egy politikai korszak és egy politikai stílus
2025. május 05., hétfő

Lemondott Marcel Ciolacu miniszterelnök, vége a koalíciónak, a PSD szavazóira bízza, melyik államfőjelöltre voksoljanak

Marcel Ciolacu miniszterelnök hétfő este Ilie Bolojan ideiglenes államfőnek benyújtja a lemondását, erről a kormányfő újságíróknak nyilatkozott a PSD hétfő délutáni ülése után.

Lemondott Marcel Ciolacu miniszterelnök, vége a koalíciónak, a PSD szavazóira bízza, melyik államfőjelöltre voksoljanak
2025. május 05., hétfő

Nicușor Dan: „együtt megállíthatjuk a gyűlölethullámot, várom azokat, akik hisznek az igazságban”

Az elnökválasztás második fordulójába bejutott Nicușor Dan független jelölt egy hétfői Facebook-bejegyzésben azt írta, maga mellé várja mindazokat, „akik hisznek a törvényben”.

Nicușor Dan: „együtt megállíthatjuk a gyűlölethullámot, várom azokat, akik hisznek az igazságban”
2025. május 05., hétfő

Miniszterelnököt keresnek a liberálisok

A liberálisok ,,tovább haladnak az elkezdett úton”, és keresnek egy olyan miniszterelnököt, aki fel tudja venni a harcot ,,a jelen kihívásaival” – jelentette be a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke.

Miniszterelnököt keresnek a liberálisok
Miniszterelnököt keresnek a liberálisok
2025. május 05., hétfő

Miniszterelnököt keresnek a liberálisok