Elrendelte a bíróság a '89-es forradalom perének megkezdését, de még folytatódhat a halogatás

Elrendelte a bíróság a '89-es forradalom perének megkezdését, de még folytatódhat a halogatás

Ion Iliescu exállamfő mindeddig elkerülte a felelősségre vonást a forradalomperben

Fotó: Agerpres

A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében megkezdődhet az 1989-es romániai forradalom perének alapfokú tárgyalása; a döntés nem jogerős.

Krónika

2023. október 25., 16:092023. október 25., 16:09

2023. október 25., 16:192023. október 25., 16:19

Az ügyben Ion Iliescu volt román államfőt és Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettest emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják. A fővárosi táblabíróság szerdán több halasztás után elutasította a Ion Iliescu ügyvédei által benyújtott valamennyi kifogást és megállapította a vádirat jogszerűségét. A döntés a kiközlésétől számított három napon belül megfellebbezhető.

Az 1989-es forradalom ügyének vádiratát már több mint négy éve „passzolgatják” egymás között a bukaresti bíróságok és ügyészségek.

Ion Iliescu ellen a katonai ügyészek emeltek vádat 2019 áprilisában, a per azonban elakadt az előzetes szakaszban, amelyben a felek kérelmeit és kifogásait, illetve a bizonyítékok jogszerűségét vizsgálják meg. A legfelsőbb bíróság végül 2021 novemberében több hiányosságra hivatkozva visszautalta a katonai ügyészségnek a vádiratot.

korábban írtuk

Ismét vádat emelnek a legfelsőbb bíróságon az 1989-es forradalom ügyében
Ismét vádat emelnek a legfelsőbb bíróságon az 1989-es forradalom ügyében

Ismét vádat emelnek a legfelsőbb bíróságon az 1989-es forradalom ügyében, amelyben Ion Iliescu volt államfőt emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják – jelentette be szerdán Gabriela Scutea legfőbb ügyész.

Tavaly augusztusban a vádirat ismét visszakerült a legfelsőbb bíróságra. A témában tartott sajtótájékoztatóján Gabriela Scutea akkori legfőbb ügyész elmondta, hogy a katonai ügyészségnek sikerült kiküszöbölnie a vádiratból a legfelsőbb bíróság által jelzett hiányosságokat, így most újra bíróság elé állíthatják a vádlottakat.

Hat hónap után azonban a legfelsőbb bíróság megállapította, hogy nem illetékes az 1989-es forradalom perének tárgyalására, és átadta az ügyet a bukaresti táblabíróságnak.

Az ügyészek szerint 1989 decemberében, Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor félreállítása után az állam vezetését a Ion Iliescu irányította Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN) vette át, amely hatalmának legitimálása érdekében rémhírkeltéssel provokált ki fegyveres összetűzéseket. A szándékosan előidézett terrorista pszichózisban december 22-30. között 857 személy meghalt és 2382-en megsebesültek – ismertette a vádiratot az Agerpres hírügynökség.

korábban írtuk

Vonakodik állást foglalni Iliescu forradalmárigazolványának visszavonása ügyében az igazságszolgáltatás
Vonakodik állást foglalni Iliescu forradalmárigazolványának visszavonása ügyében az igazságszolgáltatás

A bukaresti törvényszék után a bukaresti ítélőtábla is elhárította kedden az illetékességét Ion Iliescu volt államfő forradalmárigazolványának visszavonása ügyében, így a legfelsőbb bíróságnak kell döntenie.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 06., hétfő

Fittyet hánynak a kiberbiztonságra: sokan még online vásárláskor sem figyelnek a kockázatokra

Bár a romániai lakosság számottevő hányada rendszeresen használja az internetet, nagyon sokan fittyet hánynak a kiberbiztonságra – irányítja rá a figyelmet egy friss elemzés.

Fittyet hánynak a kiberbiztonságra: sokan még online vásárláskor sem figyelnek a kockázatokra
2024. május 06., hétfő

Közel nyolcvan nagyszabású akcióban több mint 1200 házkutatást tartott a gazdasági rendőrség

A gazdasági rendőrség az év első három hónapjában országszerte 78 nagyszabású akciót hajtott végre a bűnözői csoportok felszámolása érdekében, és összesen 1226 házkutatást tartott.

Közel nyolcvan nagyszabású akcióban több mint 1200 házkutatást tartott a gazdasági rendőrség
2024. május 06., hétfő

Volt román miniszter: Romániában és Moldovában jobb élni, mint Budapesttől nyugatra

Jelenleg ugyanakkora erőfeszítéssel jobban lehet élni Romániában vagy Moldovában, mint Budapesttől nyugatra – állította Daniel Funeriu volt román oktatási miniszter.

Volt román miniszter: Romániában és Moldovában jobb élni, mint Budapesttől nyugatra
2024. május 06., hétfő

Lassan vége a tavaszi vakációnak: kezdődik a tanév utolsó modulja, szerdán térnek vissza a diákok az iskolapadokba

A diákok május 8-án, szerdán térnek vissza az iskolapadokba az április 27-én kezdődött húsvéti vakációt követően.

Lassan vége a tavaszi vakációnak: kezdődik a tanév utolsó modulja, szerdán térnek vissza a diákok az iskolapadokba
2024. május 06., hétfő

Újra luxusrepülőre pattanhatott Iohannis, hogy átvegye a „washingtoni Oscar-díjat”

Klaus Iohannis hétfőn az Amerikai Egyesült Államokba utazott – az elnök ugyanazt a luxusgépet használta, amellyel tavaly Afrikába és Dél-Koreába utazott – adta hírül a Realitatea Tv.

Újra luxusrepülőre pattanhatott Iohannis, hogy átvegye a „washingtoni Oscar-díjat”
2024. május 06., hétfő

Változékony időjárás várható a héten, a hőmérséklet érezhetően visszaesik, havaseső is lehet

Változékony lesz az időjárás a héten Románia legtöbb régiójában, és miután vasárnap viharok söpörtek végig az ország nagy részén, hétfőn az ország északi felére, kedden pedig az egész országra kiterjednek.

Változékony időjárás várható a héten, a hőmérséklet érezhetően visszaesik, havaseső is lehet
2024. május 05., vasárnap

Prefektus: a stabilizálódás jeleit mutatja a talaj a Slănicon beszakadt úttest környékén

A stabilizálódás jeleit mutatja a talaj a Slănicon beszakadt úttest környékén – közölte vasárnap Emil Drăgănescu, Prahova megye prefektusa.

Prefektus: a stabilizálódás jeleit mutatja a talaj a Slănicon beszakadt úttest környékén
2024. május 04., szombat

Jelenleg nem foglalkozik az államfőválasztás időpontjának megváltoztatásával a koalíció

Nincs napirendben a bukaresti kormánykoalícióban az elnökválasztás időpontjának áthelyezése – jelentette ki Ionuț Stroe, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője.

Jelenleg nem foglalkozik az államfőválasztás időpontjának megváltoztatásával a koalíció
2024. május 03., péntek

Szinte mindenki megkapta már a májusi nyugdíját

A Román Posta a kifizetési naptárban rögzítettnél öt nappal korábban, április 27-én megkezdte a májusi nyugdíjak kézbesítését, és becsléseik szerint a pénteki nap végére megközelítik a maximális kézbesítési arányt.

Szinte mindenki megkapta már a májusi nyugdíját
2024. május 03., péntek

Jelentés: Romániában sokszínű a sajtópaletta, de csorbul a függetlenség, a hírszerző szolgálatok befolyást szereznének

Romániában sokszínű a sajtópaletta, adott a lehetőség a közérdekű tényfeltáró munkához, azonban a sajtófinanszírozás átláthatatlansága azonban csorbítja a függetlenséget, és rontja a tájékoztatás megbízhatóságát.

Jelentés: Romániában sokszínű a sajtópaletta, de csorbul a függetlenség, a hírszerző szolgálatok befolyást szereznének