Elképedt a belügyminiszter a rendőrautót eltulajdonító, közlekedési rendőrt játszó részeg férfi esetén

•  Fotó: Székelyhon

Fotó: Székelyhon

Péntekre virradó éjszaka igencsak meggyűlt a baja a Szeben megyei rendőröknek, ugyanis egy, a rendőrségre bekísért ittas fiatalember távozásakor ellopott egy rendőrautót, elhajtott vele, majd leállított és igazoltatni akart más sofőröket. Lucian Bode belügyminiszter röhejesnek és egyben siralmasnak minősítette azt esetet.

Hírösszefoglaló

2022. október 21., 17:132022. október 21., 17:13

A Szeben megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 23 éves fiatalembert egy közúti ellenőrzés során ittas vezetésen érték, majd az is kiderült, hogy az autó, amelyet vezetett, nem volt forgalomba íratva. A férfit előbb elvitték vérvételre, aztán bekísérték a rendőrség közlekedésrendészeti osztályára, ahol bűnvádi eljárást indítottak ellene, majd távozott. Nem sokkal később egy járművezető arról tett bejelentést a 112-es számon, hogy Nagyszeben egyik utcáján egy civil ruhás, ittas állapotban levő férfi szállt ki egy rendőrautóból és kérte a jogosítványát. Közben észlelték, hogy a közlekedésrendészet egyik autója eltűnt a rendőrség épülete elől. Az autót végül Vesztény (Veştem) faluban találták meg, a fiatalemberrel együtt, akiről kiderült, hogy ugyanaz a személy, aki korábban ittasan vezetett.

A tárcavezető elmondta, maga is látta péntek reggel a hírt az esetről, de nem tudja elképzelni, hogyan fordulhatott ez elő. Mint mondta, az ügy „kényelmetlen” a nagyszebeni rendőrség számára

 – írja az Agerpres.

„Ha nem lenne annyira siralmas, még nevetni is lehetne az eseten. Az egyik sofőr polgári felelősségérzetére volt szükség, aki riasztotta a rendőröket a 112-es sürgősségi számon, hogy a rendőrség megoldhassa a helyzetet. Hogyan fajult idáig a helyzet, nem tudnám megmondani, csak miután megkapom a vizsgálat eredményeit, amelyet a Román Rendőrség főkapitánya, Benone Matei minden bizonnyal elrendelt már” – fejtette ki Bode egy aradi sajtótájékoztatón.

Nicolae Ciucă kormányfő az ügyről nyilatkozva elmondta, hogy felelősségre kell vonni az esetért felelős vagy mulasztáson ért személyeket. „Ilyen eseteknek nem szabad megtörténniük az állam intézményeiben” – szögezte le.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának

Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának
2025. augusztus 22., péntek

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár

A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár
2025. augusztus 22., péntek

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat

Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat
2025. augusztus 22., péntek

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg

Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg
2025. augusztus 22., péntek

Ezúttal Vajdahunyad és Déva közelében rengett a föld

A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Ezúttal Vajdahunyad és Déva közelében rengett a föld
2025. augusztus 22., péntek

Szaktárca: a kötelező óraszám megemelése után csaknem minden tanár ugyanabban az iskolában marad

A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.

Szaktárca: a kötelező óraszám megemelése után csaknem minden tanár ugyanabban az iskolában marad
2025. augusztus 22., péntek

Népszavazást akar az egyik parlamenti párt Ukrajna támogatásának témájában

Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.

Népszavazást akar az egyik parlamenti párt Ukrajna támogatásának témájában
2025. augusztus 21., csütörtök

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését
2025. augusztus 21., csütörtök

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert
2025. augusztus 21., csütörtök

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben

A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben