Elfogadta a képviselőház az új büntető törvénykönyvet

Bírói engedély nélkül is lehallgathatók a telefonbeszélgetések Elfogadta a képviselőház a büntető törvénykönyv (Btk.) és a büntetőjogi perrendtartási törvénykönyv módosításait. A plénumban a Btk. mellett 131-en voksoltak, ellene 25-en, nyolc képviselő pedig tartózkodott.

2006. június 07., 00:002006. június 07., 00:00

A büntetőjogi perrendtartást 236-an támogatták, ugyancsak 25-en szavaztak ellene. Az ellenszavazatok jórészt az ellenzéki Nagy-Románia Párt (PRM) képviselőitől származtak. A kormánykoalíció pártjai támogatták a törvényeket, akárcsak a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőinek túlnyomó többsége. A jogszabályok támogatásáról a kormánykoalíció hétfő esti vezetőtanácsi ülésén állapodtak meg a pártok, rácáfolva Monica Macovei igazságügy-miniszter nemrégiben elhangzott kijelentésére, mely szerint a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ nem akarja ezeket megszavazni.
A dokumentumokat egyébként azért fogadták fenntartásokkal az RMDSZ és a liberális honatyák, mert szerintük így túlzott hatáskörrel rendelkeznek majd az ügyészek. Ilyennek ítélték például azt az előírást, amely szerint különleges esetekben – például súlyos bűntettek alapos gyanúja, például kábítószer-kereskedelem, emberrablás, fegyvercsempészet, pénzmosás, terrorista cselekmények vagy az ország biztonságát veszélyeztető bűntettek esetén – az ügyészek bírói engedély nélkül hallgathatják azon személyek telefonbeszélgetéseit, akik ellen vizsgálatot indítottak. Ebben a kérdésben végül kompromisszumos megoldás született: az igazságügy-miniszter javaslata helyett, hogy ilyen lehallgatást 72 órán keresztül végezhetnek az ügyészek, végül csak 48 órát engedélyez a jogszabály. A lehallgatásokat ezentúl is a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) kell végrehajtania, mivel a jogszabály szövegéből végül kivették azt a részt, amely az ügyészségek hatáskörébe utalta volna át ezt a feladatot. Amennyiben a bírói engedély nélkül történt lehallgatásokat utólag nem engedélyezik, ezek anyagát az ügyészek nem használhatják fel bizonyítékként a tárgyaláson. A jogszabály ugyanakkor tartalmazza a jogi személyek bűnügyi felelősségre vonásának feltételeit is. A jogszabályok a Hivatalos Közlönyben való megjelenés után 30 nappal lépnek érvénybe.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 19., szombat

A Siriu víztározóba fulladt a péntek délután óta keresett tűzoltó

Holtan találták a Siriu víztározóban a péntek délután óta keresett tűzoltót – számolt be szombaton a Buzău megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

A Siriu víztározóba fulladt a péntek délután óta keresett tűzoltó
2025. április 18., péntek

Kéttucatnyi bűnszervezetet számoltak fel három hónap alatt

Az év első három hónapjában lefolytatott több mint 400 akció nyomán összesen 173 személyből álló 23 bűnszervezetet számolt fel a rendőrség.

Kéttucatnyi bűnszervezetet számoltak fel három hónap alatt
2025. április 18., péntek

Kampány kampány hátán: rajtol az időközi helyhatósági választások korteshadjárata

Szombaton kezdődik és május 3-án reggel 7 óráig tart az időközi helyhatósági választások kampánya.

Kampány kampány hátán: rajtol az időközi helyhatósági választások korteshadjárata
2025. április 18., péntek

Antonescu megbánta a drogdílerek főbelövéséről tett kijelentését

Megbánta Crin Antonescu, hogy azt mondta: a kínai gyakorlatot alkalmazva stadionokban lövetné főbe a drogdílereket.

Antonescu megbánta a drogdílerek főbelövéséről tett kijelentését
2025. április 18., péntek

Záporok, jégesők, viharok jöhetnek Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban is

Labilis légkörre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Erdélyre, a Bánságra, a Partiumra – beleérvte Máramaros megyét is – , Olténiára, Munténia nyugati részére és a hegyvidéki területekre.

Záporok, jégesők, viharok jöhetnek Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban is
2025. április 18., péntek

Stadionokban lövetném agyon a drogdílereket – mondja az RMDSZ-t is soraiban tudó koalíció államfőjelöltje

Bár nem támogatja a halálbüntetés visszaállítását, a drogdílereket stadionban lövetné agyon, ha ez lehetséges volna – jelentette ki Crin Antonescu.

Stadionokban lövetném agyon a drogdílereket – mondja az RMDSZ-t is soraiban tudó koalíció államfőjelöltje
2025. április 18., péntek

Lasconi: megbocsátok azoknak az USR-eseknek, akik Dan támogatásáról döntöttek

Megbocsát Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a párt azon vezetőinek, akik múlt héten arról döntöttek: helyette a függetlenként induló bukaresti főpolgármestert, Nicușor Dant támogatják az elnökválasztáson.

Lasconi: megbocsátok azoknak az USR-eseknek, akik Dan támogatásáról döntöttek
2025. április 17., csütörtök

Nem a munkakörülmények okozták a rezidensek halálát a kórház vezetősége szerint

Cáfolta csütörtökön a iași-i Sf. Spiridon kórház vezetősége, hogy az intézmény három alkalmazottjának – két rezidens és egy beteghordozó – halálát munkahelyi túlterheltség okozta volna.

Nem a munkakörülmények okozták a rezidensek halálát a kórház vezetősége szerint
2025. április 17., csütörtök

Crin Antonescu nyilvánosságra hozta a Securitate számára adott egykori nyilatkozatát

Crin Antonescu felolvasta az újságíróknak azt a nyilatkozatot, amelyet az egykori titkosrendőrség, a Securitate felszólítására tett 1988-ban egy barátjáról. Leszögezte: nem „jelentésről”, hanem nyilatkozatról van szó, amelyet a Securitate nyomására tett.

Crin Antonescu nyilvánosságra hozta a Securitate számára adott egykori nyilatkozatát
2025. április 17., csütörtök

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától

Megvásárolná a román kormány a Moldovai Köztársaság egyetlen dunai kikötőjét – írta az economedia.ro. Az olajterminállal is rendelkező giurgiulești-i kikötő tengeri hajók fogadására is alkalmas.

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától
Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától
2025. április 17., csütörtök

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától