Megtervezett magyarellenes kirohanás – Az elemző szerint kétségbeesett kampányfogás Johannis uszítása

Megtervezett magyarellenes kirohanás – Az elemző szerint kétségbeesett kampányfogás Johannis uszítása

Barabás T. János: a mostani feszültségek mesterségesek, nem a valóságot tükrözik.

Fotó: Youtube

Jól megtervezett politikai lépés volt Klaus Johannis román elnök magyarellenes kirohanása – mondta el a Krónikának Barabás T. János politikai elemző, a budapesti Külgazdasági és Külügyi Intézet munkatársa. Úgy véli: a videonyilatkozatot előzőleg többször is elpróbálhatták, hogy minél erőteljesebb indulatot sugározzon.

Balogh Levente

2020. május 03., 08:152020. május 03., 08:15

2020. május 03., 12:012020. május 03., 12:01

– Az utóbbi időben ismét feszültebbé vált a magyar-román viszony: előbb a budapesti román nagykövet próbálta meg lejáratni Magyarországot azzal, hogy a Magyarországra akkreditált diplomaták előtt látványosan védelmébe vette Szabó Tímea párbeszédes képviselőt, akit bírálatok értek, miután felhánytorgatta a határon túlra küldött orvosi felszerelések ügyét, majd Klaus Johannis államfő szállt bele páros lábbal az erdélyi magyar közösségbe és Magyarországba a Székelyföld autonómiastatútuma kapcsán. Minek tudható ez be?

 – Klaus Johannis államfő videónyilatkozata jól megtervezett politikai lépés amelynek összefüggő, egymást erősítő céljai: választási évben a nacionalista retorika kisajátítása és a politikai ellenzék háttérbe tolása; a járvány rossz kormányzati menedzseléséről (megyei egészségügyi rendszer összeomlása, az ortodox egyházzal húsvét előtt kötött szerződés felmondása, demokráciát sértő kormányzati nyilatkozatok és tettek, a gazdasági terv hiánya stb.) a figyelemelterelés; az elnöki hatalom kiterjesztési tervének nyilvánosságban való előkészítése; etnikai gyűlölet gerjesztése annak érdekében, hogy az erőszakszervezetek befolyása növekedjen; a magyar kormány provokálása azért, hogy Budapest lejárassa magát a külföld előtt („belügyekbe való beleszólás, illiberális nacionalista veszély”); a román nemzetbiztonsági tanács (CSAT) által veszélyesnek tartott erdélyi magyar kormányzati gazdasági projektek blokkolása; a magyar kisebbség megfélemlítése (egy félelemben élő közösséget jobban lehet manipulálni); Románia regionális nagyhatalmi pozíciójának előmozdítása.

Johannis nem racionális érveket hozott fel, sőt a tények meghamisításával (PSD-RMDSZ megállapodás, törvényjóváhagyás) élt, és az érzelmekre akart hatni, így jól ismert természetét meghazudtolva indulatos volt, a magyar nyelvvel azonosította a hazaárulást, és fenyegető kifejezések, mimika és gesztusok ismétlésével (toxikus szocialisták) igyekezett indulatokat felkorbácsolni, ugyanazzal a politikai technikával, mint az az 1930-as években volt divat egyes helyeken.

Idézet
Szakemberként azt mondhatom, hogy a videonyilatkozat előzőleg többször el lehetett próbálva, nem természetes az előadás módja, lásd a támadóra koreografált karmozdulatokat, hogy minél erőteljesebb indulatot sugározzon. Mert ebben az esetben az emberek az érzelmekre figyelnek és nem a logikára.

 – Kampányfogásról lenne szó, ezzel próbálja meg Bukarest elterelni a figyelmet arról, hogy a kormány választási évben nem kezeli a legjobban a koronavírus-járványt, esetleg a közelgő Trianon-évforduló állhat a provokációk hátterében?

 – A magyar Trianon-évforduló román visszhangja egy műbalhé, hiszen a magyar kormány által támogatott, Ablonczy Balázs történész által vezetett megemlékező bizottság igen visszafogottan, tárgyilagosan, minden nacionalista felhang nélkül dolgozik, és külön ügyelnek arra, hogy a nem magyarok véleményét is bemutassák. Nézzék meg kérem a megemlékező bizottság honlapját.

Más dolog az, hogy egyes román tényezők még ezt is támadják, mert bukaresti felfogásban nem a tény a fontos, hanem az interpretáció. Vagyis számukra az igazság az a hazugság, amit sokszor ismételnek. A Johannis magyarokat satanizáló beszéde egyértelműen egy kétségbeesett kampányfogás, hiszen épp a nyilatkozata előtt lett ismert egy IMAS-felmérés, miszerint az államfő pártja, a nemzeti liberális PNL 33%-ra süllyedt a felmérésekben, az ellenzék támogatottsága pedig növekedett. Vagyis erős eszközöket kell bevetni a népszerűségnyerés érdekében.

 – Esetleg az bosszantja őket, hogy Magyarország jó viszonyt ápol a Románia által saját hűbérbirtoknak tekintett Moldovával, és ezt egy egészségügyi szállítmánnyal, illetve Szijjártó Péter külügyminiszter chișinăui látogatásával is bizonyították?

 – Vélhetően a román kormányzatot zavarja a magyar külpolitika aktivitása Moldova Köztársaságban. Annak ellenére, hogy Budapest udvarias, megfelelő hangnemben kommunikál Chișinăuval, nem oktat ki senkit, és a gazdasági kapcsolatokat helyezi előtérbe, valamint az uniós integrációt támogatja. Bukarest érdeke, hogy egy Moszkva-Budapest-Tiraszpol állítólagos szövetséggel hiszterizálja választóit, és egyes nyugati köröket.

Van egy másik ok is szerintem. A román-moldáv politikai kapcsolatok gyengék, Bukarest nem váltotta be infrastruktúra-építési ígéreteit, a moldávok nagy része nem osztja a nagyromán elveket. Ha a román-moldáv kapcsolatok rosszak, akkor a balkáni elv szerint haljon meg a szomszéd kecskéje is, és ne legyenek jók a magyar-moldáv kapcsolatok sem.

A nagypolitika persze ennél összetettebb. Érdekes összefüggés, hogy a Johannis elnöknek magyar ügyekben tanácsot adó Dan Dungaciu, a román akadémia információs hadviselés intézetének (LARICS) igazgatója, román állampolgársága dacára a románbarát Radu Timofti moldovai államfő vezető tanácsadója volt Chișinăuban 2012-2016 között. Az általa felfogott román nacionalizmus moldovai térnyerése érdekében Dungaciu például utcai erőszakos zavargások mögött állt, és korrupt ottani politikusokból épített ki románbarát hálózatot, akik közül páran börtönbe kerültek a moldovai banksíbolási botrány után.

Idézet
Adva van tehát a hatalmi recept: félelemgerjesztés, korrumpálás, információs támadás. Ez a politika csúfos kudarcba fulladt Moldova Köztársaságban. Okunk van tehát feltenni a kérdést, kinek az érdekeit szolgálja, hogy Johannis elnök ilyen tanácsadókra hallgat, mert a románokét biztos nem. Dungaciu chișinăui ténykedése után jelentősen csökkent a moldávok szimpátiája Románia iránt.

Gyűlöletet kelteni a társdalom egyik fele iránt, eszelős összeesküvés-elméleteket állampolitikai szintre emelni, a gazdasági problémák helyett kitalált etnikai problémákkal foglalkozni szomorú eredménnyel járhatnak: tömeges kivándorlás, rosszul működő állam, bizalmatlanság az intézmények iránt, gazdasági válság, kezelhetetlen társadalmi feszültségek.

 – Miért vállalhatta fel a német származású államfő ezt az utóbbi évtizedben példátlan, korábban is csupán a legszélsőségesebb román pártok által alkalmazott uszító hangnemet? Várható, hogy folytatódnak a hasonló magyarellenes provokációk Románia részéről? Megpróbálhatják mindezt ürügyként felhasználni az erdélyi magyar közösséget segítő magyarországi beruházások elleni támadásra?

 – Johannis egy romániai politikai irányt képvisel, amely most szélsőséges eszközökkel próbál megkapaszkodni a közvéleményben, nem látok összefüggést ezzel, és etnikai származásával. Meglátásomban, ha a két kormányfő nem egyezik meg gyorsan egy együttélési minimumban, a kapcsolatok javításában, akkor fokozódni fog a román kormányzat magyarokkal konfrontálódó politikája. A kompromisszum amire szükség lenne – mindkét fél számára engedményeket jelentene, hiszen mi magyarok sem vagyunk hibátlanok – és azt, hogy visszafogottan, párbeszéddel oldjuk meg a vitás témákat, és nem indulatos üzenetekkel. Hiszen a magyarok nagy többsége nem akar határrevíziót, ez önmagában is abszurdum, és a hétköznapi életben a magyar és román üzletemberek, művészek, orvosok és sorolhatnám, nagyon is jól jönnek ki.

Érdemes lenne tárgyilagosan beszélni esetleges székelyföldi különleges nyelvi, oktatási, jelképhasználati jogokról, hiszen ezt lehetővé teszi a román alkotmány. Minek a sok mumus revizionizmusról? Kinek az érdekeit szolgálja? A mostani feszültségek tehát mesterségesek, nem a valóságot tükrözik.

8 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 09., kedd

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított több Románia számára szélturbinákat gyártó kínai vállalat ellen

Margrethe Vestager kedden, az amerikai Princeton Egyetemen tartott beszédében bejelentette, hogy az Európai Bizottság vizsgálatot indított az EU öt tagállama számára szélturbinákat gyártó kínai vállalatoknak nyújtott állami szubvenciók ügyében.

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított több Románia számára szélturbinákat gyártó kínai vállalat ellen
2024. április 09., kedd

Ciucă: a PNL nem közösködik a PSD-vel, saját államfőjelöltje lesz

A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) lesz jelöltje az államelnök-választáson – jelentette ki kedden Buzăuban Nicolae Ciucă.

Ciucă: a PNL nem közösködik a PSD-vel, saját államfőjelöltje lesz
2024. április 09., kedd

Elfogadta a kormány a betegszabadságon lévő személyek bizonyos kategóriáinak járulékmentességét előíró sürgősségi rendeletet

Elfogadta keddi ülésén a kormány azt a sürgősségi rendeletet, amelyik mentesíti a betegszabadságon lévő személyek bizonyos kategóriáit a 10 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulék kifizetése alól.

Elfogadta a kormány a betegszabadságon lévő személyek bizonyos kategóriáinak járulékmentességét előíró sürgősségi rendeletet
2024. április 09., kedd

Gyilkosságért 18 évre ítélt magyar férfi szökött meg átszállítása során Bukarestben

Megszökött kedden egy emberölésért 18 éves szabadságvesztésre ítélt férfi Bukarestben – közölte az Országos Börtönigazgatóság.

Gyilkosságért 18 évre ítélt magyar férfi szökött meg átszállítása során Bukarestben
2024. április 09., kedd

Amerikai-szovjet „koprodukció” terméke lehet a román partoknál talált titokzatos tengeri drón

Amerikai-szovjet „koprodukció” eredménye lehet az a titokzatos tengeri drón, amelyet múlt héten találtak a román partok mentén.

Amerikai-szovjet „koprodukció” terméke lehet a román partoknál talált titokzatos tengeri drón
2024. április 09., kedd

Hivatalos: nem kell többé a motorosoknak fényvisszaverő háromszöget, elsősegélydobozt és tűzoltó készüléket hurcolniuk

Kihirdette Klaus Iohannis államfő azt a törvényt, amelynek értelmében a motorosok fényvisszaverő háromszög, elsősegélydoboz és tűzoltó készülék nélkül is közlekedhetnek.

Hivatalos: nem kell többé a motorosoknak fényvisszaverő háromszöget, elsősegélydobozt és tűzoltó készüléket hurcolniuk
2024. április 09., kedd

Mardossa a lelkiismeret a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló autóst

Mardossa a lelkiismeret Vlad Pascut, azt az autóst, aki tavaly augusztusban kábítószer hatása alatt vezetve halálra gázolt két fiatalt a román tengerparton.

Mardossa a lelkiismeret a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló autóst
2024. április 09., kedd

Nem merte kiszorítani a játékbarlangokat valamennyi településről a kormány

Elfogadta a bukaresti képviselőház keddi ülésén azt a törvénytervezetet, amely megtiltja a játéktermek működtetését a 15 ezer fősnél kisebb településeken.

Nem merte kiszorítani a játékbarlangokat valamennyi településről a kormány
2024. április 09., kedd

Beszólt Iohannisnak a miniszterelnök, aki amúgy nem igazán tartja magát megfelelő államfőjelöltnek

Marcel Ciolacu miniszterelnök azt állítja, nincs meggyőződve róla, hogy ő lenne a legmegfelelőbb jelölt az államelnöki tisztségre, mivel jelenleg teljesen a kormányzásra összpontosít.
Beszólt Iohannisnak a miniszterelnök, aki amúgy nem igazán tartja magát megfelelő államfőjelöltnek
2024. április 09., kedd

Ciolacu szerint a román gazdaságban minden jó úton halad, de azért az inflációt még lejjebb kell nyomni

Marcel Ciolacu kormányfő szerint az infláció jelenleg csökkenőben van, de ahhoz, hogy az életszínvonal emelkedése érzékelhetővé váljon, „szeptember-októberre 5 százalék alá kell szorítani az inflációt”.

 

Ciolacu szerint a román gazdaságban minden jó úton halad, de azért az inflációt még lejjebb kell nyomni