Otthagyták. Anamaria Gavrilă szerint a szélsőséges pártból kilépő képviselők a választóikat árulták el
Fotó: Facebook/Anamaria Gavrilă
A Fiatal Emberek Pártjának (POT) egyszerre hat képviselője jelentette be szerdán, hogy kilép a szélsőjobboldali alakulatból.
2025. május 21., 13:002025. május 21., 13:00
Ezt a szélsőséges párt képviselői közös levélben tudatták a nap folyamán.
„Egy olyan eszme meggyőződéssel csatlakoztunk ehhez a politikai mozgalomhoz, amelyben őszintén hittünk: hogy közösen egy demokratikus, átlátható, elszámoltatható és valóban elkötelezett pártot építhetünk. Sajnos ez az elképzelés útközben elveszett. Az alapját képező értékeket nem tartották tiszteletben, és
Jóhiszeműen megpróbáltuk megmenteni ezt a projektet. Sajnos, mindezeket az erőfeszítéseket figyelmen kívül hagyták” – fogalmaztak a pártból kilépő politikusok.
Anamaria Gavrilă, a POT elnöke a bejelentésre reagálva kijelentette, hogy
„Mélységes csalódottsággal, de a meglepetés minden nyoma nélkül jelentjük be, hogy a Fiatal Emberek Pártja listáján megválasztott képviselők egy része a távozás mellett döntött. Nem is akárhogyan, hanem futva, nem 24 órával a választási eredmények kihirdetése után.
Ezek az emberek soha nem voltak a mieink. Nem tartoztak sem a szuverenizmushoz, sem azokhoz az eszmékhez, amelyekért románok milliói álltak sorba, hogy szavazzanak.
– fogalmazott a pártelnök.
A POT így a tavalyi választások nyomán prlamentbe jutott 24 képviselőből már csak 14-gyel rendelkezik.
A POT azt követően jött létre, hogy Anamaria Gavrilă kilépett a szintén szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetségből (AUR).
A párt népszerűségét és meglepő parlamentbe jutását az alapozta meg, hogy tavaly beálltak a végül érvénytelenített elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali, összeesküvéselmélet-hívő Călin Georgescu mögé.
A megismételt választáson a párt a végül alulmaradt George Simion AUR-elnököt támogatta.
Két ember belefulladt a Snagovi-tóba a péntek esti vihar közben, Argeș megyében pedig egy beszakadt tetőzet végzett egy emberrel.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.
Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
szóljon hozzá!