Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/BBTE/Jancsik Gergő
Csaknem tízszer annyi pályázó jelentkezett idén a román külügyminisztérium által Európai Unión kívüli fiatalok számára meghirdetett felsőoktatási ösztöndíjra, mint tavaly, így a 2022–2023-as tanévre már majdnem 180-szoros a túljelentkezés – derült ki a tárca közleményéből.
2022. március 17., 08:422022. március 17., 08:42
A román állami költségvetésből biztosított 250 ösztöndíjra a március 15-i határidőig 44 733 pályázatot adtak le. Az idei tanévre (tavaly) még csak 4593, míg a 2020–2021-es tanévre (tavalyelőtt) 959 fiatal kért román állami ösztöndíjat.
A román külügy szerint a koronavírus-járvány késztette a közintézményeket arra, hogy gyökeresen megváltoztassák a kapcsolattartást az állampolgárokkal és az internetre költöztessék digitalizálható szolgáltatásaikat.
Az Európai Unión kívüli fiatalok számára tavaly decemberben létrehozott StudyinRomania portálra a pályázatok több mint 90 százalékát mobiltelefonról töltötték fel, a legtöbben pedig a romániai egyetemek informatikai, üzleti, számítástechnikai, és jogi képzéseire jelentkeztek.
A román állam a nyertes pályázó tandíjának, az egyetemi kampuszban történő elszállásolásának és étkeztetésének költségeit fedezi, továbbá havi 65 és 85 euró közötti „zsebpénzt” biztosít, annak függvényében, hogy az illető az előkészítő évre, egyetemi tanulmányokra, vagy doktori képzésre jelentkezett-e. A 2022–2023-ra benyújtott ösztöndíj-pályázatokat július 15-ig bírálják el.
A romániai egyetemek több mint 10 ezer ukrajnai diákot tudnak fogadni – jelentette ki szerdán Klaus Iohannis.
A következő napokban szinte az egész országban szokatlan hideg lesz az a sokéves átlaghoz képest a meteorológiai szolgálat vasárnapi előrejelzése szerint.
George Simion, az AUR elnökjelöltje nyilvánosan köszönetet mondott a Trump-adminisztrációnak azért, hogy kizárta Romániát a Visa Waiver programból.
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
A meteorológiai szolgálat ötnapos előrejelzése szerint rendkívül hideg lesz az időjárás szombaton az ország nagy részén, különösen az északi régiókban.
Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.
Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
szóljon hozzá!