Halasztással kezdődött a bukaresti legfelsőbb bíróságon Liviu Dragnea második korrupciós pere kedden. A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a képviselőház elnökét azzal vádolják, hogy 2006 és 2013 között, amikor a Teleorman megyei tanács, illetve a PSD megyei vezetője volt, hivatali visszaélésre és okirat-hamisításra bujtogatta munkatársait.
2017. január 31., 12:172017. január 31., 12:17
2017. január 31., 13:322017. január 31., 13:32
Dragneát tavaly jogerősen két év felfüggesztett börtönre ítélték választási csalás megszervezése és befolyással való üzérkedés miatt a 2012-ben Traian Băsescu akkori államfő leváltása érdekében rendezett referendum ügyében. Így ha most ismét bűnösnek találják, korábbi felfüggesztett büntetését is le kell töltenie.
Az ország legbefolyásosabb pártpolitikusa a bíróságon várakozó újságíróknak azt mondta: semmilyen közkegyelem nem segít rajta, mert Románia a „besúgók és lehallgatások hazája\". Szerinte – ha akarnak – neki úgyis „futószalagon\" tudnak „összefércelt\" bűnvádi eljárásokat „gyártani\". „Milyen közkegyelem segítsen rajtam? Semmiféle közkegyelem nem segít nekem. Én nem hallottam a kormány részéről olyasmit, hogy meg akarná szüntetni a hivatali visszaélés büntethetőségét\" – jelentette ki Dragnea.
A legfelsőbb bíróság február 14-ére halasztotta a politikus perének első tárgyalását. Az Agerpres tudósítása szerint a halasztás oka, hogy a per vádlottai közül három személynek nincs még ügyvédje. A vádlottak között szerepel Dragnea volt felesége, Bombonica Prodana is, aki nem jelent meg a tárgyaláson, hanem ügyvédjével üzent, hogy szeretné, ha a hiányában tárgyalnák az ügyét. A vád szerint Dragnea a Teleorman Megyei Tanács elnökeként közbenjárt, hogy volt felesége – a Teleorman megyei gyermekvédelmi igazgatóság akkori magas beosztású hivatalnoka – és egy további személy az igazgatóság fizetett alkalmazottja maradhasson, holott tisztában volt vele, miszerint valójában mindketten a Szociáldemokrata Párt Teleorman megyei szervezeténél dolgoztak.
A bíróságról távozóban Dragnea kijelentette: ügyiratcsomóját egy „hazug\" nyilatkozatra alapozva állították össze, amely egy olyan személytől származik, aki „gyanús körülmények között\" nyilatkozott az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnek (DNA). „Bárki, aki jóhiszeműen áttanulmányozza azokat a nyilatkozatokat és a tanúvallomásokat, rá fog jönni, hogy koholmányok, tollbamondták őket. Egy hölgyről van szó, aki hamis nyilatkozatot tett, és akit már korábban elítéltek csúszópénz elfogadásáért, és ha jól értettem, még egy másik ügyben is kivizsgálás alatt áll, amellyel kapcsolatban megállapodást kötött. Ez Románia: a feljelentések és lehallgatások országa. Ezek a fő alappillérek, amelyekre a romániai ügyek alapoznak, és amelyek miatt az emberek börtönbe kerülnek\" – vélekedett Dragnea.
A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.
Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.
A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
szóljon hozzá!