Fotó: 123RF
Egyhangúlag elfogadta hétfőn döntő házként a szenátus a doppingolás megelőzéséről és leküzdéséről szóló törvényt. Ezzel Románia is csatlakozott a 2021-es nemzetközi doppingellenes szabályzathoz – tájékoztatott honlapján a kormányfőtitkárság.
2021. október 18., 21:472021. október 18., 21:47
A közlemény szerint a kormány által beterjesztett tervezet tartalmazza a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség által bevezetett, idén január elsején hatályba lépett szabályzatmódosításokat. Ezek elfogadására Románia türelmi időt kapott.
Az Országos Doppingellenes Ügynökség elnöke, Cristian Balaj elmondta,
Az Európa Tanács tagállamai között korábban egyezség született arról, hogy egységes törvényi keretet dolgoznak ki az ET doppingellenes egyezménye alapján a doppingolás megelőzéséről és leküzdéséről.
Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.
Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.
Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.
Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.
A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.
szóljon hozzá!