Immár az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) nyomoz az egyik bukaresti kórházban, ahol súlyos rendellenességekre bukkant a kormány ellenőrző testülete.
2016. július 18., 16:012016. július 18., 16:01
A bukaresti 1. kerületi ügyészség hétfőn tudatta, hogy átadta a Floreasca kórház égési sérülteket ellátó osztályán még májusban hivatali visszaélés gyanúja miatt vizsgálni kezdett ügyet a DNA-nak. A kormány a tavaly ősszel a bukaresti Colectiv klubban bekövetkezett, több tucatnyi halálos áldozatot követelő tűzvész nyomán rendelt el vizsgálatot, miután a sérültek közül többen is kórházakban haltak meg, mint kiderült, felülfertőzés következtében.
A Floreasca kórházban áprilisban lefolytatott vizsgálat során kiderült, hogy az égési sérülteket ellátó osztály annak ellenére sem működik, hogy korszerűen föl van szerelve, sőt még avatóünnepséget is rendeztek. Mint kiderült, az osztályon nem helyezték üzembe a sérültek ellátásához szükséges alacsony nyomású kamrát, holott az üzembe helyezésről jegyzőkönyv is készült, és az ellenértékét is kifizették.
Az osztály műtője teljesen fölszerelt, viszont a személyzet jó részét más osztályokon foglalkoztatják, és a klímaberendezés sem működik megfelelően, holott a betegek kezeléséhez szükséges a megfelelő hőmérséklet biztosítása. A kórtermek is föl vannak szerelve, azokat ugyanakkor orvosi eszközök raktározására használják.
Mint arról beszámoltunk, nem ez az egyetlen bukaresti kórház, ahol súlyos, életveszélyes rendellenességek tapasztalhatók. A rendőrség hétfőn kihallgatta a bukaresti plasztikai sebészetre és égési sérültek ellátására szakosodott kórház három alkalmazottját a múlt héten tapasztalt súlyos mulasztások ügyében.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
szóljon hozzá!