Törvénytelenül megkötött szerződések gyanúja miatt eljárást indított a bukaresti 1. kerületi ügyészség a román közszolgálati rádió vezetőtanácsának több tagja ellen. Demeter András szerint nincsenek rendellenességek az intézménynél.
2016. november 17., 16:252016. november 17., 16:25
2016. november 17., 16:462016. november 17., 16:46
Hivatali visszaélés gyanúja miatt házkutatást tartott csütörtökön a bukaresti 1. kerületi bíróság ügyészsége a Román Rádió székházában. A gyanú szerint a közszolgálati rádió vezetőtanácsának tagjai hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel gyanúsíthatók, mivel törvénytelenül kötöttek közbeszerzési szerződéseket. Az ügyészek három helyszínen tartottak házkutatást, a rádió székházán kívül az illető cég székhelyén, illetve egyik telephelyén.
A közvádlók szerint a vezetőtanács 2011 és 2014 között több, turisztikai szolgáltatásokra vonatkozó szerződést is kötött, amelyek nyomán egyes tagjai jogosulatlan haszonra tettek szert. Emiatt az ügyészség tizenegy személy – a vezetőtestület jelenlegi és volt tagjai, köztük az RMDSZ által delegált Demeter András – ellen indított bűnvádi eljárást. Az ügyészek szerint a közrádiónak okozott kár eléri a 400 ezer lejt, de előfordulhat, hogy az összeg még ennél is jóval nagyobb. A News.ro értesülései szerint az érintett cég az Europoint nevű utazási iroda.
A HotNews portál értesülései szerint olyan szerződésekről van szó, amelyeket közvetett módon a vezetőtanács egyes tagjaihoz kötődő – rokonaik vagy barátaik által irányított – cégekkel kötöttek. A Román Rádió közleményben reagált az ügyre, jelezve: az ügyészek által kért összes dokumentumot a nyomozó hatóság rendelkezésére bocsátották. Hozzátették, további részleteket nem árulhatnak el, de megjegyezték, „becsülettel\" tudósítanak majd az ügy fejleményeiről.
Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) egy nappal korábban közölte, hogy összeférhetetlenséget állapított meg a közszolgálati rádió vezetőtanácsának egyik tagja, Ioana Mirela Fugaru esetében. Az ANI szerint Fugaru 2010 és 2014 között részt vett és szavazott az igazgatótanács azon ülésein, amelyeken a kulturális rendezvényekre vonatkozó menedzsmenttervről döntöttek. Később több olyan szerződést is kötött a rádióval, amelyek nyomán kulturális eseményeket szervezett és monitorozott. A szerződés értéke 63 842 lej volt.
A Krónika megkeresésére a rádió igazgatótanácsának RMDSZ által jelölt tagja, Demeter András közölte, nincs tudomása arról, hogy konkrétan milyen ügyről van szó, őt ugyanis hívásunkig nem keresték meg. Az ügyészségi körleményben foglaltak kapcsán azonban megjegyezte: a vezetőtanácsnak – amelyet a közmédia amolyan „parlamentjeként\" jellemzett – semmilyen hatásköre nincs közbeszerzési szerződések odaítélésében.
Mint kifejtette, a közszolgálati médiumok vezető testülete többszintű, és a hatáskörök is elkülönülnek. A tizenhárom tagú vezetőtanács, amelynek ő is tagja, csupán jóváhagyja a menedzsment által beterjeszettt éves költségvetést, illetve fejlesztési tervet, de konkrét szerződésekről nem dönt, ez az elnök-vezérigazgató és az igazgatótanácsok hatáskörébe tartozik. Éppen ezért az ügyészség közleményében vagy csúsztatást, vagy téves tájékoztatást vélt fölfedezni.
A korábban a rádió elnök-vezérigazgatói tisztségét betöltő Demeter magánvéleményként megjegyezte: megtörténhet, hogy a közszolgálati rádió is áldozatul esett annak a hullámnak, amely igyekszik minden közintézményben valamilyen rendellenességre bukkanni. Szerinte éppenséggel ez az az intézmény, amelyben nincsenek problémák, sőt sikeres kulturális rendezvények – mint a Gaudeamus könyvvásár – szervezésében is kitűnik. „Ha valami jól megy, sározzuk be\" – kommentálta az ügyet az igazgatótanács magyar tagja.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
Nagyon nehéz megmondani, hogy szeptember 8-án megkezdődik-e a tanév, tekintettel a rendszerben dolgozók elégedetlenségére és arra, hogy további tiltakozásokat jelentettek be – jelentette ki Daniel David oktatási miniszter.
Közvitára bocsátotta szerdán a szaktárca az egészségügyi ágazatot érintő módosításokat tartalmazó rendelet tervezetét.
Németh Zsolt szerint Romániában is érik egy konzervatív forradalom, és Magyarország arra számít, hogy a két ország számos kérdésben együtt tud majd működni a nemzetközi színtéren.
A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).
szóljon hozzá!