Fotó: Gov.ro
Több mint 15 ezer tanügyi alkalmazott szüntette be a sztrájkot, miután elfogadták a béremelést előíró sürgősségi kormányrendeletet – jelentette be kedden Ligia Deca oktatási miniszter a szakszervezetek, diákok és szülők képviselőivel tartott egyeztetés után. A még mindig sztrájkolók aránya meghaladja az 52 százalékot, de ezer intézményben egyetlen alkalmazott sem sztrájkol. Az országos vizsgák – a képességvizsga és az érettségi – menetrendje egyelőre változatlan marad, Deca szerdára újabb tárgyalásokat jelentett be a szakszervezetekkel.
2023. június 06., 13:212023. június 06., 13:21
2023. június 06., 15:512023. június 06., 15:51
„A rendelet elfogadásától a mai napig mintegy 15 ezer oktatásban dolgozó ember hagyta abba a sztrájkot, ebből több mint 10 ezer pedagógus. Jelenleg több mint 1000 olyan oktatási intézmény van, ahol egyetlen ember sem sztrájkol” – mondta a tárcavezető, aki szerint ez „azt bizonyítja, hogy a tanárok bíznak a kormány intézkedéseiben”.
„Holnap folytatjuk ezeket a megbeszéléseket a szakszervezeti szövetségekkel, és a kormány által meghozandó egyéb intézkedésekről – itt a bértörvényről szóló tárgyalásokra gondolok – és azt fogjuk látni, hogy a tanárok visszatérnek a tantermekbe” – fejtette ki az oktatási miniszter.
„Vannak például olyan megyéink, ahol az összes alkalmazottnak körülbelül 25 százaléka vesz részt a sztrájkban – itt Prahovára gondolok –, és vannak olyan megyék is, ahol a részvétel még mindig elég magas, például Hunyad, ahol 80 százalék körüli” – mutatott rá Deca, aki szerint csökkenő tendenciáról lehet beszélni.
Harmadik hetébe lépett az általános sztrájk a tanügyben, és a hétfői nyilatkozatok alapján továbbra is patthelyzet van.
és ez lehetővé teszi számunkra, ahogy tegnap az iskolai felügyelőkkel is megbeszéltük, hogy minden oktatási intézmény szintjén megszervezzük a pótolási programot, hogy a tanév végére egyrészt helyreálljon az oktatás, másrészt az emberek visszanyerjék azokat a napokat, amelyekért a tiltakozó akciók miatt nem kapták meg a májusi fizetésüket” – fogalmazott a tárcavezető.
Arra a kérdésre, hogy hány tanár sztrájkol még, az oktatási miniszter rámutatott: június 6-án a reggel 10 óráig végzett összesítés szerint
„A sürgősségi rendelet elfogadása előtt sztrájkban részt vevő személyzet aránya 58 százalék volt, a sztrájkoló tanárok aránya pedig 64 százalék” – tette hozzá a miniszter. Ligia Deca azt jelezte, hogy május 31. és június 6. között 170 iskolában szüntették meg teljes egészében a sztrájkot.
Később a miniszter egy hírtelevíziónak úgy nyilatkozott, hogy még nincs szükség az országos vizsgák elhalasztására. Ligia Decaa Digi24-nek megismételte, mindenképpen szeretné elkerülni az országos képességfelmérő vizsgák és az érettségi elhalasztását, és egyelőre erre nincs is szükség.
Azt is elmondta, hogy a kormányt foglalkoztatja a tanügyi bérek növelése, és a pedagógusok bértábláját az új közalkalmazotti bértörvény fogja rögzíteni. Ligia Deca ugyanakkor kijelentette, hogy a kormány semmiféle módon nem gyakorolt nyomást a sztrájkoló tanárokra, és a munkát beszüntető pedagógusok sem gyakorolnak nyomást az óráikat megtartó kollégáikra.
A tanügyi alkalmazottak sztrájkja indokolt, de szükség van egy kompromisszumos megoldásra, amely lehetővé tenné az országos vizsgák eredeti ütemterv szerinti megszervezését – jelentette ki kedden a Szülői Szervezetek Országos Szövetségének elnöke.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
szóljon hozzá!