A Facebook felhasználóinak segítségével sikerült azonosítaniuk a hatóságoknak egy cserbenhagyásos gázolót Bukarestben.
2016. augusztus 28., 17:042016. augusztus 28., 17:04
2016. augusztus 28., 19:582016. augusztus 28., 19:58
Az elkövető a főváros egyik sugárútján a múlt szerdán elütött egy, az úttesten szabálytalanul átkelő nőt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Az áldozat kórházba szállítását követően életét vesztette. Mivel a térfigyelő kamerák felvételei alapján csak a személygépkocsi márkáját lehetett megállapítani, a rendszámát viszont nem, a rendőrségi nyomozás napokig sötétben tapogatózott.
Áttörést az hozott az ügyben, hogy az országos hírnévre szert tett Marian Godină brassói közlekedési rendőr felhívást tett közzé közösségi oldalán, miszerint jelentkezzen, aki bármilyen információt tud az elkövetőről. A hozzá befutott több száz visszajelzés alapján szombatra virradóra megtalálták a balesetet okozó járművet Bukarestben. A 23 éves, jogosítvánnyal nem rendelkező férfi személyében a vétkes sofőrt is azonosították, aki azonban az ügyben eljáró ügyész döntése értelmében a kihallgatása után, még aznap szabadon távozhatott.
„Hihetetlenül frusztráló mindannyiunknak, akik ezen az ügyön dolgoztunk. Ezek azok a pillanatok, amikor úgy érzed, hogy egyesek gúnyt űznek a munkádból\" – kommentálta az ügyészség döntését a brassói sztárrendőr, aki a feltételezett tettes azonosítása után örömének adott hangot, hogy „egy napra sikerült lerombolni a civileket és a rendőröket két táborra osztó falat.”
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
szóljon hozzá!