Fotó: Gov.ro
Csalódottságát fejezte ki szombaton Florin Cîţu ügyvivő kormányfő amiatt, hogy magas az oltatlanok aránya az egészségügyi dolgozók körében.
2021. október 09., 15:552021. október 09., 15:55
2021. október 09., 17:062021. október 09., 17:06
A prefektusokkal tartott távértekezletén a miniszterelnök elmondta: ez „megoldásra váró probléma”, mert a jelenlegi járványhelyzetben szerinte nagyon fontos lenne, hogy az orvosok példát mutassanak a lakosságnak. Florin Cîţu ugyanakkor felhívást intézett az egészségügyben dolgozókhoz, „értsék meg”, hogy a romló járványügyi helyzet miatt fokozottan szükség van az áthelyezésekre a COVID-19-cel fertőzött betegek ellátása érdekében.
A prefektusokkal tartott távértekezletén a miniszterelnök elmondta: a napi fertőzésszám, a halálesetek és a betegek száma is növekedik, ezért a kórházak intenzív terápiás részlegeinek kapacitását a továbbiakban is növelni kell. Fontosnak nevezte, hogy a koronavírusos pácisensek kezelésére elkülönített intenzív terápiás ágyak száma elérje mielőbb a kétezret.
Florin Cîţu emlékeztetett arra, hogy a megnövelt számú ágyhoz megfelelő létszámú orvosi személyzetre is szükség van. Ezért arra kérte az egészségügyi dolgozókat, fogadják megértéssel, ha szükség esetén áthelyezik őket. „Tudom, hogy kényelmetlen és gondot jelent más munkakörben dolgozni ebben az időszakban. Belátom, hogy ez áldozattal jár, de nehéz helyzetben vagyunk, és arra kérem önöket, hogy hozzák meg ezt az áldozatot. Nem értem, nem Cseke Attila miniszterért, nem Raed Arafatért hozzák ezt az áldozatot” – fogalmazott a miniszterelnök.
A távértekezleten részt vett Lucian Bode belügyminiszter és Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter is.
'Bármire van szükségük, jelezzék. Mindent megteszünk az összes problémáik megoldásáért, csak mondják meg pontosan, hogy mire van igény” – jelentette ki a prefektusokkal tartott távértekezletén Florin Cîţu.
A kormányfő emlékeztetett arra, hogy az uniós polgári védelmi mechanizmus révén Hollandia és Lengyelország összesen 250 oxigénkoncentrátort küld Romániának. Ezek az egészségügyi eszközök hamarosan megérkeznek az országba – tette hozzá.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.
Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
2 hozzászólás