Fotó: Rovaccinare
A koronavírus elleni védőoltás az egyetlen módja annak, hogy véget vessünk a világjárványnak, véli Románia lakosságának 65 százaléka. Ennél is többen gondolják azt, hogy a vakcinációnak hosszú távú káros hatásai lehetnek.
2021. május 07., 18:032021. május 07., 18:03
Az Eurobarométer friss felmérése szerint a román állampolgárok 65 százaléka van azon a véleményen, hogy az oltakozás az egyetlen módja, hogy véget vessünk a pandémiának. 67 százalékuk ugyanakkor azt is vallja, hogy az új típusú koronavírus elleni védőoltások túl rövid idő alatt voltak kifejlesztve,
Uniós szinten egyébként a lakosság 70 százaléka áll ki teljes mellszéllességgel az immunizálás mellett és gondolja azt, hogy az oltakozás vethet véget a járványnak. A megkérdezettek 77 százaléka szerint a vakcinák beszerzésében az EU-nak kulcsfontosságú szerepe van.
Több mint fel a lakosságnak, 53 százalék nem érti, hogy a többiek miért nem oltatják be magukat – uniós szinten ez az arány 56 százalék.
Románia lakosságának 45 százaléka mondja azt, hogy mihamarabb beadatná magának a védőoltást vagy már meg is tette. 2020 végén a beoltottak aránya Romániában 5, az Unióban 3 százalékos volt.
A megkérdezettek többsége véli azt, hogy napjainkban az egészségügy a legproblémásabb terület az országban és az Unióban, és
Az uniós szintű elégedettség aránya 56 százalék. A legjobban a dánok (79%), a luxemburgiak (73%) és a hollandok (71%) elégedettek vezetőik járványkezelési stratégiáival.
A romániaiak 81 százaléka véli ellenben úgy, hogy a pandémia negatív hatásai csak ezután jelentkeznek igazán.
A felmérésből az is kiderül, hogy négyből csupán egy román állampolgár elégedett a munkahelyével. Hasonlóan kevesen, 26 százaléknyian tartják jónak az ország jelenlegi gazdasági helyzetét.
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.
Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.
A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
Két harci repülőgép szállt fel keddről szerdára virradóra az 57-es légi bázisról, miután a légtérmegfigyelő rendszerek több légi célpontot észleltek az ukrán légtérben, a Romániával közös határ közelében.
szóljon hozzá!