Csak az oltás vethet véget a járványnak a romániaiak szerint, mégis tartanak tőle

•  Fotó: Rovaccinare

Fotó: Rovaccinare

A koronavírus elleni védőoltás az egyetlen módja annak, hogy véget vessünk a világjárványnak, véli Románia lakosságának 65 százaléka. Ennél is többen gondolják azt, hogy a vakcinációnak hosszú távú káros hatásai lehetnek.

Krónika

2021. május 07., 18:032021. május 07., 18:03

Az Eurobarométer friss felmérése szerint a román állampolgárok 65 százaléka van azon a véleményen, hogy az oltakozás az egyetlen módja, hogy véget vessünk a pandémiának. 67 százalékuk ugyanakkor azt is vallja, hogy az új típusú koronavírus elleni védőoltások túl rövid idő alatt voltak kifejlesztve,

72 százalék pedig attól tart, hogy ezeknek hosszú távon káros mellékhatásai lehetnek, melyek még nem ismertek.

Uniós szinten egyébként a lakosság 70 százaléka áll ki teljes mellszéllességgel az immunizálás mellett és gondolja azt, hogy az oltakozás vethet véget a járványnak. A megkérdezettek 77 százaléka szerint a vakcinák beszerzésében az EU-nak kulcsfontosságú szerepe van.

Több mint fel a lakosságnak, 53 százalék nem érti, hogy a többiek miért nem oltatják be magukat – uniós szinten ez az arány 56 százalék.

Romániában sokan – 36 százalék – csak később oltatnák be magukat, míg jelentős hányad – 23 százalék – az év folyamán kerítene sort az immunizációra.

Románia lakosságának 45 százaléka mondja azt, hogy mihamarabb beadatná magának a védőoltást vagy már meg is tette. 2020 végén a beoltottak aránya Romániában 5, az Unióban 3 százalékos volt.

A megkérdezettek többsége véli azt, hogy napjainkban az egészségügy a legproblémásabb terület az országban és az Unióban, és

a romániai megkérdezettek 57 százaléka szerint a kormány nem menedzselte jól a járványt, 60 százalékuk vallja ellenben azt, hogy a korlátozásokra szükség volt.

Az uniós szintű elégedettség aránya 56 százalék. A legjobban a dánok (79%), a luxemburgiak (73%) és a hollandok (71%) elégedettek vezetőik járványkezelési stratégiáival.

Románia lakosságának 62 százaléka azt állítja, hogy károsan érintette anyagilag a járvány, uniós szinten ez az arány 43 százalék.

A romániaiak 81 százaléka véli ellenben úgy, hogy a pandémia negatív hatásai csak ezután jelentkeznek igazán.

A felmérésből az is kiderül, hogy négyből csupán egy román állampolgár elégedett a munkahelyével. Hasonlóan kevesen, 26 százaléknyian tartják jónak az ország jelenlegi gazdasági helyzetét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet

A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet
2025. augusztus 20., szerda

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók

Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók
2025. augusztus 20., szerda

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet

Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet
2025. augusztus 20., szerda

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát

Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát
2025. augusztus 20., szerda

Befeketítést kiáltanak a reform ellen tiltakozó erdészek – Miniszter: megvédjük Románia erdőit

A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.

Befeketítést kiáltanak a reform ellen tiltakozó erdészek – Miniszter: megvédjük Románia erdőit
2025. augusztus 20., szerda

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett

Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Újabb hőségriasztást adtak ki, a Bánság és a Partium is érintett
2025. augusztus 20., szerda

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak

A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.

El kéne gondolkodni egy részmunkaidős állás elvállalásában – mondta az oktatási miniszter az ösztöndíjak csökkentésére panaszkodó diáknak
2025. augusztus 20., szerda

Lövöldözés egy bukaresti teraszon, a gyanúsított külföldi állampolgár

A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.

Lövöldözés egy bukaresti teraszon, a gyanúsított külföldi állampolgár
2025. augusztus 20., szerda

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét

Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét
2025. augusztus 20., szerda

Újabb dróntámadás a román határ közelében

Két harci repülőgép szállt fel keddről szerdára virradóra az 57-es légi bázisról, miután a légtérmegfigyelő rendszerek több légi célpontot észleltek az ukrán légtérben, a Romániával közös határ közelében.

Újabb dróntámadás a román határ közelében