Csak akkor indul eljárás a sofőrök ellen, ha a vérvizsgálat is drogot mutat ki

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

Nem indul azonnal büntetőeljárás azok ellen a gépkocsivezetők ellen, akiknek pozitív lesz a drogtesztjük, erre csak azután kerül sor, hogy a vérvizsgálat eredménye igazolja a tiltott szer jelenlétét a szervezetükben – hangsúlyozta szombaton a Román Rendőrség.

Krónika

2024. július 20., 16:192024. július 20., 16:19

A tájékoztatásban leszögezték, a Drager5000 szondával végzett tesztelést követően a rendőrök jegyzőkönyvet írnak, amely az illetékes őrsön marad mindaddig, amíg a törvényszéki orvostani intézet elküldi a vérvizsgálat eredményét (legtöbb 72 óra). Negatív eredmény esetén az ezt igazoló iratot a többi dokumentummal együtt továbbítják az ügyészségnek, amely lezárja a procedúrát, tehát nem indul büntetőeljárás a sofőr ellen.

Ha a vérvizsgálat eredménye pozitív, a rendőrség által kapott dokumentáció alapján az ügyészség megkezdi a büntetőeljárást az érintett gépkocsivezető ellen.

A jogosítvány 72 órára történő bevonása a közúti közlekedést érintő potenciális veszély elhárítását szolgálja – magyarázták.

Az Agerpres hírügynökség által idézett közleményben arról is beszámoltak, hogy a Román Rendőrség vezetősége pénteken újabb távértekezletet tartott a megyei rendőrfőkapitányok, a közlekedésrendészeti osztályok vezetői és a rendőrségi szóvivők részvételével, és ismét áttekintették az új törvényi előírásokat.

korábban írtuk

Módosul a törvény, hamarabb visszakapják az autósok a pozitív drogteszt miatt bevont jogosítványt
Módosul a törvény, hamarabb visszakapják az autósok a pozitív drogteszt miatt bevont jogosítványt

Módosítja a kormány csütörtöki ülésén a közlekedésbiztonságról szóló sürgősségi rendeletet – jelentette be a kormányülés elején a miniszterelnök.

Mint ismeretes, a bukaresti kormány múlt héten módosította a közlekedésbiztonságról szóló 84-es számú sürgősségi rendeletét, az új előírások hétfőn léptek életbe. Ezek értelmében, ha a vérmintán végzett laborvizsgálat eredménye negatív vagy nem készül el 72 órán belül, a sofőr visszakapja a pozitív alkohol- vagy drogteszt vagy a tesztelés megtagadása miatt bevont jogosítványát. A 72 napos határidőt a vérminta levételétől számolják.

korábban írtuk

A vérvizsgálat nem igazolta tiltott szer jelenlétét, négy sofőr már vissza is kapta a jogosítványát
A vérvizsgálat nem igazolta tiltott szer jelenlétét, négy sofőr már vissza is kapta a jogosítványát

Az erről szóló sürgősségi kormányrendelet hatályba lépése óta négy gépkocsivezető kapta vissza a pozitív drogteszt miatt bevont jogosítványát, miután a vérvizsgálat nem igazolta tiltott szer jelenlétét a szervezetében – közölte a rendőrség illetékese.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 20., kedd

Daniel David csak akkor marad a tanügy élén, ha az új kormány vállalja az oktatás mélyreható reformját

Daniel David oktatási miniszter kijelentette, hogy tagja maradna a következő kormánynak is, ha az új kabinet programjában felvállalja az általa elképzelt reformokat.

Daniel David csak akkor marad a tanügy élén, ha az új kormány vállalja az oktatás mélyreható reformját
2025. május 20., kedd

Simion voksturizmusról, halottak szavazásáról beszél és megtámadja a választási eredményt

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke kedd este bejelentette, hogy megtámadják az alkotmánybíróságon az elnökválasztás második fordulójának eredményét.

Simion voksturizmusról, halottak szavazásáról beszél és megtámadja a választási eredményt
2025. május 20., kedd

Elemző a Krónikának: nem racionális szavazás volt, hanem dühödt elutasítás

Nicușor Dan a mozgósításnak és annak a félelemnek betudhatóan nyerte meg az államfőválasztást, amit George Simion keltett az emberekben – állapította meg a Krónikának Cristian Pîrvulescu politológus.

Elemző a Krónikának: nem racionális szavazás volt, hanem dühödt elutasítás
2025. május 20., kedd

Kormányban? Ellenzékben? Lavíroznak az immár Grindeanu irányította román szocdemek

Jelen pillanatban a Szociáldemokrata Pártban (PSD) a legtöbben a konstruktív ellenzéki szerepvállalást tartanák követendőnek – jelentette ki kedden Sorin Grindeanu.

Kormányban? Ellenzékben? Lavíroznak az immár Grindeanu irányította román szocdemek
2025. május 20., kedd

„Nem vagyok asszony”. Nőgyűlölőnek nevezik Simiont, az AUR távolmarad a kormányalakítási tárgyalásoktól

Megóvni készül az államfőválasztás eredményét az alkotmánybíróságon a vereséget szenvedett George Simion, akit bírálatok érnek a nőket sértő kijelentése miatt. Az általa vezetett AUR nem fog részt venni a kormányalakítási tárgyalásokon.

„Nem vagyok asszony”. Nőgyűlölőnek nevezik Simiont, az AUR távolmarad a kormányalakítási tárgyalásoktól
2025. május 20., kedd

Hamis papírokkal szociális juttatáshoz jutó személyek ellen indult eljárás, erdélyi megye is érintett

Hét megyében és Bukarestben összesen 39 házkutatást tartottak kedden a hatóságok egy bűnszervezet tagjainál, akiket azzal gyanúsítanak, hogy jogtalanul jutottak gyermeknevelési pótlékokhoz és táppénzhez. Az általuk okozott kárt 1,8 millió lejre becsülik.

Hamis papírokkal szociális juttatáshoz jutó személyek ellen indult eljárás, erdélyi megye is érintett
2025. május 20., kedd

„Nehéz, de szükséges lépés”: Marcel Ciolacu lemondott a PSD elnöki tisztségéről

Marcel Ciolacu kedden lemondott a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségéről – értesült a News.ro hírügynökség. Nem sokkal később Ciolacu a közösségi oldalán bejelentette, hogy befejezte elnöki mandátumát az alakulat élén.

„Nehéz, de szükséges lépés”: Marcel Ciolacu lemondott a PSD elnöki tisztségéről
2025. május 20., kedd

Távozik az Egyesült Államok bukaresti nagykövete

Az Amerikai Egyesült Államok romániai nagykövetsége köszönetét fejezte ki munkájáért Kathleen Kavalecnek, a diplomáciai pályafutásából visszavonuló bukaresti nagykövetnek.

Távozik az Egyesült Államok bukaresti nagykövete
2025. május 20., kedd

Keddtől zajlik a negyedikesek képességfelmérője

Keddtől zajlik a negyedik osztályosok országos képességfelmérője.

Keddtől zajlik a negyedikesek képességfelmérője
2025. május 20., kedd

Véget érhet a Ciolacu-éra a PSD-ben

Új korszak kezdődhet a Szociáldemokrata Pártban (PSD), miután az értesülések szerint Marcel Ciolacu pártelnök a párt vezetőségének hétfő esti ülésén bejelentette: lemond.

Véget érhet a Ciolacu-éra a PSD-ben