Több tucat barát és hozzátartozó emlékezett meg vasárnap este a Colectiv tragédia áldozatairól. Az emlékezők virágokat helyeztek el és gyertyákat gyújtottak az egy évvel és kilenc hónappal ezelőtt történt baleset helyszínén.
2017. július 31., 11:072017. július 31., 11:07
2017. július 31., 11:132017. július 31., 11:13
„Nem történt semmi, azóta volt három kormány, csak ígéretek vannak, közben pedig egyre csak halnak meg az emberek. Azóta sincs egy, a klubokra vonatkozó törvény. Azóta sem vizsgálták ki, hogy ki a felelős azért, hogy az akkori román kormány két napig minden külföldről felajánlott segítséget elutasított.
- nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Eugen Iancu, a Colectiv Egyesület elnöke, aki fiát veszítette el a tűzvészben.
Az emlékezők 65 gyertyát gyújtottak az áldozatok emlékére (legutóbb szombaton hunyt el egy sérült).
Jean Chelba, akinek fia veszett oda a tűzvészbe úgy véli: a túlélők 75-80 százalékát az öngyilkosság gondolata foglalkoztatja, mert fölöslegesnek érzik magukat.
Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.
Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.
Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.
Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.
A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.
szóljon hozzá!