Cioloș szerint megérett az idő az alkotmánymódosításra

•  Fotó: gov.ro

Fotó: gov.ro

A román alkotmány még finomhangolásra szorul, de az erről szóló társadalmi vita módszerén is változtatni kell: konszenzusra kell törekedni a többségi akarat erőltetése helyett – hangoztatta Dacian Cioloș miniszterelnök az alkotmánybíróság ünnepi ülésén pénteken.

MTI

2016. november 25., 17:112016. november 25., 17:11

2016. november 27., 11:382016. november 27., 11:38

A taláros testületnél az 1866-os alaptörvény 150. és az 1991-es alkotmány elfogadásának 25. évfordulója alkalmából rendeztek ünnepséget.

„A véleménykülönbség a pluralizmus természetes velejárója, de egy demokratikus vita nem jelentheti azt, hogy a többség ráerőlteti álláspontját a kisebbségre anélkül, hogy kíváncsi lenne érveire\" – mutatott rá a kormányfő, aki szerint a küszöbönálló alkotmánymódosítást megelőző társadalmi vitában a feleknek meg kell hallgatniuk egymást, és közösen elfogadható álláspont kialakítására kell törekedniük.

Cioloș szerint az 1966-os alkotmány megalapozta a jogállamot és intézményrendszert a – fejedelemségek, Moldva és Havasalföld egyesülésével létrejött új – román államban, az 1991-es alaptörvény pedig a háborúk és az önkényuralmi rendszerek után visszahelyezte a posztkommunista Romániát a demokráciák sorába. Az 1918-as nagy egyesülés – Erdély és a Román Királyság egyesülése – centenáriumára készülve azonban Romániának az állam átfogó reformjára, a politikustársadalom megújulására van szüksége ahhoz, hogy hosszú távú fejlődését megalapozza – vélte a miniszterelnök.

Az alkotmánymódosítást a parlamentnek kétharmados többséggel kell elfogadnia, és akkor lép hatályba, ha azt érvényes népszavazás is megerősíti. A 2012-es választásokon győztes szociálliberális szövetségnek – 2014-es széteséséig – megvolt ugyan a kétharmados többsége, alkotmánymódosítási kísérletük azonban elbukta az előzetes normakontrollt, az alkotmánybíróság ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy a tervezett reformok – az államfői hatalom korlátozása és egy parlamenti demokrácia irányába való elmozdulás – meghaladják az alkotmánymódosítás kereteit.

A decemberi parlamenti választásokra készülő román politikustársadalomban ezért egyre inkább teret nyer az a nézet, hogy a megválasztandó parlamentnek új alkotmányt kell kidolgoznia.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

2025. augusztus 21., csütörtök

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán

Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán
2025. augusztus 21., csütörtök

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut

Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut
2025. augusztus 21., csütörtök

Az oktatási miniszter még nem tudja, elkezdődik-e időben a tanév, vagy a sztrájkok miatt halasztódik

Nagyon nehéz megmondani, hogy szeptember 8-án megkezdődik-e a tanév, tekintettel a rendszerben dolgozók elégedetlenségére és arra, hogy további tiltakozásokat jelentettek be – jelentette ki Daniel David oktatási miniszter.

Az oktatási miniszter még nem tudja, elkezdődik-e időben a tanév, vagy a sztrájkok miatt halasztódik
2025. augusztus 21., csütörtök

A források hatékonyabb felhasználását célozza az egészségügyet érintő módosításokról szóló rendelettervezetet

Közvitára bocsátotta szerdán a szaktárca az egészségügyi ágazatot érintő módosításokat tartalmazó rendelet tervezetét.

A források hatékonyabb felhasználását célozza az egészségügyet érintő módosításokról szóló rendelettervezetet
2025. augusztus 21., csütörtök

Németh Zsolt a Krónikának: Romániában is érik egy konzervatív forradalom

Németh Zsolt szerint Romániában is érik egy konzervatív forradalom, és Magyarország arra számít, hogy a két ország számos kérdésben együtt tud majd működni a nemzetközi színtéren.

Németh Zsolt a Krónikának: Romániában is érik egy konzervatív forradalom
2025. augusztus 20., szerda

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek

A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek
2025. augusztus 20., szerda

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet

A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet
2025. augusztus 20., szerda

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók

Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók
2025. augusztus 20., szerda

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet

Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet