Ciolacu: ostobaság, hogy a PSD szavazatokat irányítana át Simionhoz

Cáfol. Marcel Ciolacu szerint nem készülnek arra, hogy az AUR jelöltjét juttassák be az elnökválasztás második fordulójába •  Fotó: Gov.ro

Cáfol. Marcel Ciolacu szerint nem készülnek arra, hogy az AUR jelöltjét juttassák be az elnökválasztás második fordulójába

Fotó: Gov.ro

Marcel Ciolacu miniszterelnök, a kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és államfőjelöltje szerint ostobaság, hogy pártja szavazatok átirányítására készül Geroge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke javára az államfőválasztáson, hogy őt juttassa tovább Ciolacu mellett a második fordulóba.

Balogh Levente

2024. október 23., 11:292024. október 23., 11:29

2024. október 23., 11:372024. október 23., 11:37

Ciolacut szerdán a Digi FM-en kérdezték a PNL vádjairól, miszerint a PSD utasítást adott arra, hogy a szavazatokat az AUR-vezérre irányítsák át.

„Nagyon szeretnék Nicolae Ciucăval (a PNL elnökével – szerk. megj.) a második fordulóba jutni. Folyamatosan kérdezték tőlem, kivel mérkőznék meg szívesen, de én tartózkodtam a válaszadástól, azt mondtam, hogy a döntés a románokon múlik. Hogyan derült fény erre a titkos tervre? Először is titkos, de mindenki tud róla. Hogyan kérhetnék meg valakit, hogy másra szavazzon, amikor ő rám akar szavazni? Ennél nagyobb ostobaságot még nem hallottam” – magyarázta Marcel Ciolacu.

A miniszterelnök, hogy

ezt az eljárást Traian Băsescu volt államfő alkalmazta, amikor lánya, Elena európai parlamenti képviselői tisztségért indult.

„Ezt az eljárást a román politikában akkor használták, amikor Eba (Elena Băsescu beceneve – szerk. megj.) asszony európai parlamenti képviselő lett. És emlékszem, hogy Traian Băsescu államfő tette ezt, mert az ő lányáról volt szó. Mi köze van ehhez a PSD-nek? Először is, a választási irodákat még nem állították fel” – mutatott rá.

korábban írtuk

A PSD Simionhoz „csoportosít át” a saját szavazataiból, ahogy az RMDSZ esetében is tette – vádaskodik a PNL
A PSD Simionhoz „csoportosít át” a saját szavazataiból, ahogy az RMDSZ esetében is tette – vádaskodik a PNL

A kormány vezető erejét adó PSD arra készül, hogy az AUR-nak engedjen át szavazatokat, hogy annak elnöke, George Simion jusson be az elnökválasztás második fordulójába Marcel Ciolacu PSD-elnökkel együtt – állította kedden a PNL.

Hozzátette: először is a szavazóköri megbízottakkal kellene egyeztetni, és ha vasfegyelem lenne a pártban, akkor elméletileg 380 000 szavazatot irányíthatnának át, ha minden szavazókörben 20 szavazatról lenne szó.

Idézet
Baromság. A választási kampányok során néha felbukkannak hasznos idióták. Azért, hogy leplezzéék az alkalmatlanságukat, hogy nem jutottak be a második fordulóba, előállnak egy hihető indokkal, hogy miért nem jutottak be. Nézzék, Ciolacunak volt egy titkos terve! Ismétlem, miközben titkos, mi éppen beszélünk róla. Titkos dolgokról nem szokás beszélni. Ez ostobaság”

– mondta a PSD elnöke.

Hozzátette: már hónapok óta nem beszélt George SImionnal.

Mint arról beszámoltunk, a szavazatátirányítás vádját a PSD_vel koalícióban kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) dobta be a köztudatba kedden.

A vádat Alexandru Muraru, a kisebbik koalíciós párt Iași megyei elnöke fogalmazta meg a közösségi oldalán.

Eszerint

a PSD aktiválta helyi szervezetinél a „Hrebeciuc-tervet”, amely értelmében szavazókörönként 10-20 szavazatot „átirányítanak” Simionra, hogy megismétlődjék a 2000-es forgatókönyv.

Ezzel a 2000-es elnökválasztásra utalt, amikor a PSD jelöltje, Ion Iliescu a szélsőséges Corneliu Vadim Tudorral került a második fordulóba, amelyet Iliescu könnyedén megnyert.

Viorel Hrebenciucot, a PSD volt alelnökét a 2000-es években a PSD fő stratégájának tartották.

Az egykori politikust két korrupciós ügyben is szabadságvesztésre ítélték.

„Hiteles információk szerint a PSD a 2000-es elnökválasztás mintájára a Simionnak juttat majd szavazatokat az idei elnökválasztáson, amikor a PRM jelöltjét a második fordulóba juttatták, hogy megkönnyítsék Iliescu győzelmét. Romániában közel 19 000 000 szavazóhelyiség van, és szavazóhelyiségenként 20, a PSD által szállított szavazat az AUR jelöltre összesen 380 000 szavazat” – figyelmeztetett Muraru.

„Miért hiszek ebben a forgatókönyvben? Mert

Idézet
az egyetlen forgatókönyv, amelyben Marcel Ciolacu elnökként kerülne ki a második fordulóból, ez csak George Simionnal való konfrontáció esetén lehetséges. Az összes közvélemény-kutatás ezt mutatja.

Az új Hrebenciuc-tervben nagyon fontos szerepet játszik Victor Ponta, aki még mindig a PSD–AUR egyik fő kommunikációs csatornája, és többször is látták őt egy asztalnál ülni Simionnal” – tette hozzá Muraru.

Azzal vádolta a PSD-t, hogy ezt a mechanizmust alkalmazta az RMDSZ-re is a június 9-i európai parlamenti választások idején is.

Ciolacuhoz hasonlóan George Simion is elhárította a vádakat.

Ugyanakkor Gigi Becali üzletember – az FCSB labdarúgócsapat finanszírozója –, aki az AUR képviselőházi listáján indul mandátumért, kedden este egy televjziós nyilatkozatban azt állította: két, korábban a PSD-ben tevékenykedő politikus, Hrebenciuc és Sebastian Ghiță is azt mondta neki, hogy a szociáldmeokraták segíteni akarják SImion második körbe jutását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét

Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.

Megpróbálta elmagyarázni az egyik alkotmánybíró, hogy miért érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztás eredményét
2025. augusztus 20., szerda

Újabb dróntámadás a román határ közelében

Két harci repülőgép szállt fel keddről szerdára virradóra az 57-es légi bázisról, miután a légtérmegfigyelő rendszerek több légi célpontot észleltek az ukrán légtérben, a Romániával közös határ közelében.

Újabb dróntámadás a román határ közelében
2025. augusztus 19., kedd

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”

Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”
2025. augusztus 19., kedd

A PNL támogatja, a PSD bírálja a második deficitcsökkentő csomagot

A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.

A PNL támogatja, a PSD bírálja a második deficitcsökkentő csomagot
2025. augusztus 19., kedd

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért

Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért
2025. augusztus 19., kedd

Hárman megsérültek, amikor betört a Mangaliáról Nagyváradra tartó vonat ablaka

A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.

Hárman megsérültek, amikor betört a Mangaliáról Nagyváradra tartó vonat ablaka
2025. augusztus 19., kedd

Fejsérüléseket szenvedett egy kislány a Bilea-tónál, mentőhelikopterrel szállították kórházba

Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.

Fejsérüléseket szenvedett egy kislány a Bilea-tónál, mentőhelikopterrel szállították kórházba
2025. augusztus 19., kedd

A legfőbb ügyésszel egyeztetett Bolojan az igazságszolgáltatás reformjáról

Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.

A legfőbb ügyésszel egyeztetett Bolojan az igazságszolgáltatás reformjáról
2025. augusztus 19., kedd

Kiverte a biztosítékot a tanügyi szakszervezeteknél Bolojan kijelentése

A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma. 

Kiverte a biztosítékot a tanügyi szakszervezeteknél Bolojan kijelentése
2025. augusztus 19., kedd

Újabb PSD-s politikus utasította el, hogy a párt együtt kormányozzon az AUR-ral

Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).

Újabb PSD-s politikus utasította el, hogy a párt együtt kormányozzon az AUR-ral