Hiány. Marcel Ciolacu szerint 69 milliárd lejjel haladták meg a kiadások a tervezett szintet, ezért szükségesek a megszorítások
Fotó: Facebook/Marcel Ciolacu
A kormány hétfői ülésén elfogadja a költségvetési hiány leszorítását célzó, a nyugdíjak és a közalkalmazotti bérek befagyasztását rögzítő salátarendeletet – jelentette be a korményülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök.
2024. december 30., 13:432024. december 30., 13:43
2024. december 30., 14:252024. december 30., 14:25
– közölte Marcel Ciolacu a megszorítások kapcsán.
„Október második fele óta a legtöbb uniós országban gyorsuló ütemben romlott a helyzet, és ez nem kerülhette el Romániát sem. Idén máris magas a hiányunk, mert a kiadások 69 milliárd lejjel, vagyis a GDP 3,92 százalékával voltak magasabbak a tervezettnél. De jóhiszemű ember nem bírálhatja azt, hogy kétszer emeltük a nyugdíjakat, és megszüntettük az egyenlőtlenségeket 3,8 millió nyugdíjas esetében, vagy hogy emeltük a tanárok, az orvosok, a rendőrök vagy a katonák fizetését” – mondta a kormányfő.
Rámutatott: senki sem vitathatja, hogy a kormánynak többletpénzt kellett biztosítania ahhoz, hogy a lakosság és a gazdaság számára változatlan szjnten tartsák az energia- és gázszámlákat, hogy növelték az egészségügyre szánt forrásokat, vagy hogy rekordösszegű infrastrukturális beruházásokat hajtottak végre.
A felelőtlen gazdasági magatartás ebben az időszakban automatikusan az ország hitelképességének leminősítését, a befektetők elüldözését és a nagyon magas kamatlábakon történő hitelfelvételt jelentené. Ez recessziót, csődöt és munkanélküliséget jelentene sok román számára” – mondta Ciolacu.
„Ezért döntöttünk úgy koalíciós partnereinkkel együtt, hogy ma elfogadjuk az úgynevezett salátarendeletet, hogy 2025-ig ellenőrzés alatt tartsuk a költségvetési hiányt, ahogyan azt a költségvetési tervben vállaltuk az Európai Bizottsággal szemben. A hiány csökkentésére 4 év helyett 7 évet kaptunk, és az első lépés az, hogy 2025-re 7 százalékra csökkentsük a hiányt. Ez azt jelenti, hogy továbbra is hozzáférhetünk az európai és a PNRR-alapokhoz, amelyek nagyon fontosak Románia további modernizálásához” – jelentette be a miniszterelnök.
Megjegyezte, hogy „ez a rendelet nem a »megszorításokról« vagy a »szegénységről« szól, ahogy a televízióban mondják”.
„A megszorítás az volt, amikor 25 százalékkal csökkentették a fizetéseket, amikor az áfát 19-ről 24 százalékra emelték, vagy amikor iskolák és kórházak százait zárták be” – jegyezte meg.
Ciolacu egyúttal felszólította azokat a cégeket, amelyek továbbra is aluladóznak és profitjukat kiszervezik, hogy fizessenek tisztességesen, vagy távozzanak.
„Felszólítom azokat a cégeket, amelyek továbbra sem fizetik rendesen az adókat és továbbra is externalizálják a nyereségüket: nem terhelhetjük tovább az összes adóterhet azokra a vállalatokra, amelyek tisztességesek, amelyek beruháznak, termelnek és munkahelyeket teremtenek. Más szóval: fizessenek rendesen, vagy tűnjenek el” – mondta Ciolacu.
Azzal kapcsolatban, hogy a kormány elfogadja az egyes adóügyi-költségvetési intézkedésekről szóló, salátarendeletet, a miniszterelnök elmondta, hogy „minden romániai cégtől hat hónapos árbefagyasztási moratóriumot és szolidaritást kér a lakossággal és a kormánnyal”.
„A ma meghozott intézkedések bizakodóvá tesznek bennünket abban, hogy az állami költségvetés januári összeállításakor megtaláljuk a pénzügyi forrásokat ahhoz, hogy vagy egyszeri támogatást nyújtsunk a kis- és közepes nyugdíjasoknak, vagy az év második felében az infláció mértékében indexáljuk a nyugdíjakat. Emellett fokozatosan, akár öt százalékponttal is csökkenteni fogjuk a munka adóterheit az alacsony keresetűek és a gyermekes családok esetében” – mondta Marcel Ciolacu.
Egyelőre nem nyújtja be a kormány elleni bizalmatlansági indítványt a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) – jelentette be hétfőn George Simion, a párt elnöke.
Az érvénytelenített elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali jelölt, Călin Georgescu bejelentette, hogy a megismételt választáson is el kíván indulni. Ennek érdekében megkezdi az aláírásgyűjtést.
Pilóta nélküli légi járművek újabb támadássorozatot hajtottak végre vasárnap este ukrajnai polgári célpontok és kikötői infrastruktúra ellen, az ukrán-román határ közelében, Renyi település térségében.
Románia továbbra is az Egyesült Államok megbízható szövetségese, a „közös sorsban osztozó” európai államok egyike, és Európa, köztük Románia részvételét szorgalmazza az ukrajnai béketárgyalásokon.
Hétfőtől Romániában és Magyarországon is a rendőrség egy héten át kiemelten ellenőrzi az autóbuszokat és a tehergépkocsikat egy közös ellenőrzési terv keretében. Európa-szerte a rendőrség egységes akciójáról van szó.
Nicușor Dan független jelölt szerint Ilie Bolojan ügyvivő államfőnek és Emil Hurezeanu külügyminiszternek ,,kötelessége” helyet szerezni az Emmanuel Macron francia elnök által sürgősen összehívott párizsi tárgyalások asztalánál.
Soros György embereként, ugyanakkor túlságosan „magyarbarátként” láttatja a román sajtó egy része a májusi választásokig ügyvivő államelnöki tisztséget betöltő Ilie Bolojant.
A védelmi minisztérium szombaton kezdeményezte az elnöki hivatalnál Cătălin Ștefăniță Zisu tábornok tartalékba helyezését.
A Richter-skálán 3,6-os erősségű földrengés volt vasárnap 6 óra 59 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Crin Antonescu szerint Ilie Bolojan ügyvivő államfőnek el kellene magyaráznia az amerikai vezetésnek az elnökválasztás érvénytelenítésének okait és azt, hogy kétségbevonhatatlanul demokratikus választások következnek Romániában.
szóljon hozzá!