Elutasítás. A PNL egyik alelnöke szerint Marcel Ciolacu vetette el Ilie Bolojan indítását a koalíció jelöltjeként
Fotó: Facebook/Marcel Ciolacu
A Szociáldemokrata Párt (PSD), illetve Marcel Ciolacu miniszterelnök, a PSD elnöke utasította el azt a forgatókönyvet, hogy Ilie Bolojan ügyvivő államfő legyen a kormánykoalíció jelöltje a májusi, megismételt elnökválasztáson – ismerte el a PNL első alelnöke, Ciprian Ciucu.
2025. március 19., 17:072025. március 19., 17:07
A politikus kedden a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében, amelyben a lehetséges forgatókönyveket kommentálta, több, a hozzászólóknak adott válaszában is kifejtette, hogy Ilie Bolojan azért döntött úgy, hogy nem indul, „hogy ne robbantsa fel a kormányt” – írja a G4Media.
– fogalmazott Ciucu.
Feszült a viszony a hárompárti bukaresti kormánykoalíció egyes pártjai és Crin Antonescu közös államfőjelölt között, miután utóbbi elégedetlen azzal, hogy nem mindegyik párt állt ki mellette teljes mellszélességgel – közölte a<a href="https://www.digi24.ro/stiri/actualitate/politica/crin-antonescu-nemultumit-de-campania-facuta-ce-le-reproseaza-partidelo
Ezt egy felhasználó megjegyzésére válaszolta, aki azt írta neki, hogy „A Bolojan-forgatókönyv nem tetszett önöknek, annak ellenére, hogy a PNL, az ország, és főleg mi, polgárok nyertünk volna vele. Most pedig teljesen hiába próbálják Antonescut felemelni.
– fogalmazott a hozzászóló, arra utalva, hogy Klaus Iohannis előző államfő gúnyneve a passzivitása miatt fikusz volt, Antonescu keresztneve pedig magyarul liliomot jelent.
A hárompárti bukaresti kormánykoalíció második legnagyobb pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) is azon az állásponton van, hogy a koalíciónak vége, ha a közös jelölt, Crin Antonescu nem nyer a megismételt, májusra kitűzött elnökválasztáson.
Egy másik felhasználó kérdésére, miszerint „mivel magyarázza, hogy az USL molyoktól hemzsegő szekrényéből elővett PNL-jelöltet választották Bolojan úrral szemben, aki minden normális gondolkodású romániai szavazó számára a maximálisan nyerő opció volt?”, azt válaszolta: „Ilie Bolojan elutasításával, hogy ne robbantsa fel a koalíciót és ne hozzon kormányzati instabilitást a választások előtt, ebben a nehéz nemzetközi helyzetben. Ciolacu nem értett egyet, ezért nem kockáztatta meg ezt a kalandot”.
Ha nem Crin Antonescu, a hárompárti román kormánykoalíció jelöltje nyeri a megismételt, májusban esedékes elnökválasztást, akkor nincs mód arra, hogy ez a koalíció tovább működjön – jelentette ju hétfő este Kelemen Hunor.
A G4Media két hete írta meg, hogy Marcel Ciolacu elutasította a PNL egy részének javaslatát, hogy Crin Antonescut cseréljék le Ilie Bolojanra.
Március 6-án, az USR elnökével, Elena Lasconival folytatott megbeszélése után Ciolacu azt mondta, hogy az általa javasolt forgatókönyv, vagyis Ilie Bolojan támogatása az elnökválasztási versenyben, nem valósítható meg.
Közleményben reagált csütörtök este az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) arra, hogy az alkotmánybíróság törölte a vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatok közzétételi kötelezettségét.
Sorin Grindeanu ügyvivő szociáldemokrata elnök csütörtökön kijelentette, hogy a kormányprogram nem a Cotroceni-palotában készül, Nicușor Dan csak azzal a szándékkal konzultált a parlamenti pártokkal, hogy tájékozódjon.
Az olténiai Ocnele Mariban 2001 szeptemberében következett be tragédia, amikor beomlott egy sóbánya boltozata, és a felszínen keletkezett kráterben több lakóház is eltűnt. Csak a véletlenen múlt, hogy a katasztrófa nem követelt emberéleteket.
Daniel David egy csütörtöki kolozsvári sajtóeseményen kijelentette, hogy bizonyos feltételekkel továbbra is oktatási miniszter maradhat.
Nicușor Dan államfő csütörtökön közölte, hogy valós időben tájékoztatják az áradásokról, és gyors beavatkozásra kérte a hatóságokat az emberéletek és az anyagi javak védelmében.
Senki sem kényszerítheti a Szociáldemokrata Pártot (PSD) arra, hogy ne szavazzon meg egy kisebbségi kormányt – így reagált a párt ügyvivő elnöke, Soin Grindeanu csütörtökön arra a felvetésre, hogy hajlandóak-e belépni a soron következő kormányba.
Viharos időjárásra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást bocsátott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat több megyére.
A leendő kormányt politikusnak kell vezetnie, nem pedig egy technokrata miniszterelnöknek – szögezte le csütörtökön Nicuşor Dan államfő.
Munkacsoport létrehozásában állapodott meg a négy „Európa-barát” párt és a nemzeti kisebbségi frakció a költségvetési hiány lefaragása érdekében a Nicușor Dan államfő által kezdeményezett szerdai egyeztetéseken.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a párt által javasolt deficitcsökkentő intézkedéseket ismertette az államfővel a Cotroceni-palotában tartott keddi informális konzultáción – számolt be a sajtónak a találkozó után Dominic Fritz.
szóljon hozzá!