Harcba száll. Marcel Ciolacu először a PSD vezetőivel tudatta, hogy elindul az államfői tisztségért
Fotó: Gov.ro
Belső üzenetben közölte kedden alakulata vezetőivel Marcel Ciolacu, a kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy harcba száll az államfői tisztségért a párt jelöltjeként. A miniszterelnök utólag közösségi oldalán is megtette bejelentését.
2024. augusztus 20., 13:502024. augusztus 20., 13:50
2024. augusztus 20., 18:202024. augusztus 20., 18:20
Pártbeli források szerint
„Miután sokakkal konzultáltam, úgy döntöttem, hogy indulok a román elnökségért. Ezt a döntést szombaton fogjuk megvitatni a PSD kongresszusán. Mi rendelkezünk a legjobb csapattal Románia számára, ahogy azt az elmúlt 4 év összes választásán megmutattuk. Biztos vagyok benne, hogy együtt sikerül 20 év után visszaszereznünk az elnöki tisztséget” – fogalmazott Ciolacu a szociáldemokratákhoz intézett üzenetében.
Az 56 éves politikus a nap folyamán a közösségi oldalán posztolt videóban is beharangozta, hogy indul a legfőbb közjogi méltóságért; a megmérettetés első fordulóját november 24-én, a másodikat december 8-án tartják. Ciolacu bejelentését zöld háttérrel, vélhetően a PSD székházának kertjében rögzítették. Közölte, döntését „a román emberekkel”, a családtagjaival és a párttársaival való egyeztetés után hozta meg.
A PSD elnöke szerint Romániának most minden eddiginél nagyobb szüksége van a stabilitásra és az egyensúlyra. „A románoknak szükségük van arra a bizonyosságra, hogy munkával jobb életet biztosíthatnak maguknak. Az országnak olyan elnökre van szüksége, aki törődik minden polgárral” – fogalmazott a pártelnök-kormányfő.
Ciolacu rámutatott, sosem hátrált meg a nehézségek elől, nehéz periódusban vette át a szociáldemokrata alakulat irányítását, és az ország közelmúltbeli történetének „egyik legösszetettebb időszakában” vállalta a miniszterelnöki megbízatást. „Most készen állok arra, hogy valamennyi román elnöke legyek. Hiszem, hogy hozzá tudok járulni országom jövőjéhez, egy olyan jövőhöz, amelyet biztonság és jólét jellemez. Isten engem úgy segéljen!” – tette hozzá Marcel Ciolacu.
Ciolacu sokáig lebegtette az indulást, hiszen ha veszít, az az eddigi példák alapján könnyen a pártelnöki szék elvesztésével is járhat. A PSD várhatóan szombati tisztújító kongresszusán nevezi meg Ciolacut hivatalos államfőjelöltjeként.
Azt, hogy záros határidőn belül bejelenti indulását, abból is sejteni lehetett, hogy egy nappal korábban határozottan kampányízű bejelentést tett. Ennek értelmében olyan platformot indítanak, amelyen az egyszerű emberektől várnak javaslatokat arra nézvést, hogy mit tartalmazzon a programjuk a következő választásokon.
A PSD elnöke, Marcel Ciolacu miniszterelnök bejelentette, hogy létrehoztak egy platformot, ahol összegyűjtik a Románia fejlesztéséről szóló javaslatokat a lakosság részéről.
A támogatottsággal rendelkező pártok esetében még csak sejteni lehet, hogy a pártelnökök szállnak majd harcba a tisztségért. Mircea Geoană személyében azonban egy független jelölt boríthatja fel a fősodratú pártok számításait.
Tárcaközi munkacsoport létrehozását rendelte el Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök az elárasztott parajdi sóbánya megmentése érdekében – közölte a kormány sajtóirodája.
A körvonalazódó koalíciót alkotó pártok vezetői az új kormány szerkezetéről tárgyaltak pénteken Nicușor Dan államfővel, és megállapodtak abban, hogy nem technokrata miniszterelnök, hanem politikus fogja vezetni a kormányt.
Lezárult a létszámcsökkentés folyamata a szenátusban, a 147 megszüntetett állással 17,5 millió lejt takarít meg évente az állam – közölte pénteken Ilie Bolojan házelnök.
A tanügyi szakszervezetek pénteken bejelentették: ellenzik a pedagógusok kötelező óraszámának növelését az oktatásban, amire sajtóértesülések szerint a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot előkészítő munkacsoport tett javaslatot.
Cáfolta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) az elnökválasztáson alulmaradt George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vádjait, miszerint a második forduló előtt Romániában járt a francia külügyi hírszerzés igazgatója.
Az alkotmánybíróság csütörtöki döntése korlátozza a köztisztségviselők vagyonának átláthatóságát, és erre a parlamentnek kell megoldást találnia – jelentette ki Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök pénteken.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nyerné meg a parlamenti választásokat, ha most vasárnap várnák az urnákhoz a polgárokat – derül ki a Sociopol legfrissebb felméréséből.
Pénteken kezdődnek a kormányalakítási tárgyalások az Európa-barát politikai alakulatokkal – nyilatkozta péntek reggel Nicușor Dan államfő.
Ro-Alert üzenetet kapott péntekre virradóan a Tulcea megye északi részén élő lakosság arról, hogy az Ukrajnában dúló háború következtében tárgyak hullhatnak a légtérből.
Nicușor Dan államfő szerint a vagyonnyilatkozatokat titkosító alkotmánybírósági határozat „ütközik a demokrácia egyik alapvető elvével, a közhivatal gyakorlásának átláthatóságával”.
szóljon hozzá!