Nem adná el az országot. Marcel Ciolacu feltételekhez kötné a földvásárlást a nem román állampolgárok számára
Fotó: PSD/Facebook
Az „ország kifosztásának” nevezte Marcel Ciolacu a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ 61 szenátora és képviselője által benyújtott módosító javaslatot, amely – a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint – lehetőséget teremt a nem román állampolgárságú személyeknek, hogy az eddigieknél könnyebben földtulajdonhoz jussanak Romániában.
2021. március 15., 20:032021. március 15., 20:03
2021. március 15., 23:002021. március 15., 23:00
Ciolacu hangsúlyozza: a PSD egy tavaly elfogadott törvénnyel „a gazdák és az állam védelmében” gátat próbált vetni annak, hogy idegen kézre kerüljön a romániai termőföld, azáltal, hogy csak bizonyos romániai tartózkodás után lehetett földet vásárolni, illetve csak olyan személy adhatott el külföldi állampolgárnak földet, aki legalább nyolc éve birtokolta azt.
A PNL-, az USR- és az RMDSZ-képviselők egy csoportja módosító indítványt nyújtott be a termőföldek eladását szabályozó 2014/17-es és 2001/268-as törvényhez. Indoklásuk szerint a módosítások hozzájárulnának a 17-es törvény alapvető célkitűzéseinek megvalósulásához, azaz a mezőgazdasági földterületek összevonásához (...), a hatályos jogszabályok ellentmondásos kifejezéseinek tisztázásához, a 2020-as módosítások által felvetett bürokratikus akadályok megszüntetéséhez az eljárások egyszerűsítésével, az elővásárlási kategóriák tisztázásával, a szabálysértésekre kiszabott bírságok csökkentésével, hogy azok elrendelhetők legyenek az ezen a területen hatáskörrel rendelkező intézmények által.
A Richter-skálán mért 4,4-es erősségű földrengés volt vasárnap este Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). Károkról nem érkezett jelentés a földrengés nyomán.
Nicușor Dan vasárnap kijelentette, hogy igyekszik a kampányban szóba állni azokkal is, akiknek az övétől eltérő a véleménye.
Nicușor Dan vasárnap kijelentette, hogy államfőként szándékában áll elnöki tanácsosnak kinevezni a mezőgazdasági és agrár-élelmiszeripari ágazat egyik képviselőjét.
A következő napokban szinte az egész országban szokatlan hideg lesz az a sokéves átlaghoz képest a meteorológiai szolgálat vasárnapi előrejelzése szerint.
George Simion, az AUR elnökjelöltje nyilvánosan köszönetet mondott a Trump-adminisztrációnak azért, hogy kizárta Romániát a Visa Waiver programból.
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
A meteorológiai szolgálat ötnapos előrejelzése szerint rendkívül hideg lesz az időjárás szombaton az ország nagy részén, különösen az északi régiókban.
Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.
szóljon hozzá!