Vélhetően meg vannak számlálva a napjai a román Szociáldemokrata Pártban (PSD) Iaşi polgármesterének. A kormánypárt országos alelnöki tisztségét betöltő Mihai Chirica vasárnap nyíltan beszélt arról, hogy elégedetlen azzal a móddal, ahogyan Liviu Dragnea irányítja a PSD-t.
2017. február 12., 18:082017. február 12., 18:08
„A román demokrácia jelenlegi szakaszában már nem érvényes a vasököllel való vezetés politikája\" – nyilatkozta vasárnap a Digi24 hírtelevíziónak a PSD Iaşi megyei elnöke. Az önjáró politikus szerint a párt által végzett felmérés során kiderült, hogy a büntető törvénykönyvet és a perrendtartást módosító 13-as számú kormányrendeletet követő tüntetések miatt a PSD jelentős mértékben veszített népszerűségéből Iaşi megyében, sőt egyes pártszimpatizánsok csatlakoztak a kormányellenes tiltakozásokhoz. Arra a kérdésre, hogy szerinte Dragnea veszélybe sodorta a PSD-t, a polgármester úgy válaszolt, az általuk végzett szociológiai felmérések azt mutatják, hogy igen.
Iaşi polgármestere – aki korábban Dragneával ellentétben úgy vélekedett: nem minősíthető államcsínykísérletnek, hogy Klaus Johannis államfő megjelent a kormányellenes tüntetésen – szerint amint „lecsillapodnak a kedélyek\", szükséges volna egy rendkívüli PSD-kongresszusra. A politikus úgy véli, „valaminek történnie kell a párttal, ami visszahelyezi a mai valóságba\", szerinte ugyanis az alakulatnak sikerült eltávolodnia a saját maga megszabta irányvonaltól. „Ha elégedett lettem volna Dragneával, akkor hallgatnék és lenyeltem volna ezeket a dolgokat. Más vezetésre van szükség és a politikai menedzsmentben is változás kell\" – idézte Iaşi polgármesterét az Agepres.
Chirica arról is beszélt, hogy szerinte nem Klaus Johannis elnök a felelős az utcai megmozdulásokért és a feszült helyzetért, sőt azt is hozzátette: el kellene vetni az arról szőtt elméleteket is, miszerint a multinacionális cégek szervezik a kormányellenes tiltakozásokat. A politikus mindazonáltal úgy vélte, a vitatott Btk.-módosítás nem PSD-s politikusokat próbált „menteni\".
Bár csökkenő intenzitással ugyan, de a kormányellenes tüntetések a hétvégén is folytatódtak; Bukarestben vasárnap estére azt tervezik, hogy a demonstrálók létrehozzák a legnagyobb „emberi trikolórt\". Közben a Cotroceni-palota előtt esténként pár százan biztosítják támogatásukról a Grindeanu-kabinetet, és követelik Johannis lemondását.
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.
Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.
A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
Két harci repülőgép szállt fel keddről szerdára virradóra az 57-es légi bázisról, miután a légtérmegfigyelő rendszerek több légi célpontot észleltek az ukrán légtérben, a Romániával közös határ közelében.
szóljon hozzá!