Fotó: gov.ro
A Románia és Szerbia gázhálózatát összekapcsoló interkonnektor fejlesztéséről és a két ország közti gyorsforgalmi összeköttetés megteremtéséről tárgyalt egyebek mellett hétfőn Bukarestben Nicolae Ciucă román és Ana Brnabic szerb miniszterelnök.
2022. november 28., 14:462022. november 28., 14:46
A találkozóról kiadott bukaresti kormányközlemény szerint a kétoldalú párbeszéd élénkítéséről, a gazdasági együttműködésben rejlő lehetőségek „ambiciózusabb” kiaknázásáról egyeztettek a felek. Egyetértettek a közös energetikai projektek megvalósításának, illetve a Belgrád – Versecvát (Vatin) gyorsforgalmi út és a Temesvár és Temesmóra között megépítendő autópálya mielőbbi összekapcsolásának szükségességében.
Ami a Szerbiában élő román közösség helyzetét illeti, Ciucă jelezte: nagyon méltányolja a szerb hatóságok azon döntését, hogy „feltételek nélkül” átadják a román államnak a verseci Luceafărul épületkomplexum tulajdonjogát.
A hétfői bukaresti találkozón a két kormányfő arról is egyeztetett, hogyan tudja segíteni a román fél Szerbia előrehaladását az európai integráció útján. Ciucă leszögezte: Románia elkötelezett támogatója Szerbia európai uniós tagságának, ugyanakkor az ügyintézési képesség erősítését, a reformok fontosságát hangsúlyozta.
A román kormányfő üdvözölte a Belgrád és Pristina között – a két éve tartó rendszámtáblavitában – európai uniós közvetítéssel született megállapodást. Az ukrajnai orosz agresszió körülményei közepette a felek kompromisszumképessége életbevágó a Nyugat-Balkán stabilitásának megőrzése szempontjából – szögezte le a bukaresti kormányközlemény.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.
A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.
Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.
Megkezdte a három ellenzéki párt a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését, miután a kormány hétfőn felelősségvállalással akarja elfogadtatni a költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedéseket.&
Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok támogatottsági versenyében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.
A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
szóljon hozzá!