„Rossz vicc volt” – mondja Ciolacu párttársa kijelentése kapcsán, amely szerint a PSD voksokat adott az AUR-nak

Marcel Ciolacu

Marcel Ciolacu

Fotó: Marcel Ciolacu / Facebook

Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint csupán viccelődés volt az Alfred Simonisszal tartott év eleji TikTok-beszélgetése, amelyen az utóbbi politikus kijelentette, hogy a tavalyi elnökválasztás első fordulójában a PSD szavazatokat adott át a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltjének.

Krónika

2025. január 13., 17:202025. január 13., 17:20

„A TikTokon általában a viccelődés is megengedhető” – mondta a párt székházánál nyilatkozó kormányfő a sajtónak.

Amikor az újságírók szembesítették azzal, hogy senki sem értelmezte viccnek ezeket a nyilatkozatokat, Ciolacu kijelentette: „akkor elnézést kérek, rossz vicc volt”.

Arra a kérdésre, meg van-e győződve arról, hogy az AUR jelöltje nem kapott szavazatokat a PSD választóitól, a pártelnök kijelentette: „Nem vagyok meggyőződve semmiről. Mondtam már, hogy viccelődés volt az a TikTok-beszélgetés Simonis úrral (...)”

Idézet
Közszereplő vagyok, de ember, így néha viccelődhetek is”

– fogalmazott az Agerpres szerint.

Egy január elején közzétett TikTok-videóban Alfred Simonis azt mondta Marcel Ciolacunak, hogy „mindannyian adtunk szavazatokat George Simionnak” az elnökválasztáson.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 17., csütörtök

Őrizetben a Maru néven ismert drogdíler, aki felelős lehet egy 20 éves fiatal haláláért

Őrizetbe vette a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) a Maru becenéven ismert drogdílert, Tudor Dumát. A hatóságok azzal gyanúsítják, hogy ő adott el metadont annak a 20 éves fiatalembernek, aki kedden kábítószer-túladagolásban meghalt.

Őrizetben a Maru néven ismert drogdíler, aki felelős lehet egy 20 éves fiatal haláláért
2025. április 17., csütörtök

Több mint 220 akciót szervezett a rendőrség a kábítószer-bűnözés visszaszorítására

Az év első három hónapjában országszerte több mint 220 akciót szervezett a rendőrség a kábítószer-bűnözés visszaszorítására – közölte szerdán az országos rendőr-főkapitányság.

Több mint 220 akciót szervezett a rendőrség a kábítószer-bűnözés visszaszorítására
2025. április 17., csütörtök

Iohannis brüsszeli útja, Mercedesek műszakija, kertészeti munkálatok: kiderült, mire költött közpénzt idén az elnöki hivatal

Közzétette szerdán este a román elnöki hivatal, milyen kiadásai voltak 2025 első három hónapjában.

Iohannis brüsszeli útja, Mercedesek műszakija, kertészeti munkálatok: kiderült, mire költött közpénzt idén az elnöki hivatal
2025. április 16., szerda

„Én is megfigyelt voltam” – Crin Antonescu kikérte szekus dossziéját a CNSAS-tól

A Románia, előre szövetség államfőjelöltje, Crin Antonescu szerdán bejelentette, kogy kikérte a dossziéját a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól (CNSAS).

„Én is megfigyelt voltam” – Crin Antonescu kikérte szekus dossziéját a CNSAS-tól
2025. április 16., szerda

Az amerikai képviselők azt firtatták, nem a „konzervatív” jelölt győzelme miatt érvénytelenítették a választást?

Miközben a román vezetők egybehangzóan kijelentették, hogy az amerikai küldöttség megértette az elnökválasztás érvénytelenítése mellett szóló érveket, kiderült: azért nem volt annyira könnyű meggyőzni őket.

Az amerikai képviselők azt firtatták, nem a „konzervatív” jelölt győzelme miatt érvénytelenítették a választást?
2025. április 16., szerda

A Mihail Kogălniceanu-i légibázis a NATO stratégiai központjává válik

A Románia és az Egyesült Államok közötti valamennyi egyezmény – beleértve az amerikai katonák romániai jelenlétet szabályozó megállapodásokat is – érvényben van, a felek tiszteletben tartják és a regionális biztonsági fejleményekhez igazítják ezeket.

A Mihail Kogălniceanu-i légibázis a NATO stratégiai központjává válik
2025. április 16., szerda

Az írásbeli érettségi idejére online oktatásra térhetnek át a vizsgahelyszínként szolgáló iskolák

Az érettségi írásbeli vizsgáinak napjain, azaz június 10. és 16. között aszinkron online oktatásra térhetnek át azok az iskolák, amelyek vizsgahelyszínként szolgálnak – közölte szerdán az oktatási minisztérium.

Az írásbeli érettségi idejére online oktatásra térhetnek át a vizsgahelyszínként szolgáló iskolák
2025. április 16., szerda

Pénzt különített el a kormány a ragadós száj- és körömfájás megelőzésére

A kormány szerdai ülésén jóváhagyta, hogy a tartalékalapból egészítsék ki 50 millió lejjel az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) idei költségvetését a ragadós száj- és körömfájás elleni hatósági teendőkre.

Pénzt különített el a kormány a ragadós száj- és körömfájás megelőzésére
2025. április 16., szerda

Kezdődik a húsvéti vakáció

Csütörtökön a tanórák végeztével megkezdődik a húsvéti vakáció az iskolások számára.

Kezdődik a húsvéti vakáció
Kezdődik a húsvéti vakáció
2025. április 16., szerda

Kezdődik a húsvéti vakáció

2025. április 16., szerda

Ahány felmérés, annyi eredmény: Simion biztos győztesnek tűnik, de döntőbeli ellenfele még mindig kérdéses

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldali erők jelöltje nyeri az elnökválasztás első fordulóját – derül ki a legfrissebb közvélemény-kutatásból.

Ahány felmérés, annyi eredmény: Simion biztos győztesnek tűnik, de döntőbeli ellenfele még mindig kérdéses