Fotó: Győr Moson Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
A képviselőház szerdán döntő kamaraként megszavazta azt a jogszabályjavaslatot, amely szerint szabadságvesztéssel is büntetendő a verekedésben való részvétel vagy a közrendnek és a köznyugalomnak a fenyegetés vagy más személyek emberi méltóságának súlyos megsértése általi megzavarása.
2023. május 17., 15:452023. május 17., 15:45
A büntető törvénykönyvet módosító tervezet egy tartózkodás mellett 177 támogató és 76 elutasító szavazatot kapott.
A képviselőház a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője, Lucian Bode belügyminiszter több módosító javaslatát is elfogadta.
Az egyik szerint
A tervezet eredetileg azt írta elő, hogy 3 hónaptól 2 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel büntethető az a személy, „aki nyilvánosan, személy vagy vagyon elleni erőszakos cselekedettel, fenyegetéssel vagy más személyek emberi méltóságának súlyos megsértésével megzavarja a közrendet és a köznyugalmat”.
Elfogadták a képviselők Lucian Bode azon a módosító javaslatát is, miszerint
A büntetési tétel felső határa egyharmadával nő, ha az elkövető más személyek életét, egészségét vagy testi épségét veszélyeztető lőfegyvert, tárgyat, eszközt, szert vagy állatot birtokol.
A belügyminiszternek egy másik elfogadott módosító indítványa szerint a szolgálatban lévő rendőrök, katonák és közhatalom gyakorlásával felruházott erdészeti alkalmazottak elleni erőszak az adott bűncselekménynél előírt szabadságvesztéssel büntetendő a büntetési tétel felső határának 50 százalékos megemelésével.
„Ha annak idején vita lett volna arról, hogy növeljék a büntetéseket ezért a bűncselekményért, nyomban felháborodtak volna. Ilyen képmutatást nehéz elképzelni” – jelentette ki.
Az ellenzéki politikus szerint a szerdán elfogadott módosítások szétrombolják a büntető törvénykövet, és olyan képtelenségekhez vezetnek, mint például az, hogy egy gázsprét használó tüntetőre nagyobb büntetést szabnak ki, mint egy gondatlanságból elkövetett emberölésért elítélt személyre.
A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
A közlekedés biztonsága érdekében sebességkorlátozásokat vezetnek be a következő napokban egyes vasúti pályaszakaszokon – közölte vasárnap a Román Vasúttársaság.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap kijelentette, lemond a tisztségéről, ha nem készül el az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) új informatikai rendszere.
A kormány adóügyi intézkedései ellen tiltakoznak hétfőn a parlament épülete előtt az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség, valamint az oktatási szakszervezetek tagjai.
Daniel David oktatási miniszter szerint „egyelőre idén nem változik semmi” a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáját illetően, és valószínűleg jövőre, de talán két év múlva sem. A tárcavezető ugyanakkor kitart a megmérettetés megreformálása mellett.
Június 20-a és július 3-a között 50 akciót szervezett a rendőrség a kábítószer- és emberkereskedelemmel, informatikai csalással és pénzmosással gyanúsított bűnözői csoportok felszámolására – tájékoztatott szombaton a Román Rendőrség (IGPR).
Klaus Iohannis volt államfőt, Marcel Ciolacu volt miniszterelnököt és Nicolae Ciucă volt szenátusi elnököt figyelmeztették, hogy az országot a költségvetési csőd veszélye fenyegeti, ha nem hoznak hiánycsökkentő intézkedéseket.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.
A kormány deficitcsökkentő csomagja csökkenti a polgárok vásárlóerejét, és a 2010-es években tapasztaltakhoz hasonló negatív társadalmi és gazdasági hatásai lesznek – véli a Gazdasági és Szociális Tanács (CES).
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
szóljon hozzá!