Támadások kereszttüzébe került Toni Greblă
Fotó: Állandó Választási Hatóság
Több civil szervezet Toni Greblának, az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnökének lemondását követelte pénteken a pártatlanságát és integritását megkérdőjelező oknyomozó sajtóanyagok közzétételét követően.
2024. december 06., 16:252024. december 06., 16:25
„Két, csütörtökön, december 5-én közzétett oknyomozó sajtóanyag ismét olyan információkat tárt fel, amelyek fényében megkérdőjeleződik Toni Greblă AEP-elnök pártatlansága és feddhetetlensége. Az Állandó Választási Hatóság elnökének válasza és magyarázata a felvetett kérdésekre mindkét esetben elégtelen volt, és a bemutatott tények súlyosságát próbálta minimalizálni. A választásokat szervező intézmény elnökének kötelessége elkerülni minden olyan helyzetet, amely megkérdőjelezné feddhetetlenségét és semlegességét” – nyomatékosítják a civil szervezetek.
A civil szervezetek az Adevărulban közölt fotókra hivatkoznak, amelyeken Toni Greblă egy 2022 decemberében szervezett magánrendezvényen a Románok Egyesüléséért Szövetséghez (AUR) közel álló,
A levél aláírói emlékeztetnek, hogy Georgescut még az állam intézményei is azzal gyanúsítják, hogy egy békétlen állam támogatja, fasiszta eszméket propagál és tagadja az alkotmány rendelkezéseit.
Az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közlemény szerint az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnökének lemondását követelő nyílt levelet többek között a következő civil szervezetek írták alá: Expert Forum, FILIA központ, Funky Citizens, ActiveWatch, Európai Politikák Romániai Központja, Respiro Emberi Jogi Kutatóközpont, Cívis Egyesület, Civil Erőforrások Központja, Demokrácia Tanulmányozásáért Központ, Átlátszó Erdély, FONSS (Szociális szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetek szövetsége), FDSC (Civil Társadalom Fejlesztéséért Alapítvány).
Nem túlzás kijelenteni: sorsdöntő választásra várják a romániai polgárokat vasárnap, az elnökválasztás második fordulójában.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
Nagyon nehéz megmondani, hogy szeptember 8-án megkezdődik-e a tanév, tekintettel a rendszerben dolgozók elégedetlenségére és arra, hogy további tiltakozásokat jelentettek be – jelentette ki Daniel David oktatási miniszter.
Közvitára bocsátotta szerdán a szaktárca az egészségügyi ágazatot érintő módosításokat tartalmazó rendelet tervezetét.
Németh Zsolt szerint Romániában is érik egy konzervatív forradalom, és Magyarország arra számít, hogy a két ország számos kérdésben együtt tud majd működni a nemzetközi színtéren.
A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).
szóljon hozzá!