Fotó: MTI/Baranyi Ildikó
Bizalmatlansági indítványt terjesztett be a román ellenzék pénteken a szociálliberális kormánykoalíció ellen, válaszul arra, hogy a Tudose-kabinet az adótörvény átfogó módosítását fogadta el.
2017. november 17., 13:392017. november 17., 13:39
2017. november 17., 15:272017. november 17., 15:27
A kormány egyebek mellett az alkalmazottakra hárította a társadalombiztosítási járulék fizetésének kötelezettségét, így ahhoz, hogy az alkalmazottak nettó bére ne csökkenjen, a munkáltatóknak emelniük kell mintegy 20 százalékkal a dolgozók bruttó bérét, ami a versenyszférában nem biztos, hogy megtörténik.
Raluca Turcan, a PNL képviselőházi frakcióvezetője pénteken kijelentette: a kormány hazudott a választóknak, nem nőttek a bérek, a vállalkozásokra pedig nagyobb adóterhet róttak. Mint mondta, azért kell leváltani a kormányt, hogy elkerüljék a későbbi drasztikus gazdasági és szociális intézkedéseket.
A kormányoldalról egyelőre senki nem jelezte, hogy támogatná az indítványt. Kelemen Hunor, a kormányt parlamenti együttműködési megállapodás alapján támogató RMDSZ elnöke két nappal ezelőtt elmondta: a szövetség és a PNL viszonya feszült amiatt, hogy Ludovic Orban pártelnök az elmúlt időszakban több nacionalista, magyarellenes kijelentést tett.
Romániában az idei első kilenc hónapban 7 százalékkal nőtt a gazdaság, a harmadik negyedévben pedig 8,8 százalékkal a tavalyi azonos időszakhoz képest. Ugyanakkor a növekedés fő hajtóereje a fogyasztás, ezért Klaus Iohannis elnök és elemzők többször aggodalmuknak adtak hangot, hogy hosszú távon nem tartható fenn ez a növekedés, és figyelmeztettek, felborulhatnak a makrogazdasági egyensúlyok.
Az elnök pénteken is bírálta a kormányt, hogy elhanyagolja a közberuházásokat, ugyanis a béremelések és adócsökkentések következtében csak a beruházási költségek lefaragásával tudja tartani a GDP-arányos 3 százalékos államháztartási hiányt.
A polgármesterek dönthetnek arról, hogy mi történik a szerencsejátékokkal a településükön – jelentette be hétfő este Cseke Attila fejlesztési miniszter.
Még csak az hiányozna – így kommentálta Cseke Attila fejlesztési miniszter azt, hogy a legnagyobb kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) kiléphet a koalícióból.
Idén júniusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, az élveszületések száma továbbra sem haladta meg a halálozásokét – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett előzetes adataiból.
Az oktatási szakszervezetek hétfőn, Ilie Bolojan miniszterelnökkel való találkozójuk után bejelentették, hogy bojkottálni fogják a tanév kezdetét, így tiltakozva a kormány által a költségvetési hiány csökkentése érdekében hozott intézkedések ellen.
Ugyan a kormányból nem lép ki, a koalíció ülésein való részvételt bizonyos feltételekhez köti a Szociáldemokrata Párt (PSD) – ezt Sorin Grindeanu ügyvivő pártelnök jelentette be hétfőn a pártelnökség mintegy három és fél órás ülését követően.
A hét végén országos szinten 588 tűzhöz riasztották a tűzoltókat, ezek közül 439 tarlótűz volt, melyek nyomán több mint 1500 hektár terület égett le – számolt be hétfőn a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Ilie Bolojan kormányfő reményét fejezte ki, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fog kilépni a kormányból a koalíciós partnereknek a Ion Iliescu volt államelnök hivatalos gyászszertartásával szembeni eltérő álláspontjai által keltett feszültségek miatt.
Új jobboldali pártot szeretne létrehozni Alin Tișe, a Kolozs megyei közgyűlés nemzeti liberális párti (PNL) elnöke.
Harcba száll az egyre csökkenő támogatottságú Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségéért Titus Corlăţean, a párt szenátora, korábbi külügyminiszter,
szóljon hozzá!