Bíróság elé állították a barátnőjét meggyilkoló 23 éves orvostanhallgatót

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Bíróság elé állították szándékos emberölés vádjával azt a Krassó-Szörény megyei orvostanhallgató fiatalembert, aki idén márciusban Temesváron több késszúrással végzett szintén orvostanhallgató barátnőjével, akivel ugyanarra az egyetemre járt. A vádlott előzetes letartóztatásban van – tájékoztatott pénteken a Temes megyei ügyészség.

Hírösszefoglaló

2024. szeptember 06., 20:082024. szeptember 06., 20:08

A közlemény szerint március 22-én a vádlott, D.M.L., egy temesvári lakásban rátámadt az áldozatra, a 21 éves M.A.M.-re, és 51 késszúrással megölte.

A Temes megyei törvényszék március 23-án elrendelte a 23 éves Krassó-Szörény megyei fiatalember 30 napos vizsgálati fogságba helyezését.

A bíróság augusztusban az ügyészek kérésére ismét meghosszabbította, ezúttal szeptember 18-áig, a vizsgálati fogság időszakát Dragomir Mirel Liviu esetében, miután több ízben elutasította, mint megalapozatlant, a gyanúsított házi őrizetbe való helyezésre vonatkozó kérését – írja az Agerpres.

korábban írtuk

Orvostanhallgató barátja késelhette meg a temesvári lakásukban hátra hagyott lányt
Orvostanhallgató barátja késelhette meg a temesvári lakásukban hátra hagyott lányt

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezett a Temes megyei törvényszék egy 23 éves Krassó-Szörény megyei fiatalembert, akit 21 éves barátnője megölésével gyanúsítanak. Mindkét fiatal orvostanhallgató volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 06., péntek

Az USR saját jelöltlistákon indul a választásokon

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) saját jelölteket állít a küszöbön álló választásokon – jelentette be pénteken az alakulat elnöke, Elena Lasconi.

Az USR saját jelöltlistákon indul a választásokon
2024. szeptember 05., csütörtök

Digitális fejlesztésekre pályázhatnak az önkormányzatok

Szeptember 19-én indul a helyi közigazgatás első integrált digitalizációs programja, a DigiLocal – jelentette be csütörtökön a Facebook-oldalán a kutatásért, innovációért és digitalizálásért felelős miniszter.

Digitális fejlesztésekre pályázhatnak az önkormányzatok
2024. szeptember 05., csütörtök

Továbbra sem helyezik előzetes letartóztatásba a kiskorúak kizsákmányolásával is gyanúsított Tate-fivéreket

A bukaresti ítélőtábla csütörtökön úgy döntött, hogy Andrew Tate házi őrizetben, a testvére, Tristan Tate pedig két hónapig hatósági felügyelet alatt marad.

Továbbra sem helyezik előzetes letartóztatásba a kiskorúak kizsákmányolásával is gyanúsított Tate-fivéreket
2024. szeptember 05., csütörtök

Bár egyáltalán nem akarta vállalni, az RMDSZ felkérte Kelemen Hunort, induljon az államfőválasztáson

Csoma Botond parlamenti képviselő csütörtökön délután közösségi oldalán hozta nyilvánosságra az RMDSZ területi elnökeinek azon kérését, hogy a szövetség elnöke, Kelemen Hunor legyen az alakulat államelnökjelöltje.

Bár egyáltalán nem akarta vállalni, az RMDSZ felkérte Kelemen Hunort, induljon az államfőválasztáson
2024. szeptember 05., csütörtök

Megalakult a Központi Választási Iroda

Csütörtökön megtartotta alakuló ülését a parlamenti választások Központi Választási Irodája (BEC).

Megalakult a Központi Választási Iroda
Megalakult a Központi Választási Iroda
2024. szeptember 05., csütörtök

Megalakult a Központi Választási Iroda

2024. szeptember 05., csütörtök

Jogvédő alapítvány kéri az ombudsmant, hogy támadja meg az alkotmánybíróságon az új nyugdíjtörvényt

Az Állampolgárokat az Állam Visszaéléseitől Védő Alapítvány (FACIAS) felkérte az ombudsmant, hogy támadja meg az alkotmánybíróságon az új nyugdíjtörvényt.

Jogvédő alapítvány kéri az ombudsmant, hogy támadja meg az alkotmánybíróságon az új nyugdíjtörvényt
2024. szeptember 04., szerda

Befejezettnek nyilvánította a kanyarójárványt az egészségügyi miniszter

Véget ért a kanyarójárvány – jelentette be szerdán az egészségügyi miniszter.

Befejezettnek nyilvánította a kanyarójárványt az egészségügyi miniszter
2024. szeptember 04., szerda

A szélsőséges időjárás is befolyásolta a diákok jövő évi vizsgamenetrendjének kialakítását

Az új tanévtől kezdve minden harmadik iskolában biztosítanak napi egy étkezést a tanulók számára – jelentette be szerdán Ligia Deca oktatási miniszter, ismertetve a szeptember 9-én kezdődő tanév újdonságait.

A szélsőséges időjárás is befolyásolta a diákok jövő évi vizsgamenetrendjének kialakítását
2024. szeptember 04., szerda

Továbbra is akut az orvoshiány, kiégnek a gyógyítók, a nehéz szakterületeket elkerülik a fiatalok

Továbbra sem csökken az orvoselvándorlás mértéke, Romániában jóval kevesebb az orvos, mint amennyire szükség lenne. Az elemzések szerint a többi uniós országban sokkal több orvos jut százezer lakosra, mint nálunk.

Továbbra is akut az orvoshiány, kiégnek a gyógyítók, a nehéz szakterületeket elkerülik a fiatalok
2024. szeptember 04., szerda

Erőszak- és függőségmegelőzésre összpontosít az új tanévben az Iskola másképp

Az Iskola másképp program a 2024-2025-ös tanévben az erőszak, valamint a kábítószer-, alkohol- és dohányfogyasztás megelőzését fogja célozni, a közlekedésbiztonság is előtérbe kerül.

Erőszak- és függőségmegelőzésre összpontosít az új tanévben az Iskola másképp