A bukaresti elnöki hivatal szerint a szakiskoláról szóló rendelet szegregál, nincs tekintettel a tanulók egyéniségére
Fotó: Kolozsvári Református Kollégium
Közleményben bírálta pénteken a román államelnöki hivatal azt a miniszteri rendeletet, miszerint jövő évtől csak azok a tanulók vehetnek részt a líceumi helyekért folyó versenyben, akiknek a felvételijegye legalább 5-ös, a többiek szakiskolába jelentkezhetnek.
2019. szeptember 06., 17:552019. szeptember 06., 17:55
2019. szeptember 06., 17:572019. szeptember 06., 17:57
A kommüniké szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) alkotta kormány folytatja az „ártalmas kísérleteket” a tanügyben. Az államelnöki hivatal úgy véli, a szóban forgó rendelet szegregál, nincs tekintettel a tanulók egyéniségére. „Az intézkedés figyelmen kívül hagyja, hogy az országos képességfelmérő vizsga nem egy alkalmassági teszt, nem tükrözi a gyerekek sajátos készségeit, sem azt, hogy a tanulók milyen pálya felé irányulnának később” – szerepel a közleményben, amely szerint a kormány „krónikus reformbetegségben” szenved, így próbálja szőnyeg alá söpörni az országos vizsgákon való alacsony átmenési arány jelentette problémát.
„Mint oly sok más esetben, a kormány most is kettős mércét alkalmaz: azok a pedagógusok, akik 5-ösnél kisebb jegyet kapnak a tanári vizsgán, tovább taníthatnak, az 5-ösnél kisebb jegyet elért tanulók viszont nem követhetik azt az utat, amelyik a számukra leginkább megfelelő” – hangsúlyozza az Agerpres hírügynökség által idézett közlemény. Klaus Johannis államfő úgy véli,, hogy a rendelet fenntartja és erősíti azt a közvélekedést, miszerint a szakiskolákban a gyengén felkészült diákok tanulnak tovább, így ezt az oktatási formát egyfajta büntetésként fogják fel, mintsem esélyként a szakmai kiteljesedésre. „A szakoktatás alapvető fontosságú Románia jövője tekintetében, és támogatni kell azoknak a szakembereknek, mesterembereknek a képzését, akikre oly nagy szükségünk van. Ez a támogatás azonban befektetéssel jár, felszerelésekre, az infrastruktúra korszerűsítésére van szükség, partnerségeket kell kialakítani a magánszektorral” – nyomatékosítja az román államelnöki hivatal.
A Hivatalos Közlönyben csütörtökön megjelent rendelet értelmében a 2020-2021-es tanévben csak azok a nyolcadik osztályt végzett diákok tanulhatnak tovább líceumi osztályban, akik részt vettek a képességfelmérő vizsgán, és a felvételijegyük legalább 5-ös.
Ilie Bolojan miniszterelnök vasárnap egy Facebookon közzétett videóüzenetben jelentette be, hogy a kormány egy többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik.
A május 18-i elnökválasztás után a Romániát célba vevő orosz propaganda megváltoztatta céljait – jelentette ki az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, Valentin Jucan.
Az elmúlt 24 órában a belügyi szervek 6067 bevetésen vettek részt az állampolgárok védelmében, a katasztrófavédelem munkatársai 1361 esetben nyújtottak sürgősségi orvosi segítséget, és több mint 700 sofőr jogosítványát vonták be.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hét erdélyi és moldvai megyére.
Szeptember elsejétől az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető online űrlapon tehetnek bejelentést azok a betegek, akiket indokolatlanul küldtek át az állami kórházakból magánrendelőkbe – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Oroszországnak világosan el kell köteleznie magát a béke útján, és le kell állítani a civilek és a civil infrastruktúra elleni támadásokat – hangsúlyozta szombat este Nicușor Dan román elnök az alaszkai csúcstalálkozóra reagálva.
Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.
Az idei első negyedévben országszerte összesen 68 gyereket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 13-mal nagyobb az egy évvel korábban jegyzettnél – közölte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA).
Meghalt szombaton egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint 2025 júliusában 11 710 személynek folyósítottak különleges nyugdíjat, 25-tel többnek, mint előző hónapban.
szóljon hozzá!