Cătălin Drulă, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elöke
Fotó: USR/Facebook
Azzal vádolta Cătălin Drulă a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kongresszusán tartott sajtótájékoztatóján a Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy az elmúlt évben bátorította a szélsőségességet.
2023. június 17., 17:102023. június 17., 17:10
Az USR elnöke szerint ezt támasztja alá a Ciolacu-kormány programjában szereplő, „nem leszünk Európa modern rabszolgái” szlogen is – írta az Agerpres.
Drulă szerint a PSD „laboratóriumaiban” kidolgozott taktikával az a baj, hogy a palackból kiszabadult szellemet már nem lehet visszatuszkolni.
A politikus elmondta, hogy szombati kongresszusán az USR „elkezdi a küzdelmet” a 2024-es választások megnyeréséért és a PSD hatalomból való eltávolításáért. Hozzátette, hogy
Drulă kiválónak nevezte az USR és a Jobboldal Ereje parlamenti együttműködését. Szerinte a két ellenzéki pártnak együtt sikerült a hatalmon lévők „több szamárságát” is megakadályozni. Kijelentette azt is, hogy az USR-nek az évek folyamán „korrekt szakmai együttműködése” volt az RMDSZ-szel.
Szállításügyi miniszterként nekem is sok olyan projektem volt, amelyet közösen bonyolítottunk le a környezetvédelmi miniszterrel vagy a fejlesztési miniszterrel” – idézte fel a politikus az RMDSZ által vezetett minisztériumokra utalva.
A pártelnök közölte, hogy az USR továbbra is a kormány ellenzéke lesz a parlamentben.
Nyitottak vagyunk a román társadalom felé. Az USR hisz a nyitott társadalomban, egy nyitott párt, és arra kér minden román állampolgárt, aki változást akar, hogy csatlakozzon hozzánk” – fogalmazott Drulă.
Az elmúlt években átlagban 4,3 milliárd lejt költött el a kormány a központi költségvetés tartalékalapjából – közölte a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), hozzátéve, hogy az összeg fedezné a tanárok által kért béremelést.
Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.
Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.
Nőtt a többszörös kibertámadás lehetősége a romániai energetikai rendszer ellen az energiaügyi minisztérium szerint, ami nyomást gyakorolna az árakra, a kormány ezért kiberbiztonsági incidensekre reagáló központot kíván létrehozni.
A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy a második deficitcsökkentő csomag közigazgatással és az adómódosításokkal kapcsolatos intézkedéseiről további egyeztetésekre van szükség a koalícióban.
Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal
Változtak a kiskorúak külföldre utazásának szabályai: ezentúl a gyerekeket kísérő felnőtteknek – nagyszülők, rokonok, barátok – nem kell felmutatniuk papíralapú bizonylatot a bűnügyi nyilvántartásukról (cazier judiciar).
A hosszú hétvégén a tűzoltók által kezelt beavatkozások több mint 70 százaléka sürgősségi orvosi segítségnyújtás volt – tájékoztatott hétfőn a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Az idei pótérettségin részt vett fiatalok 28,4 százalékának sikerült a vizsgája az óvások előtti eredmények szerint – közölte az oktatási minisztérium.
A kormány nem nyesi vissza a beruházásokra szánt összegeket, mert ami nem létezik, azt nem lehet visszanyesni – szögezte le Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke egy hétfőn.
szóljon hozzá!