Bár beharangozták, egyelőre még nem képeznek ukrán pilótákat a romániai F-16-os kiképzőközpontban

Bár beharangozták, egyelőre még nem képeznek ukrán pilótákat a romániai F-16-os kiképzőközpontban

Fotó: Román védelmi minisztérium

Bár korábban beharangozták, hogy a Romániában létrehozott, F-16-os vadászrepülőgépek pilótáinak kiképzésére szolgáló központban ukrán pilótákat is képeznek majd, egyelőre csak román pilóták vesznek részt a képzésben – jelentette be a bukaresti védelmi minisztérium.

Krónika

2024. január 19., 17:272024. január 19., 17:27

A tárca csütörtökön este tudatta, hogy hétfőn hajtotta végre első repülését egy, az Európai F-16-os Kiképző Központban (EFTC) kiképzett román pilóta, a Holland Királyi Légierő által biztosított F-16-os repülőgéppel és a Lockheed Martin oktatójával.

Jelenleg hét román pilóta vesz részt elméleti és gyakorlati képzésen az Európai Kiképző Központban, valamint a Román Légierő tulajdonában lévő F-16-os szimulátoron, és a „bevetésre kész” szint eléréséig folytatják képzésüket.

A védelmi tárca szerint az F-16-os pilóták kiképzésére szolgáló nemzetközi központ elősegíti a szövetségesek közötti fokozott interoperabilitást.

Ugyanakkor hozzájárul a közös műveleti szabványok kialakításához és az Észak-atlanti Szövetség azon képességének megerősítéséhez, hogy megfeleljen a fekete-tengeri térség és Kelet-Európa összetett kihívásainak. Az együttműködési megállapodás értelmében a román védelmi minisztérium biztosítja a kiképzési létesítményeket és a fogadó nemzet támogatását a fetești-i légitámaszponton, a Holland Királyi Légierő az F-16-os repülőgépeket, a Lockheed Martin pedig az oktatókat és a karbantartást adja a közös projekthez. Eddig a román pilóták az egyetlenek, akiket az Európai F-16-os kiképzőközpontban képeznek.

Mint arról beszámoltunk,

a holland, dán, amerikai és román együttműködéssel megalapított kiképzőközpontot tavaly novemberben avatták fel.

A Bukarestet a Fekete-tengerrel összekötő közlekedési folyosó fetești-i Duna-hídja közelében található, 86-os Borcea légitámaszponton létesült kiképzőközpontot Angel Tîlvăr román és Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter adta át. A román tárcavezető szerint a közös projekt a térséget fenyegető veszélyek leküzdését célzó nemzetközi partnerséget erősíti. Tîlvăr megerősítette:

Románia és más NATO-tagállamok katonái mellett a romániai támaszponton képezik ki azokat az ukrán pilótákat is, akik az európai államok által Ukrajnának adományozott F-16-os harci gépekkel fognak repülni.

A román légierőnél 2019-ben kezdődött meg az átállás a szovjet gyártmányú MiG-21-esekről az amerikai F-16-osokra. Romániának eddig 17 használt (új hajtóművel és elektronikával, korszerű fegyverzettel felszerelt) F-16-os Fighting Falcont sikerült beszereznie Portugáliától, tavaly novemberben azonban Bukarest további 32 használt F-16-os harci repülőgép beszerzéséről írt alá szerződést Norvégiával. Az első felújított norvég F-16-osok várhatóan az év végén érkeznek meg Romániába.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 07., kedd

Tonnaszámra próbálják rásózni a penészes, romlott zöldséget-gyümölcsöt a vásárlókra az üzletekben

Több tonna zöldséget és gyümölcsöt vontak ki a romániai piacról ellenőrzései nyomán az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC), egyebek mellett penészes, poros és rovarokkal fertőzött termékeket is.

Tonnaszámra próbálják rásózni a penészes, romlott zöldséget-gyümölcsöt a vásárlókra az üzletekben
2024. május 07., kedd

Nő a közlekedési kultúra? Jóval kevesebb súlyos baleset történt ortodox húsvétkor, mint tavaly

A majálist és görögkeleti húsvétot is felölelő idei hatnapos hosszú hétvégén 42,8 százalékkal kevesebb súlyos közúti baleset történt a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Nő a közlekedési kultúra? Jóval kevesebb súlyos baleset történt ortodox húsvétkor, mint tavaly
2024. május 07., kedd

Négy cég „röptetheti” Iohannist utazásai során, mindez több mint nyolcmillió lejébe kerül az adófizetőknek

Négy cég bonyolíthatja le összesen több mint nyolcmillió lej értékben az államfő kül- és belföldi légi utazásait az elnöki hivatal által kiírt közbeszerzési eljárás eredménye alapján.

Négy cég „röptetheti” Iohannist utazásai során, mindez több mint nyolcmillió lejébe kerül az adófizetőknek
2024. május 07., kedd

Már sokadszor kellett új börtönbe költöztetni a román hatóságok által a legveszélyesebbnek tartott bűnözőt

A napokban immár sokadik alkalommal kellett új börtönbe költöztetni Konsztantinosz Passzariszt, a román hatóságok által a legveszélyesebbnek tartott, jelenleg fogva tartott bűnözőt, akit több mint húsz éve ítéltek életfogytiglani szabadságvesztésre.

Már sokadszor kellett új börtönbe költöztetni a román hatóságok által a legveszélyesebbnek tartott bűnözőt
2024. május 06., hétfő

Fittyet hánynak a kiberbiztonságra: sokan még online vásárláskor sem figyelnek a kockázatokra

Bár a romániai lakosság számottevő hányada rendszeresen használja az internetet, nagyon sokan fittyet hánynak a kiberbiztonságra – irányítja rá a figyelmet egy friss elemzés.

Fittyet hánynak a kiberbiztonságra: sokan még online vásárláskor sem figyelnek a kockázatokra
2024. május 06., hétfő

Közel nyolcvan nagyszabású akcióban több mint 1200 házkutatást tartott a gazdasági rendőrség

A gazdasági rendőrség az év első három hónapjában országszerte 78 nagyszabású akciót hajtott végre a bűnözői csoportok felszámolása érdekében, és összesen 1226 házkutatást tartott.

Közel nyolcvan nagyszabású akcióban több mint 1200 házkutatást tartott a gazdasági rendőrség
2024. május 06., hétfő

Volt román miniszter: Romániában és Moldovában jobb élni, mint Budapesttől nyugatra

Jelenleg ugyanakkora erőfeszítéssel jobban lehet élni Romániában vagy Moldovában, mint Budapesttől nyugatra – állította Daniel Funeriu volt román oktatási miniszter.

Volt román miniszter: Romániában és Moldovában jobb élni, mint Budapesttől nyugatra
2024. május 06., hétfő

Lassan vége a tavaszi vakációnak: kezdődik a tanév utolsó modulja, szerdán térnek vissza a diákok az iskolapadokba

A diákok május 8-án, szerdán térnek vissza az iskolapadokba az április 27-én kezdődött húsvéti vakációt követően.

Lassan vége a tavaszi vakációnak: kezdődik a tanév utolsó modulja, szerdán térnek vissza a diákok az iskolapadokba
2024. május 06., hétfő

Újra luxusrepülőre pattanhatott Iohannis, hogy átvegye a „washingtoni Oscar-díjat”

Klaus Iohannis hétfőn az Amerikai Egyesült Államokba utazott – az elnök ugyanazt a luxusgépet használta, amellyel tavaly Afrikába és Dél-Koreába utazott – adta hírül a Realitatea Tv.

Újra luxusrepülőre pattanhatott Iohannis, hogy átvegye a „washingtoni Oscar-díjat”
2024. május 06., hétfő

Változékony időjárás várható a héten, a hőmérséklet érezhetően visszaesik, havaseső is lehet

Változékony lesz az időjárás a héten Románia legtöbb régiójában, és miután vasárnap viharok söpörtek végig az ország nagy részén, hétfőn az ország északi felére, kedden pedig az egész országra kiterjednek.

Változékony időjárás várható a héten, a hőmérséklet érezhetően visszaesik, havaseső is lehet