„A rákbetegek nem várhatnak a bürokratákra”. A kormány épülete előtt szervezett tiltakozást a Declic

•  Fotó: Videófelvétel

Fotó: Videófelvétel

A kormány épülete elé szervezett tiltakozó akciót kedden a Declic Közösség, hogy felhívja a figyelmet a romániai rákbetegek problémáira.

Krónika

2023. október 17., 14:192023. október 17., 14:19

A civil szervezet tagjai 153 zsákot helyeztek el a kormánypalota előtti téren. Ezzel azt üzenték, hogy ennyien halnak meg Romániában naponta rákbetegségben, miközben a Ciolacu-kabinet vonakodik gyakorlatba ültetni az országos rákellenes tervet.

A tüntetők „Rafila, Ciolacu, megfeledkeztek a rákbetegekről?”, „A rákbetegek nem várhatnak a bürokratákra”, „Rafila, Ciolacu, nézzetek a szenvedők szemébe!” feliratú plakátokat tartottak a magasba.

A Declic képviselői elmondták, hogy az akciójuk célja „ráébreszteni a valóságra” Marcel Ciolacu miniszterelnököt és Alexandru Rafila egészségügyi minisztert.

Emlékeztetettek arra, hogy az országos rákellenes terv végrehajtásának szabályait már júliusban el kellett volna fogadnia a kormánynak, de a döntéshozók az új, szeptemberi határidőt sem tartották be.

korábban írtuk

Havonta 4600 daganatos beteg hal meg Romániában, online petíció indult az országos rákellenes terv alkalmazásáért
Havonta 4600 daganatos beteg hal meg Romániában, online petíció indult az országos rákellenes terv alkalmazásáért

Naponta 153 személy hal meg Romániában daganatos betegségek okozta szövődményekben. A Declic civil szervezet aláírásgyűjtéssel akar nyomást gyakorolni az egészségügyi minisztériumra az országos rákellenes terv gyakorlatba ültetése érdekében.

Ez a terv gyors és ingyenes hozzáférést biztosítana a rákbetegek számára személyre szabott, hatékony kezelésekhez, pszichológiai szolgáltatásokhoz és a rák korai felismerését segítő szűrésekhez. A Declic szerint a gyakorlatba ültetését uniós forrásokból is lehetne finanszírozni. Eddig már több mint 62 000-en írták alá a rákellenes terv végrehajtását sürgető petíciót – írja az Agerpres.

korábban írtuk

Kínszenvedés az életük: a rákellenes terv gyakorlatba ültetését követelik a daganatos betegek
Kínszenvedés az életük: a rákellenes terv gyakorlatba ültetését követelik a daganatos betegek

Az egészségügyi minisztérium épülete előtt tüntetett csütörtökön a Rákbetegek Egyesületei Szövetségének mintegy harminc tagja az országos rákellenes terv gyakorlatba ültetését követelve.

korábban írtuk

Még várni kell az országos rákellenes program elindítására
Még várni kell az országos rákellenes program elindítására

Az egészségügyi minisztériumnak kellene elkészítenie a román parlament által tavaly ősszel ellenszavazatok nélkül elfogadott országos rákellenes terv alkalmazási előírásait. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter azonban elégedetlen a programmal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Több mint 200 millió lej prémiumot fizetett ki jogtalanul az alkalmazottainak a Romsilva

Összesen mintegy 216 millió lej prémiumot fizetett ki jogtalanul alkalmazottainak 2021-ben és 2023-ban a Romsilva.

Több mint 200 millió lej prémiumot fizetett ki jogtalanul az alkalmazottainak a Romsilva
2025. június 17., kedd

Sokkoló családi tragédia Prahova megyében: terhes nőt ölt meg élettársa a gyerekei szeme láttára

Terhes fiatal nőt gyilkolt meg élettársa Prahova megyében a gyerekei és édesanyja szeme láttára. A férfit családtag ellen elkövetett emberölés miatt őrizetbe vették.

Sokkoló családi tragédia Prahova megyében: terhes nőt ölt meg élettársa a gyerekei szeme láttára
2025. június 17., kedd

Felmérés: a többség támogatja a katonai kiadások növelését

A romániai polgárok nagy többsége egyetért azzal, hogy az országnak növelnie kell a védelmi célú kiadásokat – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a többség támogatja a katonai kiadások növelését
2025. június 17., kedd

Felszáll a fehér füst? Megállapodhattak a koalíciós pártok a leendő miniszterelnök személyéről

Mégis a korábban már alkalmazott rotációs miniszterelnöki rendszer lehet az a kompromisszum, amely nyomán sikerült tető alá hozni egy új kabinetet az úgynevezett nyugatbarát pártok részvételével, mielőtt lejárna az ügyvivő kormány mandátuma.

Felszáll a fehér füst? Megállapodhattak a koalíciós pártok a leendő miniszterelnök személyéről
2025. június 17., kedd

Eldőlhet, kit kér fel Nicușor Dan kormányalakításra

Szerdán dőlhet el, ki lesz a koalíciós tárgyalásokra felkért pártok alkotta leendő kabinet miniszterelnöke, a lehetséges jelölt továbbra is Ilie Bolojan volt ügyvivő államfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke.

Eldőlhet, kit kér fel Nicușor Dan kormányalakításra
2025. június 16., hétfő

Kelemen Hunor emelné az áfát és megnyirbálná az „extravagáns” bérjuttatásokat

Az eddig terítékre került megszorítások közül az RMDSZ elnöke két százalékponttal megemelné az áfát, ugyanakkor bővítené azoknak a körét, akik egészségbiztosítási hozzájárulásra kötelesek.

Kelemen Hunor emelné az áfát és megnyirbálná az „extravagáns” bérjuttatásokat
2025. június 16., hétfő

A nők elleni erőszak terén Románia „vezető” helyen áll az EU-tagországok között

Európai uniós viszonylatban Romániában az egyik legmagasabb a nők elleni párkapcsolati erőszak előfordulási aránya – hívta fel a figyelmet hétfőn az Eurostat adataira hivatkozva a Friedrich Ebert Alapítvány romániai irodája.

A nők elleni erőszak terén Románia „vezető” helyen áll az EU-tagországok között
2025. június 16., hétfő

Mintegy 200 román állampolgár kérte evakuálását Izraelből és Iránból

Mintegy 200 román állampolgár kérte az evakuálását Izraelből és Iránból a közel-keleti válsághelyzet miatt – közölte hétfőn a külügyminisztérium európai, közel-keleti és afrikai ügyekkel megbízott államtitkára.

Mintegy 200 román állampolgár kérte evakuálását Izraelből és Iránból
2025. június 16., hétfő

Feljelentik Ciolacut és Grindeanut a Nordis ingatlanpanamájának károsultjai

A Nordis-ingatlanpanama károsultjai hétfőn bejelentették, hogy büntetőfeljelentést tesznek Marcel Ciolacu volt miniszterelnök, Sorin Grindeanu, a PSD ügyvivő elnöke, Alfred Simonis és Laura Vicol, a képviselőház jogi bizottságának volt elnöke ellen.

Feljelentik Ciolacut és Grindeanut a Nordis ingatlanpanamájának károsultjai
2025. június 16., hétfő

Vasile Blaga: balekok vagyunk, ha ismét elfogadjuk a PSD által javasolt rotációs miniszterelnökcserét

Ellenzi Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora a Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt rotációs megoldást a miniszterelnöki tisztség betöltésére.

Vasile Blaga: balekok vagyunk, ha ismét elfogadjuk a PSD által javasolt rotációs miniszterelnökcserét