Fotó: Gábos Albin
Eltörölné az oktatási minisztérium azt a gyakorlatot, hogy az iskolai ösztöndíjak esetében a tanulmányi átlag határozza meg, ki jogosult a támogatásra.
2023. augusztus 28., 11:012023. augusztus 28., 11:01
A tárca már ki is dolgozta és társadalmi vitára bocsátotta a rendelettervezetet, amely értelmében a 2023-2024-es tanévtől kezdődően módosul az iskolai támogatások odaítélésének rendszere.
Az egyik legfontosabb újdonság, hogy eltörlik azt a gyakorlatot, amely szerint a tanulmányi átlaghoz kötik az érdemösztöndíjakra való jogosultságot. Ennek nyomán
Ez az általános iskolákra és a gimnáziumokra egyaránt érvényes. Feltétel, ugyanakkor, hogy a tanulóknak 10-es átlaggal kell rendelkezniük magatartásból. Az érdemösztöndíj ebben a tanévben havi 200 lejről 450 lejre emelkedik az új törvény értelmében - írja az Edupedu.ro.
Az új oktatási törvény értelmében ugyanakkor megszűnik a legalább 7,50-es éves átlagot elérő tanulóknak biztosított ösztöndíj. Így 91 ezer ösztöndíj tűnik el az Edupedu.ro számításai szerint.
Az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet figyelmeztetése ellenére a román ortodox egyház jóváhagyta a Mihály Arkangyal Légiója nevű egykori fasiszta mozgalom egyik képviselője, Ilie Lăcătușu ortodox pap szentté avatását.
Marcel Ciolacu kormányfő szerint Romániában a medvék nagy száma problémát jelent, és amint a képviselőház elfogadja a medvepopuláció szabályozásáról szóló törvénytervezetet, a környezetvédelmi miniszter ismertetni fogja a következő lépéseket.
Egyre gyakoribbak a tűzesetek az országban a fokozódó kánikula miatt, a Vaskapu-szoros természetvédelmi területén pedig már egy hete ég az erdő – derült ki a katasztrófavédelem pénteken kiadott összegzéséből.
Nem tudni, mikor kap Románia új Patriot légvédelmi rakétaüteget ahelyett, amelyet átad Ukrajnának – ismerte el Angel Tîlvăr román védelmi miniszter.
Közzétették pénteken az érettségi vizsga végleges eredményeit a bacalaureat.edu.ro oldalon – közölte az oktatási minisztérium. A dolgozatok óvások utáni újrajavítását követően 1,8 százalékkal, 78,2 százalékra nőtt a sikeresen érettségizők aránya.
Az úgynevezett Anastasia-törvény hatályba lépése óta eltelt egy évben 20 százalékkal csökkent az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök okozta balesetekben elhunytak száma – jelentette ki pénteken a jogszabály kezdeményezője.
Emberölési kísérlet, a közbiztonságra veszélyes eszköz használata, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt hét évre intézetbe küldik azt a 17 éves fiút, aki tavaly késsel megsebesítette a japántanárnőjét.
A nagy kánikula a vonatközlekedést is befolyásolja, a normál sebességhez képest átlagosan 20-30 kilométer/órával csökken a szerelvények haladási sebessége a teljes romániai vasúti hálózaton– közölte a Román Vasúttársaság (CFR).
Lehetséges, hogy áramkimaradások fordulnak elő a napokban tomboló kánikula miatt – ismerte el Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.
Kihallgatják pénteken a legfőbb ügyészségen Petre Roman volt miniszterelnököt az 1990-es bányászjárás ügyében, amelyben emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítják.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)