Liviu Dragnea és Kelemen Hunor (archív felvétel)
Fotó: RMDSZ/Gábor Lajos
Folytatja a parlamenti együttműködést az RMDSZ a kormánypártokkal – derült ki csütörtökön. Eközben az ellenzéki PNL soviniszta nyilatkozatban rohant ki a magyar közösség követeléseinek teljesítése ellen.
2017. szeptember 07., 16:372017. szeptember 07., 16:37
Meghosszabbította a kormánypártokkal fennálló parlamenti együttműködést az RMDSZ. Ezt Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke jelentette be csütörtökön, kijelentve: tárgyalt Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel, és annak nyomán, hogy az tájékoztatta arról, miszerint
Az év elején csupán a tavaszi ülésszak időtartamára kötöttek meg a megállapodást. A találkozóra Dragnea szerint az RMDSZ székházában került sor, ahol arról is döntöttek, hogy javítanak az együttműködésen. Ennek részeként
Mint arról beszámoltunk, az RMDSZ és a kormánypártok közötti együttműködés júniusban válságos helyzetbe került, amikor a PSD megkísérelte megszerezni a szövetség támogatását a Sorin Grindeanu vezette kormány elleni bizalmatlansági indítványhoz. Kiszivárgott ugyanis, hogy az RMDSZ több, a magyar közösség számára kedvező eredményeket hozó javaslat napirendre tűzését kérte volna cserébe, többek között március 15-e ünnepnappá nyilvánítását is. Erre azonban az ellenzék részéről olyan heves, soviniszta reakciók érkeztek, hogy a kormánypártok lemondtak a további tárgyalásokról.
Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) ezúttal sem hazudtolta meg önmagát. Csütörtökön
A párt alelnöke, Florin Roman rámutatott: az RMDSZ által tervezett módosítás szerint hivatalos nyelvként kötelező lenne a magyar nyelv a romániai helyi és központi közintézményekben, egyben lehetőséget biztosítana a székely zászló kitűzésére és kétnyelvű táblák kihelyezésére Románia 400 településén. A PNL határozottan kéri a PSD-ALDE kormánykoalíciót, hogy a szakbizottságokban és a parlamentben is utasítsák el ezeket a módosításokat, amelyek szerinte „nemzetellenesek”.
– mondta a liberális alelnök, aki azt sérelmezi, hogy az ezen a héten folytatott tárgyalások során a két alakulat megállapodott az anyanyelv-használati küszöb 20%-ról 10%-ra való csökkentéséről, „így a PSD több mint 400 települést gyakorlatilag tálcán kínál fel az RMDSZ-nek”.
A PNL minden alkotmányos úton megpróbálja megakadályozni ennek a törvénytervezetnek az elfogadását – mondta Roman, aki
Roman szerint annak ellenére, hogy az RMDSZ vezetői többször is azt nyilatkozták, hogy a szövetség számára a „centenárium éve a nemzeti gyász éve”, egyetlen PSD-s vagy ALDE-s vezető sem határolódott el ezektől a kijelentésektől.
A betegek ápolása és gyógyulása nagymértékben az orvosi asszisztenseken múlik – fogalmazott az egészségügyi miniszter.
Hétfőn kezdődik a másodikosok, negyedikesek és hatodikosok országos képességfelmérő vizsgája.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el vasárnap az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország hat dél-romániai megyéjében.
Több mint 1,3 tonnányi halat és halkészítményt vontak ki Romániában forgalomból, mert az élelmiszerek nem feleltek meg a hatályos szabályoknak – közölte honlapján az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Az április 30. és május 9. közötti héten a román rendőrök és schengeni partnereik feltartóztattak 880 személyt, illetve lefoglaltak 78 járművet és 39 okmányt, amelyekre a Schengeni Információs Rendszer (SIS) figyelmeztető jelzése volt érvényben.
Fokozott légköri instabilitásra és bőséges csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki vasárnap az ország 14 megyéjére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Magyar nyelvű szentmisét mutatott be és fiatalokat bérmált szombaton Bukarestben, a Minden Kegyelmek Édesanyjának nevét viselő Barátok templomában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.
Továbbra is terjed a kanyarójárvány Romániában – nyilatkozta szombaton Vasluiban az egészségügyi miniszter, és ismét javasolta az oltatlan gyermekek és felnőttek beoltását.
Több mint 560 gépkocsivezetőnek vonták be a jogosítványát az elmúlt 24 órában a közúti közlekedési szabályok megszegése miatt, és 15 országosan körözött személyt vettek őrizetbe.
Tüntetésre készülnek a kulturális örökség megőrzésének ágazatában dolgozó szakszervezeti tagok az ágazat alulfinanszírozottsága miatt.
szóljon hozzá!