Tudorel Toader
Tudorel Toader igazságügyi miniszter szombaton bejelentette, hogy vizsgálatot indít Augustin Lazăr legfőbb ügyész tevékenységének kiértékelésére, miután nyilvánosságra került egy újabb titkos együttműködési megállapodás, amely a hírszerzés és a legfőbb ügyészség között jött létre, és amelyet Lazăr írt alá.
2018. augusztus 25., 19:042018. augusztus 25., 19:04
2018. augusztus 25., 19:062018. augusztus 25., 19:06
Toader ilyen vizsgálat eredményeként kezdeményezte korábban Laura Codruța Kövesi volt korrupcióellenes főügyész leváltását is, akit végül Klaus Johannis államelnök július elején volt kénytelen meneszteni egy alkotmánybírósági döntés értelmében.
Toader már korábban kilátásba helyezte a legfőbb ügyész tevékenységének szakmai vizsgálatát, most azt követően jelentette be az eljárás elindítását, hogy
Toader felidézte: a dokumentum szövegéből kiderült, hogy ez a megállapodás hatályon kívül helyezte a 2009-ben megkötöttet, amit március végén hozott nyilvánosságra a legfőbb ügyészség. A miniszter kifogásolta, hogy a legfőbb ügyész egy olyan megállapodás szövegét hozta nyilvánosságra akkor, amely már nem volt hatályban és elhallgatta az újabbat.
Toader megállapította: az a tény, hogy a megállapodásban a „hatályon kívül helyezés” kifejezést használták, azt mutatja, hogy a felek törvényként tekintettek a tikos megállapodás szövegére. Ez a most nyilvánosságra került megállapodás is azt szabályozta, hogy bizonyos büntetőjogi eljárásokban miként együttműködik egymással a legfőbb ügyészség a belföldi hírszerzés.
A Mediafax hírügynökség emlékeztetett, hogy május 4-én Johannis elutasította, hogy érdemben kommentálja a titkos megállapodásokat arra hivatkozva, hogy egyet se kötöttek az ő elnöki mandátuma idején, amely 2014-ben kezdődött, viszont ezt a mostanit 2016-ban írták alá. Az elnök pénteken az ellenzéki liberálisok egyik tanácskozása alkalmából újságíróknak elmondta: teljes mértékben megbízik a legfőbb ügyészben és a hírszerzés vezetőjében, és meggyőződése, hogy nem írtak alá olyan dokumentumot, amely törvénytelen lenne.
Eduard Hellvig, a belföldi hírszerzés vezetője pénteken este egy sajtónyilatkozatban arról biztosította a közvéleményt, hogy nincs már hatályban egyetlen olyan titkos megállapodás sem, amely az igazságszolgáltatásra vonatkozik. Hellvig szerint a különböző jogszabályokat a megállapodások nélkül is alkalmazni lehetett volna, de korábban ez volt az állami intézmények egyik „hagyományos eszköze”, amellyel pontosították az együttműködésük keretét.
Az ellenzéki pártok megalapozatlannak nevezték Toadernek a legfőbb ügyész tevékenységének kivizsgálására irányuló kezdeményezését, és szerintük a miniszter célja az, hogy Lazărt leváltsa és a helyére olyan legfőbb ügyész kerüljön, aki teljesíti a kormány parancsait.
Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.
Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.
Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.
A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.
A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
szóljon hozzá!