Fotó: Haáz Vince
Az orosz katonai támadás elindítása óta közel 500 ezer ukrajnai menekült érkezett Romániába, és közülük mintegy 80 ezren az országban maradtak – vont mérleget csütörtök este a román külügyminiszter.
2022. március 18., 09:482022. március 18., 09:48
A Digi24-nek nyilatkozva Bogdan Aurescu elmondta: a hatóságok, a civil szféra és az állampolgárok közös erőfeszítései sikeresek voltak, Románia kezelni tudta a menekülthullámot.
Az Agerpres szerint a román diplomácia vezetője beszélt ugyanakkor arról is, hogy az ország erőfeszítéseit a nemzetközi közösség is értékeli.
Az Ukrajnával közös határszakasz átkelőinél 6448 ukrán állampolgár jelentkezett belépésre (11,7 százalékkal kevesebben, mint előző napon), a Moldovai Köztársasággal közös átkelőhelyeken pedig 5094-en (20,6 százalékos csökkenés).
Az ukrajnai háború kezdetétől csütörtök éjfélig 469 284 ukrán állampolgár érkezett Romániába – áll a hivatalos tájékoztatásban.
Moldova nem képes már több, a háború elől menekülő ukrán állampolgárt befogadni és ellátni, miután a 2,6 millió lakosú országban napok óta több mint százezer menekült tartózkodik.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, miután a Bolojan-kabinet felelősséget vállalt a parlamentben a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetért.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) munkacsoportjai már dolgoznak a második deficitcsökkentő csomagon, amelyik az első megszorító csomag „önkényes” intézkedéseit is korrigálni fogja – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mihai Fifor.
A romániaiak több mint kétharmada szerint nőtt az utóbbi időben a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma – derül ki az INSCOP Research friss felméréséből.
Rendezni kell az elszaporodott medveállomány ügyét Romániában – jelentette ki Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerdán.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
Zivatarokra figyelmeztető másodfokú, vagyis narancssárga riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat több kelet-erdélyi, moldvai és munténiai megyére.
Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.
Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.
szóljon hozzá!